Azt hiszem, ma a korán ágyba bújás esete fog fennforogni. Több okból is. Egyrészt azért, mert iszonyúan fáradt vagyok. Másrészt azért, mert holnap is nagyon hosszú napom lesz, aminek a legnehezebb részével ráadásul egyedül kell majd megbirkóznom. Harmadrészt azért is, mert bőven lenne dolgom akkor is, ha esetleg fel bírnék ébredni a szükségesnél korábban. Persze remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, na de, ugye, ha mégis.
Elmesélem inkább, hogy miért is a mai az év első igazi tavaszi napja. Nem az első kabát nélküli, vagy félcipős nap, és messze nem az első szoknyás nap. Ez az a nap, ami minden tavasszal eljön, és általában rettenetes kétségbeeséssel zárul. Az első olyan tavaszi nap, amikor a nő úgy igazán szemügyre veszi magát a tükör előtt. Mivel meztelenül álldogálni a tükör előtt egyrészt kínos, másrészt kissé perverz ötlet, harmadrészt a lakás beosztásából következően elég kockázatos is, ugyanis a tükör kifejezetten a bejárati ajtóval áll szemben, ezt az alternatívát elvetettem. A “fehérneműben tükör elé állni” változat megragadta a fantáziámat, de kissé szánalmasnak véltem. Így aztán feltúrtam a fiókot egy valamirevaló bikiniért, és kíméletlenül szemrevételeztem magam. Lapos hasam soha nem lesz. Erről nem is álmodom. Majd az első strandolás előtt egy napig nem eszem semmit, és akkor nem leszek felfújódva. :) Ettől eltekintve viszont egészen meg vagyok elégedve a külalakommal. Esetleg az új életmód keretében ezentúl eggyel kevesebb cukorral iszom a teát. És talán kéne kicsit biciklizni, amivel az az egy probléma van… na jó, két probléma van. Az egyik az, hogy itt a városban nem merek megmozdulni biciklivel. Egyszerűen nem merek, rettegek az autóktól, és nem merek a gyalogosok között sem szlalomozni. Emlékezzünk csak vissza arra a bizonyos esetre a kevéssé szocializált arabbal, aki meg akart ölni. A másik probléma viszont az, hogy a biciklim, a fűrészgép és a betonkeverő egytől egyig eltűntek a szomszéd szobából. Hogy hova, azt elképzelni sem tudom. A fűrészgép és a betonkeverő nem izgat, de a biciklim egy kicsit azért igen. Egyébként is, nagyon beleéltem már magam ebbe az elköltözés-dologba, és egy lakótelepen miért is ne lakhatna a (drót)szamár a kapu előtti biciklitárolóban, és miért is ne lehetne azzal közlekedni a környéken? Feltéve persze, hogy előkerül addig… és feltéve, hogy az esős (havas) évszak beállta előtt elköltözünk. Ebben a lakásban a falam az egyetlen, amit szeretek, és mivel a képek egészen jól mozdíthatók, és a kalapáccsal meg szöggel nőhöz képest egész ügyesen bánok, azt hiszem, ez nem egy olyan hatalmas veszteség.
A lényeg az, hogy esetleg dolgozni kéne kicsit úgy tornailag. Jóanyám ugyan mondogatja, hogy elmegyünk tornázni majd ekkor meg ekkor, de azt hiszem, hogy a legjobb, amit tehetek, az az, hogy kiveszek a kölcsönzőből valami jó kis tévétornát, és juszt is nekikezdek idehaza. Sportos nő akarok lenni, de legalábbis megfelelő alakú. Remélem, a kölcsönző-automatában is van ilyesmi. Utána kell majd nézni. Majd megvizsgálom ezt a kérdést. Ha pedig nincs megfelelő film, hát kiolvasom valamelyik nap a sport/szabadidő feliratú piramison található nagyszerű “28 nap alatt lapos has” és egyéb sokat sejtető című könyvek mindegyikét. Mindenesetre nem érzem magam rossz nőnek, sőt, és ez kifejezetten kellemes :)
Fruzsika elég furcsán viselkedik. Ül egy helyben, és ingatja a fejét. Remélem, ez csak múló szeszély nála, és megmarad. Nem állok készen rá, hogy eltemessem a teljes egérállományomat. Ez a tegnapi eset az 50%-os visszaeséssel éppen elég megterhelő volt. Hallod, Fruzsika? Tessék szépen hasznos kisegérnek lenni!
Egyébként egész délelőtt egyedül voltam munkahelyen, de legalábbis a mi részlegünkön. Meglepően jól vettem az akadályt, sokkal jobban, mintha mondjuk H. kollégával vagyunk ketten. Tudom, hogy ez az ellenszenv gyermekded dolog, és remélem, hogy idővel sikerül túllépni rajta, de eddig még… nem sikerült. Majd csak… Addig is sokkal hatékonyabb vagyok egyedül. Majd meglátjuk, hogy a holnap délutánt, ami szintén egyedülinek ígérkezik, hogy fogom kezelni. Ne feledjük, hogy péntek lesz, ami arról híres, hogy még az iskolások se mennek szépen haza leckét írni, hanem beözönlenek hozzánk, és a bolondokháza sem ötkor kezdődik, hanem három körül. De azért megpróbálok nem ideges lenni. (Hehe.) Inkább koncentrálok az olyan mondatokra, hogy “na és, ha egyedül leszel, itt leszek én is” és egyéb hasonszőrűen kedves megnyilatkozásokra. Mert akárhogy is vesszük, az ilyenek egész jót tesznek nem csak a lelkiállapotomnak, de a munkamorálomnak is :)
Kiürült a fejem. Nincs sok mesélnivalóm. Talán majd egy másik alkalommal. Most nyomasztó könyvet szeretnék olvasni, egy kicsit álmodozni, és aludni egy hatalmasat, hogy holnap kipihenten, frissen, életerősen, és esetleg kicsit talán még a szokásosnál elviselhetőbb külalakkal ébredjek. Ilyenkor teljesen nőnek érzem magam. Szeretnék tetszeni :)
a szerkesztő jegyzete: Te jó ég. Ki volt ez a picsa, aki ezt írta? (Elsüllyedek.)