Komoly szükségem volna egy időmenedzsment kézikönyvre, meg egy nagyon görény edzőre, aki egyfolytában a sarkamban jár, és szükség esetén a fejemre koppint.

Ellenben. Ha most elmegyek aludni, akkor fel fogok tudni kelni 8-kor. Akkor meg tudom nézni a majomtévét (amit ma átaludtam, csaknem bele is őrültem, annyira szerettem volna tudni, hogy mi történik Roróval meg a kicsinyével, és hogy begyűjtik-e a csimpit a törökországi családi házból, és egyébként is!), aztán nagyjából fél 10-re megreggelizek és le is fürdök. Ha ezt sikerül elérni, akkor 11-re elkészülök a két lektorival, és délre a könyvajánlókkal is. Ezek után össze kell szedni minden energiámat, és el kell menni a Ciceróba, begyűjteni egy kis pénzt és visszaadni két könyvet, aztán onnan át kell menni az Antikvába, ott is be kell gyűjteni egy másik könyvet, aztán nagyszülők, ahova le kell adnom megint egy másik könyvet és begyűjtenem egy szoknyát, de még előtte kell vennem egy szál virágot. Remélhetőleg még nem múlik el fél 4, mire elérem ezt a pontot a napirendben, következésképp bemegyek a Buksiba, ahonnan 5 után kicsivel el kell jönnöm, hogy hazaérjek a Hetedik mennyország-Szomszédok-Majomtévé tévémaratonra. Hogy utána, 8 körül leülhessek a fordításom elé, és csináljam, amíg csak bírom, hogy vasárnap már csak át kelljen nézni és hétfőn el tudjam küldeni.

És ha ezzel mind megvagyok, akkor SEMMI felhalmozódott munkám nem lesz, kivéve, ha holnap esetleg begyűjtök valamit. Csak ez a holnap így, ebben a formában annyira nyomasztó, hogy nem merek elmenni aludni, mert tudom, hogy amint felkelek, ez vár rám.

És vicces módon a kollégák nem röstelltek jó pihenést kívánni nekem holnapra. Hát hihi.

(Jut eszembe, lejár lassan a személyim, kell újat csináltatni. De azt már csak nyaralás után. Kérdés, hogy mi lesz így a tökéletesen tiszta lelkiismeretemmel, és azzal a boldog tudatommal, hogy mindent elvégeztem, amit csak kell. Francért kellett ennek is eszembe jutnia. Hogy a Magányos Fákról ne is beszéljünk.)

Még írok kicsit, amíg elszopogatom az esti (éjszakai) kakaómat. Igazából órák óta aludnom kéne, hiszen reggel dolgozom (meg majmok is lesznek a tévében), de nem visz rá a lélek. Nincs kedvem. Pedig kéne. De akkor sincs. Mármint kedvem, lelkem remélhetőleg van.

Megint semmilyen napom volt. Reggel felkeltem megnézni a majmokat, aztán aludtam tovább. Tulajdonképp maradhattam volna ébren, de megint csak nem volt kedvem. Ma semmihez sem volt kedvem. Még ahhoz sincs kedvem, hogy beismerjem: ez a legutóbbi állítás nem teljesen igaz.

Szóval majmoztam, aludtam, felkeltem, reggelire megettem egy fél doboz párától megpuhult, legalább három hónapja a szekrényben álló pepparkakort. Már a villamoson. Mondanom sem kell, hogy csak azért, mert nem volt igazán kedvem rendesen reggelizni.

Mivel rendesen ebédelni sem volt kedvem, ezért csak átcsoszogtam az IKEÁba hot dogért. Három hot dogért. Rámolvadt a céges póló. És még azt merik mondani, hogy pamutból van és nem műanyagból. Hát szerintem műanyag. Különben nem olvadna. De hát most csaptam volna miatta balhét? Vagy akár csak azért, hogy miért is nem kaphatok három, tiszta, pamut és női fazonú pólót a két férfi, műanyag krumplis zsák helyett? Naná, hogy nem volt hozzá kedvem.

Egyébként sincs kedvem általában, és nem is nagyon érdemes bemenni az oroszlán barlangjába, mert valahányszor bedugom az orromat, mindig valami kifejezetten nem jó feladatot vagy lehetőséget tárnak fel előttem. Például hogy ugye minden vágyam megtanulni a kasszát kezelni. Hát nem, köszönöm. A legkevésbé sem minden vágyam – mondhatni nincs kedvem. Csak ez jelen esetben egyáltalán nem elég erős kifejezés. Nagyon, nagyon, nagyon nem akarok. Ez már közelebb áll az igazsághoz.

Az egyetlen, amihez lett volna kedvem ma, az némi munka lett volna. De persze az nem jutott, hiszen mind a négyen benn nyüzsögtünk. És hisztit (na jó, ennél nagyobb hisztit) rendezni azért, hogy legalább valamit hadd én csináljak igazán nem volt kedvem. Így aztán ma sem dolgoztam semmit. És ez most már kezd nagyon irritálni. Napok óta semmi munka nem ment át a kezemen. Csak ott támasztom a polcot, sajnálom magam, és néha rohangászok vevők után. És morgolódok, hogy a többi gépeken mind jó a nyilvántartás, csak a miénken nem. Amikor a napom legnagyobb sikerélménye az, hogy felhívok egy másik boltot, és megkérem őket, hogy tegyenek félre egy könyvet valakinek, az már gyanakvásra ad okot. Engem arra enged gyanakodni, hogy tulajdonképpen teljesen helyénvaló reggel az az állapotom, hogy nem volt kedvem felkelni.

A holnapban is az az egy vonzó lehetőség van, hogy.