Említettem már, hogy baromi nehéz egy macskával az ölemben fordítani? Főleg akkor, hogyha az ölemben, a macska alatt van a szöveg, amit fordítanom kéne?
#658
Válasz
2006. június hónap bejegyzései
#657
Döbbenetes mennyiségű tennivalóm van mára betervezve. Ha sikerül a végére érni, megemelem magam előtt a kalapomat.
#656
A plafonom tele van agyonütött szúnyogok tetemeivel. Nagyon gusztustalan látvány, igyekszem nem gondolni rá.
2006.06.22.
Még közelében sem vagyunk az éjfélnek, és én már félhulla, vagy talán háromnegyedhulla is vagyok. Egyébként meg megcsípte egy szúnyog a fülemet. Szégyellje össze magát, már ha él még. Vagy harmincat kinyírtam ma este, a legtöbbjük a fejem fölött van felkenve a plafonra. Elég gusztustalanok, úgyhogy igyekszem nem gondolni rá, hogy előbb-utóbb le fognak onnan potyogni.
Asszem holnap kirúgok a hámból, és sokáig alszom, és a reggel 8 órás helyett a fél 2-es Majomtévét fogom csak megnézni. És ha lesz kedvem, vásárolok magamnak nyári ruhatárat. Még pár dologra szükségem van ugyanis. És be kéne szegnem a levágott nadrágom szárát. És esetleg vehetnék még egy harmadik 201 Ft-os nadrágot is, amit már nem fogok levágni. Meg olvasni is akarok. Azt mostanában hanyagoltam. Fordítani is akarok kicsit, de igazából ez nem az akaráson múlik, hanem azon, hogy kell. Meg lj-eket is kell írni, szám szerint kettőt (és az lj jelen esetben nem a livejournalt jelenti) és akarok írni a C&P-be is, és már mindenkinek elege van a betűszavas rövidítésekből, úgyhogy csak futólag említem meg, hogy nem bánnám, ha holnap megérkezne a 10-ből BK-val a könyvem, de persze úgysem fog, mert csak tegnap kértük meg. :) Bár július elejéig úgysem fogom megvenni, na de azért jó lenne kézbe venni, meg átlapozni, meg megfogdosni, meg örülni neki.
Tombol bennem a mizantrópia, munka- és munkatársundorom van (a vevők kivételesen nem idegesítenek nagyon). A vevők tulajdonképpen viccesek. Ma rekordmennyiségű droidot fogtam. Egyszer fogok küldeni most már tomcatnek egy csokorra való könyvesbolti droidot. Mert akadnak még a Charlotte dü Brontétól az Elfújta a szélnél és a Nemeskürthy Bábeli bibliájánál is cifrább dolgok. Mert könyvesboltban dolgozni vicces. A kollégákat meg néha szívem szerint kikapcsolnám. Meg alkalmasint magamat is. Ja, és ha még valaki meg meri kérdezni, hogy megjött-e, esküszöm, pofán vágom. Nem lehet a menstruációs ciklusomon kívül semmitől sem rossz időszakom? Nem, nem most jött meg, és ha mégis most jött volna meg sem szeretném ezt a bolt teljes huszonakárhány főnyi dolgozói gárdájával tudatni. Nem tetszik nekem ez a társadalmi elvárás, hogy feltűnő hisztivel kell tudatni mindenkivel, hogy mikor melyik peteérési periódusomban járok, és hogy csak akkor lehet pocsék hangulatom vagy negatív életkedvem, ha az elvárásoknak megfelelő hetemet élem. Kapja be mindenki. Csakis és kizárólag a magam kedvére vagyok nyűgös, értettem? És ezúton adnám tudtára a kedves munkáltatómnak, akit egyébként ez valószínűleg a legkevésbé sem érdekel, hogy nagyon sokat javítana a munkamorálomon, ha dolgozhatnék női pólóban, ami az én méretem, nem pedig nálamnál háromszor nagyobb férfipólóban, amit előttem egyébként ki tudja hányan hordtak már, és amiben nagyjából krumpliszsáknak érzem magam, tekintve, hogy annak is nézek ki. Ja, és ha mondjuk lenne annyi munkapólóm, hogy nyáron és télen is, amikor (eléggé el nem ítélhető módon) minden nap szeretnék tisztát húzni, megengedhessem magamnak, hogy kéthetente csak legfeljebb háromszor kelljen mosnom.
Egyébként ennyire nem vagyok már ingerült. Jót tett ez az este. Majmok a tévében (még a Bush-majom is, de róla elkapcsoltam a kedvesebb majmokra) meg ilyes. Kakaó. Meg túrórudi. Meg egyéb dolgok. Még az időjárás is. Pedig én imádom a nyarat meg a meleget meg ilyesmit, de most nagyon jólesett a lehűlés meg a nedvesség meg a felhők. Fruzsimadár is jobban érzi magát, kimászott végre a fészkéből, és akciózik, meg eszik meg iszik. Holnap talán kitakarítom a ketrecét is, hadd örüljön. Jóllehet, a legkevésbé sem szokott örülni neki, de hátha most fog.
Végső soron, bár gyanítom, hogy ezt sokan nem hiszik el, de azért elárulom, hogy vagy 10 évig – 4 és 14 éves korom között nagyjából – nem ittam kakaót, mert gyűlöltem. Teáztam, meg néha ittam instant kakaót, meg ettem kiskanállal a kakaóport, de utáltam a rendes, igazi kakaót. (Ha nagyon akarnám, talán visszavezethetném a jelenséget holmi óvodai bőrös-tejes kakaós élményre, de nem vagyok benne biztos, hogy volt ilyen, vagy hogy ha volt is, van-e hozzá köze.) Szóval utáltam a kakaót. Ami meg a jelent illeti, lényegében üzemanyagom. Ki tudja, talán a Fruzsimadár is megtáltosodik, és imádni fogja a ketrectakarítást.
Nos, én most elballagok, ha nem is aludni, de az ágyba mindenképp. Aki még nem érte be ennyi olvasnivalóval, az most így járt. Mindenki nézze meg holnap a Majomtévé valamelyik adását (05:30, 08:00, 13:30 és 19:30 Animal Planet), és akkor majd holnap jobban fogja élvezni, amikor a majmokról áradozom :)
2006.06.21.
Iszonyatosan fáj a fejem. Talán ez bujkált bennem már a nap nagy részében is, nem tudom. Nincs kedvem hisztis-blogot írni, újra végiggondolni mindent, ami ma kiborított. Főleg, hogy ma kábé minden kiborított.
Nem szeretem, ha hülyére vesznek. Tulajdonképpen bármilyen szar munkát megcsinálok, ha hozzá teszik, hogy “légy szíves”. És ha be is pánikolok egy pár pillanatra attól, ha sok dolgom van, és nem tudom, mihez kapjak, akkor is végig tudom gondolni, hogy mi mindent kell elvégezni és meddig, és azután képes vagyok összeszedni magam, és sorban mindent rendbe szedni.
De azt ennek ellenére sem vagyok hajlandó eltűrni, hogy kiabáljanak velem, főleg ha ok nélkül, de akár okkal sem, ahogyan azt sem, hogy kihasználjanak, vagy egyáltalán, arra kényszerítsenek, hogy utálatos picsa legyek, mert teszem azt valaki sorozatosan képtelen kifizetni az ebédjét, csak miután a kajafutár már elment, és mindannyiszor én vagyok kínos helyzetben, mert nem tudom kifizetni a futárt – nem pedig az, akit reggel 10 óta rugdosok, hogy ugyan adja már oda azt a nyomorult pénzt. Ja, és lesznek szívesen senki sem beszólni, mert nem vagyok se görény, se agresszív, se erőszakos se pofátlan, és bár belátom, hogy nagyon sok fontos feladat van, amit el kell végezni nap közben, de akkor is a boltban éppen jelen levő vevőnek van elsőbbsége, a telefonnal, a rendeléssel, a feltöltéssel és a jó és tudja, mi mindennel szemben. Mindennel szemben. Úgyhogy kikérem magamnak. Ahogyan azt is kikérem magamnak, hogy csak azért, mert én beosztással élek az időmet tekintve, a munkaidőm vége előtt két perccel kelljen a nyakamba sózni egy negyedórás-húszperces munkát, ami akár fél óra is lehet, ha közben mondjuk egy vevő (aki magasabb prioritású, mint bármi más) közbelép. Főleg úgy kérem ezt ki magamnak, hogy már csaknem egy fél hétnyi pluszmunkám van, amit soha senki nem fog kifizetni, legfeljebb csúsztathatom.
Úgy látom, hogy tök fölöslegesen igyekszem jól kijönni a kollégákkal és a munkámat is jól végezni. Az is szarság, ha minden vacakot a nyakamba varrnak, és az is, hogyha másokat arra figyelmeztetnek, hogy példát vehetnének az én munkavégzésemről. Elegem van már a kollégákból meg az űrhajóból is. Most már szinte kivétel nélkül.
Szétszakad a fejem. Tényleg elmegyek aludni. Talán holnapra jobb lesz. És ha nem, hát akkor is megyek most már tényleg nyaralni. Legalább valami tartja bennem a lelket. Már ha van még olyanom.
Utálok mindenki balekja és csicskása lenni. A munkahelyemen éppen úgy én vagyok az utolsó lóti-futi, aki zokszó nélkül mindent megcsinál, amihez másnak nincs kedve, én vagyok az a tökfej, akinek mocorog a lelkiismerete, ha a többiekre hagyok valamit abból a munkából, amit nekem kellett volna megcsinálni, és szintén az én lelkiismeretem háborog akkor is, ha 10 másodperccel túllépem az ebédidőt, vagy ha véletlenül leragadok öt percre beszélgetni a raktárban. És a “barátaim” és a “családom” is csak akkor találnak meg, ha valamit akarnak tőlem. És az a helyzet, hogy még olyan üres udvariasságokért cserébe, mint “kérlek szépen” és a “köszönöm” meg is tennék mindent szívesen. De ha még ez se jár, akkor először csak kiborulok, aztán sokadjára fel is robbanok, és egyszer mindenkit ki fogok osztani.
Ami persze csak azért vicces, mert attól is én fogom magam szarul érezni.
Utálom. Zárjunk be. Menjünk szabadságra. És ne nyissunk ki újra. Nem akarok találkozni senkivel, és nem akarok senkinek se szívességeket tenni. Egy nyomorult ölelést akarok, egy-egy őszinte mosolyt, ami nekem szól és nem valaminek, amit megcsináltam, és tök boldog lennék.
Ennyire nem fontos az ég világon senkinek sem, hogy boldog vagyok-e? Amikor olyan könnyen és fáradság nélkül el lehetne érni? Egy jó szó nem kerül semmibe, és semmivel sem nehezebb kedvesnek lenni valakihez, mint utálatosnak. Akkor miért? Miért kell fúrni a hátam mögött, miért kell leordítani a fejem, miért kell beszólogatni, miért kell kihasználni a türelmemet? Tehetek én róla, hogy fiatalabb vagyok náluk, vagy arról, hogy baleknak születtem? Hogy nem hiszek abban, hogy nekem jobb lesz attól, ha a többieknek rossz?
Nem hisztizek tovább. Fáj a fejem. És nincs kedvem gondolkozni. Megyek aludni. És ha holnapra nem múlik el minden, akkor valakibe nagyon bele fogok rúgni. Méghozzá abba, aki elsőként ki meri húzni a gyufát.