Jól felbolydította az életemet ez a főiskola-dolog. Na nem mintha bánnám. De az az egy biztos, hogy bármennyi vacakolással jár is, valamiképpen majd csak megoldom. Mert azért örülök neki. Annak ellenben nagyon nem örülök, hogy a netem fogta magát és meghalt. Mi a fene az a WAN miniport, amin keresztül szeretne kapcsolódni? Egyáltalán, az az én gépemben van, vagy a madzag másik végén? És mi a francért nem tud kapcsolódni azon keresztül? Minden rendesen össze van dugdosva, a kábelemen is csak annyira szakadt a gumírozás, mint szokott… emellett baromira unom, hogy két soronként elő-pop-up-ol a “Hiba a következőhöz való csatlakozáskor: axelero” és hogy Hiba 678, és hogy újratárcsázás. Kapják be. Nekem kell a net, mert éppen egyetemi (főiskolai? A bolognaiban van egyáltalán különbség?) baromságokat (fontos dolgokat) böngésztem, és egyszer csak meghótt és nem lehet újracsatlakozni. Mindjárt megnézem, hogy odalenn a másik gépről megy-e. De ha megy is: az a MÁSIK gép, nem az enyém, és én nem akarom, és nem is nagyon tudom azt használni, nem azért, mert béna vagyok, hanem azért, mert az az én anyukámé. Pont. Én se akarom, hogy ő használja az enyémet. Újratárcsázás. Enter. Nem szoktam káromkodni, tényleg nem, de a net az kell.

A másik gépről sem megy. Ettől valahogy megnyugodtam, bár a káromkodhatnékom nem múlt még el. De holnapra el fog. Főleg, ha visszatér esetleg a bitkolbász. Igazság szerint rémlik, hogy ígértek valamiféle karbantartást, de szerintem azt nem mostanra. Ha meg igen, akkor majd előbb-utóbb rend lesz. Ha meg nem lesz rend, akkor felhívom az ügyfélszolgálatot, és kiabálok velük hangosan, vagy bemegyek a legközelebbi matáv-pontba, és ott behúzok valakinek egy szép nagyot, és nem érdekel, hogy nem ők tehetnek róla. Napjában hány olyan vevővel van dolgom, aki velem veszekszik valami olyasmiért, amihez az ég világon semmi közöm? (De sokszor még a cégnek sincs, nem hogy nekem…) Akkor én ugyan mégis mi a fenének legyek velük kíméletes? Az internet munka- és taneszköz, amellett, hogy rekreációs és szociális célokra is kiválóan alkalmas, és mivel egy kisebb (tulajdonképpen egy nagyobb) vagyont fizetünk ki érte minden hónapban – naná, 2003-as szerződéssel, akkori árfolyamon… akkor még nem is axelero volt, hanem matávnet -, akkor az a legkevesebb, hogy zökkenőmentesen tessenek működtetni.

De hogy visszatérjek a többnyire zökkenőmentes életem felbolygatásához, elmesélem, hogy mi mindent változtatott meg az, hogy felvettek. Egyrészt az önbecsülésemet. Most olyan büszke vagyok. Másrészt be is vagyok tojva rendesen, mert nem elég, hogy egy csomót kell ügyet intézni, de már elolvastam a Neptun dokumentációját is, amiből összesen kétféle következtetés vonható le: vagy minden felsőoktatásban részt vevő személy idióta, vagy a Neptun van túlbonyolítva. Aztán persze kell csináltatnom tényleg egy érvényes személyit most már (jó, az amúgy is aktuális) befizetnem 1600 forintot diákigazolvány-igénylésre, leutaznom Egerbe, beiratkoznom, és eltévednem a bürokrácia dzsungelében, vásárolnom Eger-térképet… És el kellett mesélnem a főnökasszonynak is, hogy ez történt. Nem vette túl jól az akadályt, de én amúgy is rosszabbra számítottam. “Hát, ennek most nem örülök” – mondta ő. “Hát pedig én ennek most nagyon örülök” – gondoltam én, de inkább nem mondtam. Bőven elég, amikor az embernek mindenképp be kell mennie az oroszlán barlangjába, nem kell még ezen felül is ingerelni a nagymacskákat. Veszélyes állatok azok, maradandó sérüléseket tudnak okozni. Mondjuk arra a kérdésre, hogy miért is nem szóltam akkor, amikor jelentkeztem, szívesen válaszoltam volna – az igazságnak megfelelően – azt, hogy történetesen február 6-ával kezdtem itt dolgozni, és a jelentkezést február 15 előtt kellett leadni, és az első hetemen nem éreztem különösebb életbiztosításnak ilyen mértékű bombákat robbantani. Érthető, nem? Pedig nem vagyok egy született stratéga, de ennyi eszem még nekem is van.