Jó sok értelmetlen mondatot sikerült írnom a tegnapi bejegyzésben, arról nem is beszélve, hogy egy-egy szót alkalmasint több helyen is szerepeltettem, amit igazából csak egyszer kellett volna. Nem baj, a lényeg, azt hiszem, így is átjött. Nekem legalábbis mindenképp kivonatolta a napomat, és amilyen önző vagyok, első sorban ez számomra a fontos. Igaz, a tegnapnak még élénk az emléke, és mert ma is jó napom volt, nem akadt semmi, amitől elmúlhatott volna. (Kivéve persze pár apróságot, ami most, így éjjelfelé eszembe jutott.)

Az az igazság, hogy most tényleg tudnék vidám dolgokat mesélni, meg vicces dolgokat is, meg romantikusat meg bölcselkedőset is. De ma valahogy nem. Ma ugyan volt egy tízperces állapotom, amikor ki akartam önteni a lelkem, és a mai szép dolgokat megörökíteni, de ez a pillanat elmúlt. Hiába, a rosszkedv sokkal dominánsabb állapotom, mint a jó, ha rosszul érzem magam, muszáj addig írnom, amíg jobb nem lesz, de ha jól érzem magam, akkor csak olyan épphogy ficánkoló késztetésem van a lejegyzésére, de semmi kényszer, vagy hasonló.

Úgyhogy most lefekszem, elmerengek a kellemes emlékeken, meg a filmen meg az okosságokon, bámulom a sötétséget, és hallgatom a Chopint. És utána majd remekül alszom és pihenten fogok ébredni. És jó lesz nekem. (Mert gyorsan kiverem azt a pár apróságot a fejemből, ami így éjjelfelé eszembe jutott.)

Jó éjt, kedveseim.