Nincs itthon sajt. (Mind megettem). De akkor most hogy egyek sajtot? Kénytelen leszek megenni az utolsó túró rudit, amit holnap ebéd utánra tartogattam. De hát az se igazán sajt, ugye. Csak túró.

Nagyjából annyi köze van a sajthoz, mint a kakaómnak. A kakaómnak, amivel egyébként sikeresen leöntöttem a hajamat. Bizony, sikerült a hajamat leöntenem kakaóval. Csinálja utánam, aki bírja. Ivás közben kell és véletlenül, direkt bármelyik hülyének sikerül.

Este, moziból hazafelé gyors családi mérleget állítottam fel. A végeredmény negatív lett, a kérdés csak az, hogy melyik családtagomnak milyen számértéket adjak. A szempontok: korrekt viselkedés, családi összetartás/hűség, fizikai és szellemi aktivitás/élniakarás, mentális állapot. Sajnos mindenki minden szempontra negatív pontot kapott. Az egyetlen, ami pozitívban mért pontszámokat kapott, az a tőlem való fizikai távolság (bár abban megelőlegeztem magamnak egy nullát, ami nem egészen pozitív).

Emellett bogarásztam iskolai/munkahelyi beosztásokat, tanulnivalót, szabadnapokat, elvégzendő feladatokat és olyan dolgokat, amiket el szeretnék végezni, és rájöttem, hogy bár még nincs október, de a vizsgaidőszak már most fenyegetően tornyosul előttem, hogy soha az életben nem leszek kész semmiféle fordítással, és hogy az idén vélhetőleg már nem fogok eljutni úszni, de még korcsolyázni se nagyon. Ja, és az év hátralevő részében le kéne mondanom a kedvtelésből való olvasásról. És írásról. És a NaNoWriMóról. És arról is, hogy valaha is rend és tisztaság legyen nálam. Az a szomorú helyzet van viszont, hogy mindezekről én nem akarok lemondani. Mert ha teszem azt, lemondok, akkor mégis, mi a fenének érdemes felkelnem reggelenként? A macskám nagyon jó dolog, de csak a macskámért egyszerűen nem kelek fel. Ha akar valamit, majd odabújik hozzám az ágyba.

Legjobb lesz, ha elmegyek aludni. Nem nagyin tehetek mást, mert már elmúlt éjfél, hullafáradt vagyok – bár a Margitsziget körbesétálásán és egy fárasztóan bárgyú film megnézésén kívül semmit* sem csináltam -, és ez ellen a legjobb, amit csak tehetek, az egy kis alvás. És majd ha legközelebb lesz egy kis időm (hm, jövő vasárnap? talán), akkor készítek egy listát a tennivalókról, az időről, amit mindenképp rájuk kell és/vagy akarok szánni, és az év végéig várható szabadidőmről. És a kettőt összevetem. És szigorú leszek magamhoz. És talán még a project101-be is beszállok. Mert már foglalkoztat egy ideje a gondolat.

Hétfőn lesz Hetedik mennyország. Októberben nyit a jégpálya. Novemberben Paul Simon Európába jön (csak sajnos túl messze. Miért nem bír Budapestre jönni, he? Miért? Miért csak akkor bírt jönni 1991-ben, amikor az óvodában túrtam a homokozót?). Szintén novemberben megjelenik a Könyv. Hű. És december végére még a karácsony is el lesz már múlva. Hát, legalább van még mire várni az idén.

Jó éjt, kedveseim. Érezzétek magatokat jobban, mint én most, mert nekem üres a gyomrom, de legalábbis tuti nincs benne annyi sajt, mint kéne, meg mert álmos vagyok, mert össze van karmolva a hátam, mert teljesen hülyén és összezavarodottnak érzem magam, mintha egyszerre csalnék egymással két pasit, akik közül egyikkel sem járok, sőt, és már azt is tudom, hogy hiába fekszem le azonnal, még ha el is tudnék rögvest aludni, akkor is késő lenne ahhoz, hogy reggel kipihenten ébredjek, új kihívásokra készen, és ha el nem is fogok talán késni, akkor is nyomott és nyomorult leszek egész nap, és akkor este már megint nem lesz semmire sem energiám, és akkor buktam a hétfőt is, és az egész hetet, és ettől máris elröppent minden életkedvem.

Majrés csaj vagyok, tudom.

* A “semmi” hozzávetőleges mibenlétéről ld. 2006.09.22.

Fáradt vagyok, mint legalább három egységnyi hulla. Ami csak azért meglepő, mert nem csináltam egész nap semmit. Vagy, az érdektelenségig elmenő őszinteség jegyében, szinte semmit. Hogy mitől szinte?

Felöltöztem, melegítettem magamnak paprikás krumplit és meg is ettem, megetettem a macskát, kétszer kiengedtem, és mindkétszer be is engedtem, fürödtem és hajat mostam, olvastam a kádban, cseréltettem elemet az órámban. Emellett ittam bodza-alma vegyes gyümölcslevet, ettem sajtot, böngésztem rettenetes lakberendezési katalógust, és amíg fel nem keltem kora délután, addig aludtam és álmodtam is. Amióta anyukám alszik már, böngésztem az interneten, felmerült bennem a gondolat, hogy esetleg mégiscsak be kéne iratkozni könyvtárba, nemcsak a FSzEKbe, hanem az OSzKba is, mert még mindig olcsóbb, mint amennyi könyvet én összevásárolok, hiába a dolgozói kedvezmény, és a szeptember 1-jével bekövetkezett könyvtári tarifaemelések. Kérdés az, hogy vajon azt a néhány alkalmat hajlandók-e elfelejteni, amikor elveszítettem a kikölcsönzött könyveket, illetve elmulasztottam visszavinni őket, csak mondjuk a lejárat után három évvel küldtem vissza postán. Mert hát hiába van az az állapot, hogy jelenleg nincs tartozásom egyik fiókkönyvtár felé sem, nem hinném, hogy a feketelistájukról eltávolítottak volna. Szerintem ha egyszer gyerekem lesz, és be akarom íratni könyvtárba, még neki se lehetek majd a kezese :) De könyvtár akkor is kéne.

Emellett bogarásztam tovább V.C. Andrews után, de nem az volt az eredeti elgondolásom, valami mást keresgéltem, amikor végül is eszembe jutott ezzel is foglalkozni. De nem tudom, mi volt előtte.

Szóval így kell érteni, amikor azt mondom, hogy “na hát ma se csináltam semmit”.

A macskámnak megint erőszakos szeretetrohama van. Kicsit megszeretgetem, aztán megyünk aludni. Holnapra kirándulós terveink vannak, és eléggé rám is férne egy kis levegő meg napsütés. Meg most már tényleg takarítanom kell, mert alig vannak szabadnapjaim, és azokat is gondosan be kell osztanom, mert különben hová lesz a világ? Amúgy is rá kell jönnöm, hogy honnan a fenéből jönnek a molyok. Már vagy egy hete röpködnek össze-vissza, és egyre jobban idegesítenek. Egyrészt a röpködésükkel, de még inkább azzal, hogy valahol vannak, valahonnan jönnek, és valahol esznek valamit, mert még mindig élnek, pedig a macskám gondosan pusztítja őket.

Hát ilyen dolgok vannak. Meg olyan dolgok, hogy iszonyatosan gyengének és fáradtnak érzem magam. Állandóan fájnak a végtagjaim, állandóan begörcsöl és/vagy elzsibbad a bal lábam, és nyomorult vagyok és sajnálom magam. És nem bírom rávenni az állatot, hogy a fogait húzza ki az orromból és az orrát a szememből. Fruzsina pedig már megint fészket rak, állandóan, a kutya meg rendíthetetlenül szodomizálja a takarót. (Nem, nem szolmizálja, szodomizálja.) A teknős meg csak ül boldogtalanul a vízben és néz, és szerintem fázik a feneke. Nekem is fázik, pedig én vagy másfél méterrel följebb vagyok, és nem vagyok vizes. (Kis esti életkép.)

ps: ja igen, már emlékszem, a NaNoWriMo oldalait és fórumait böngésztem, aztán elkezdtem keresgélni a NaNoWriDa után, de arról nem találtam semmit, a NaNoEdMo oldala meg eltűnt, és aztán kerestem az Excel-táblázat-grafikonos csodát, ami szép színes ábrákkal illusztrálta, hogy hogy állok a tervhez képest. (Nem találtam meg.) Aztán játszottam egy sort mindenféle doll-makerekkel, amiknek megtaláltam a linkjét szintén a fórumokon, és csak utána keveredtem el V.C. Andrewshoz, aki már húsz éve férfi, úgyhogy nem mondom azt, hogy Ms. Andrews, bármit is sugalljanak a Virginia és Cleo keresztnevek.

Vannak jó és pocsék dolgok. Vannak javuló és romló tendenciák. Vannak dolgok, amiken iszonyatosan fel tudnám húzni magam, de nem teszem. Van a napokban zajló eseményekről is véleményem, de nem fogom kifejteni. Egyrészt azért nem, mert mindenki más ezt teszi, és már elegem van a véleményekből. Azon kívül a véleményezés is beleesne valószínűleg abba a kategóriába, miszerint nagyon fel tudnám húzni magam rajta. Harmadrészt pedig a vélemény, mint tudjuk, olyan, mint a segglyuk, amennyiben mindenkinek van belőle egy, amire az emberiség túlnyomó többsége egyáltalán nem kíváncsi. Nyilván igaz ez minden véleményre, és nyilván a blogolvasók vannak olyan perverzek, hogy. De ezt a részét a dolognak mégis elnapolom.

Tegnap este majdnem összeszedtem tételesen a jó és a vacak dolgokat egy listába, aztán végül mégsem tettem.

Fruzsina nagyon szép, takaros fészket tud már rakni. Mindig sajnálom kitakarítani a ketrecet és kidobni belőle, de hát bármilyen takaros is az egérfészek, nem olyan strapabíró és stabil, mint amilyent a madarak csinálnak.

Egyébként meg hullafáradt vagyok, szokás szerint. Még szerencse, hogy holnap is megyek reggel dolgozni. Továbbá le kéne feküdnöm aludni, különben betermelem a hűtőben található összes sajtot. Talán megugrott a fehérjeigényem. Ma este már megittam egy liter kakaót.

És ha valaki azt mondja, hogy “én mindig megmondom, amit gondolok, akár jó, akár rossz”, és ennek dacára állandóan csak a negatív, destruktív kritikát, a leszólást és a gúnyt hallani tőle, akkor az illető vagy hazudik (akarom mondani nem a hagyományos értelemben véve mond igazat) vagy pedig kifejezetten szenvedélyesen utál. Különben nem tudna csak negatívumokat mondani. Ha viszont utál, akkor szeretném tudni, hogy mégis, miért. Szerintem itt van elrontva az egész, hogy mindig mindent meg akarok érteni, és egyszerűen nem lehet mindent.

Hát ezek a dolgok vannak. Elmegyek aludni. Csak előbb még lemegyek egy kis sajtért. Meg megetetem a macskát. És felhozom a hátizsákomat. És még olvasok kicsit az ágyban. De alapvetően megyek aludni, de tényleg. Majd egyszer. Még ma éjjel.