Elfáradtam. Reggel korán keltem, csajbulit tartottunk. Ráadásul úgy, hogy hajnali 10-re terveztük a gyülekezést. Ami össze is jött volna, ha vagy a villamos, vagy a villamospótló jár rendesen, ahogy természetesen nem járt egyik sem. Vagyis, hogy pontos legyek, a villamospótló az járt, csak éppen a körút volt úgy beállva szokás szerint, meg az egész híd, hogy azon soha az életben nem araszolt volna át a busz. Ugyanis gyalog legalább hármat megelőztem. Nem baj. Így is kiértünk a Rómaira, így is remekül éreztük magunkat. Kicsit megáztunk, mert az esőnek ilyen a természete, hogy vizes, viszont én biztos, hogy nagyon jól éreztem magam, és szerintem a többiek is. Víz. Meg nap. Meg labda. Meg lángos. Csupa jó dolgok.

Ami nem olyan jó dolog, az az, hogy a tegnapi blogot szokás szerint elbénáskodtam, maradt benne egy lezáratlan link, amit nem tudok kijavítani. Tudom, ez a legcikibb az egészben, de ugyanígy nem tudom kijavítani azt a Rothko-képet sem, amit ügyetlenül szúrtam be, és ezáltal pont nem akar megjelenni, vagy azt a március hatvanvalahányadikára dátumolt bejegyzést sem tudom törölni, ami kissé irreális. Majd alkalmasint, ha elég bátor leszek hozzá, keresek valakit, aki intézkedik ezügyben. Addig meg így marad.* Növeljük csak a World Jump Day látogatottságát (és nincs az az isten, hogy ezt én most újra belinkeljem). Jó lenne, ha egyszer csak elkészülne a blogmotor 2.0 változata, ami ígéret szerint persze lesz, de gyakorlatilag azt hiszem, hogy soha. Nem igazán vagyok oda érte, amikor ígérgetnek fűt-fát, aztán csak nem lesz belőle soha semmi. Én viszont számítok rá, de hiába, mert egyesek nagyon jók abban, hogy eltűnjenek, és minden emailt visszaküldjön a postmaster, és hogy a telefonra pedig bemondja a géphölgy, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható. Kénytelen leszek a magyar királyi postára bízni magam, de arról pedig pontosan tudom, hogy milyen. Még ajánlva is.*

A másik dolog az, hogy megnéztem este az Arizónai Álmodozókat. Ideje volt, az idén még nem láttam. Még most is tetszik, és még most is imádom. Csak eszembe jutott, ha nem is a legutóbbi, de az egyik legutóbbi alkalom, amikor elkezdtük nézni. Akkor még B. meg én voltunk, együtt néztük, mert hát ha egyszer ez a kedvenc filmem ugye. Nem vagyok haragtartó, nem is haragszom érte, de ugyanolyan rosszul esik most is, mint akkor, és egyike ez is azon dolgoknak, amiket soha nem fogok elfelejteni… Számtalan olyan filmet néztem meg a társaságában az ő kedvéért, amiket ő szeretett, nekem pedig nem tetszettek. És nagyon sok olyant is, ami kifejezetten nagyon, nagyon, nagyon nem tetszett, mondhatni szenvedtem tőlük. De soha nem jutott eszembe azt mondani, hogy menjünk ki a moziból, kapcsoljuk ki, ez rettenetes, ez szar, és ezt hagyjuk abba azonnal.* Főleg nem az első 10 perc után. Egy filmet nem lehet az első pillanattól az utolsóig utálni. Az ötödik perctől az utolsóig már lehet, de az elején mindig meg kell neki adni az esélyt. És nem mintha egy film olyan fontos lehetne… csak ez a gesztus – negatív gesztus – akkor is fájt, és fáj most is. És ami a leginkább fáj, az az, hogy ez az, ami eszembe jut erről a filmről, amiről pedig annyi minden szép és okos gondolat juthatna inkább.

Akartam írni arról, hogy Johnny Depp milyen kivételes módon jóképű és dögös pasi, és ezt tényleg úgy értem, hogy a férfiasságának a módja az, ami különleges, nem pedig a mértéke. Be akartam számolni a strandon történt apróbb összetűzésünkről a helyi kisdedóvóval. Meg ilyesmikről. De most mégsem. Ettől a blog-bénáskodástól meg az Arizónai Álmodozókhoz köthető emlékezéstől elment az életkedvem. És egyébként is késő van, aludnom kell. És még a macskám is hülye.

Tessék, egy ilyen apróságon elbukik egy teljesen jó nap. Néha inkább lennék amnéziás.

*a szerkesztő jegyzete: Szerencsére ilyesmi csak a régi blogban történt. Remélhetőleg a WP nem engedi, hogy lezáratlan parancsot felejtsek egy bejegyzésben.

* a szerkesztő második jegyzete: Nem tudom, miért is volt ilyen lesújtó véleményem a magyar királyi postáról, amikor nem nagyon szokott gondom lenni vele. Gondolom trendből.

* a szerkesztő harmadik, bűntudatos jegyzete: Az azért igaz, hogy a Jeleket az első 40 perc elteltével végigröhögtem.