Tulajdonképpen elégedett vagyok a mai nappal. Csak egyszer hoztam magamat kínos helyzetbe, és csak egyszer húztam fel magam, azt is többnyire ok nélkül, és még az is egészen jól elmúlt. Ráadásul tölthettem egy kis időt kvázi kettesben azzal, akivel nagyon szerettem volna, úgyhogy tényleg – semmi okom nincs a panaszra.
Most jövök a kádból, úgyhogy még tisztának és frissnek is érzem magam. Mi kell még? A CD-íróm most dolgozik rajta, hogy másfél tucat Powerpuff Girls epizódot helyezzen egy lemezre, és hogy nekem legyen mit nézni még ma este a tévében. Mert a PPG jó. Annyira már nem élvezem, mint mondjuk 4-5 évvel ezelőtt (ó, te jó ég, 4-5 évvel ezelőtt voltam kisgimis… pedig az még egészen a közelmúltnak tűnt!), de azért még mindig jó. Ma estére a ‘Twas the fight before Christmas című epizódot választottam, amit szerintem még soha nem láttam, és ezáltal fölöttébb érdekel. Úgyhogy most megyek, és megnézem, utána folytatom.
Hm. Fogalmam sem volt róla, hogy ez, mint karácsonyi különszám, ennyire hosszú. Úgy értem, háromnegyed óra. De jó volt. Tényleg.
Amúgy meg nincs nagyon mit mesélnem a napomról. Hiszen alapvetően és többé-kevésbé minden nap egyforma. Néha nagyobb bolondot csinálok magamból, néha kisebbet, de igazán ez minden. Mert hát mit csinál egy poggi, ha meghallja valahonnan a távolból a sokat emlegetett magas és jóképű, és kicsit bolond ámde nagyon szeretnivaló fiatalember hangját? Természetesen odarohan és a nyakába ugrik, mit sem törődve avval az aprósággal, hogy ennek az aktusnak esetleg közönsége is lehet. Ám amint a poggi történetesen ráeszmél, hogy az a bizonyos közönség mégiscsak létezik, sarkon fordul és elrohan, és remegő lábakkal pakol még egy tíz percet a polcok között, és próbálja összeszedni magát. Még szerencse, hogy a poggik olyan megfontolt és komoly létformák, hogy ilyesmi soha nem fordul elő velük, hiszen az önkontrolljuk tökéletes :) Legalábbis majdnem mindig. Így csak a “majdnem mindig” és a “mindig” különbségét jelentő időben bámulják a célszemélyt, és az ébren töltött idejüknek is csupán 99 és fél százalékában ábrándoznak róla. Mi sem természetesebb. :)
Sosem fogok megkomolyodni, igaz?
Le akartam feküdni ma korán. Hogy rendesen fel tudjak kelni, hogy legalább egyszer a héten majdnem normálisan kipihenjem magam. Terveztem, hogy ma nem viszek könyvet sem az ágyba, mert fő az éjszakai nyugodalom. Tekintetbe véve a tényt, hogy már elmúlt fél egy, gyanítom, hogy az éjszakai nyugodalomnak már lőttek. Ezek alapján talán mégiscsak viszek könyvet az ágyba. De ezt még meggondolom. Az az egy viszont biztos, hogy reggel korán kell kelni és időben elindulni, mert rengeteg a dogom nyitás előtt. Történetesen egyedül voltam egész este, és ráadásul ahelyett, hogy a részlegemet őriztem volna jól nevelt “eladó hármas”-ként, szomszédoltam és udvaroltam és mélyreható eszmecserét folytattam az “alkalmi” fehérnemű szükségességéről. Hiszen az embernek kell rendelkeznie olyan bugyival, amit olyan buliba vesz fel, ami esetleg úgy végződhet, hogy az ember alsóneműjét valaki más is meg fogja tekinteni. Igaz, én az életben nem jártam ilyen buliban. Soha nem jártam olyan bulikban, ahonnan az emberek fehérneműnézőbe mennek. Soha nem voltam olyan buliban sem, ahonnan nem azzal távoztam volna, akivel érkeztem. Tulajdonképpen buliban sem voltam túl sokban, vagyis a szó hagyományos értelmében vett buliban nem.* És azok között is, amik nem voltak a szó hagyományos értelmében vett bulik… nem is tudom volt-e valaha is olyan, amit kibírtam volna úgy, hogy ne csináltam volna hülyét magamból így vagy úgy. Tulajdonképp elég szánalmas vagyok, most, hogy így belegondolok.
Inkább bebújok az ágyikóba. Könyvvel. Az a megközelítőleg harminc kötet, ami most az ágyamban van, nem elég, még kell néhány másik. Azon kívül pedig még van némi ábrándozni- és megfontolnivalóm, ami még elalvás előtt esedékes.
És még azt is ki kell találnom, hogy mit vegyek fel holnap :)
*a szerkesztő jegyzete: De nem ám! Még hogy én buliba! Emberek közé! Ismerkedni! Nevetséges. Hallatlan. Meg egyáltalán, irreális. Brr.