Iszonyú nagy a kísértés, hogy sutba vágjam az ütemtervemet, és egy sort se fordítsak ma. De azért még viaskodom magammal egy csöppet. Tegnap például ha nem is “egy sort se”, de egy fél oldalt sikerült csak, ma már behoztam a tegnapi elmaradásomat, de a mai adagnak még neki se láttam. Itt az ideje szigorúan fogni saját magamat. Hehe. Mintha ilyen valaha is előfordulna.

Nem vagyok elégedett magammal. Úgy összességében. Nem tudom, miért hiszik mindig azt a másik emberek, hogy csak azért, mert róluk nem vagyok jó véleménnyel, magamat tökéletesnek hiszem. Éppen úgy megvan a véleményem saját magamról is, csak azt épp magammal beszélem meg, nem pedig velük.

Igen sok nem hogy rossz, de elviselhetetlen tulajdonságomról tudok. És el lehet hinni nyugodtan, hogy nem könnyű együtt élnem magammal. Csak nem nagyon tudok külön költözni tőlem. Nem vagyok jó barát. Nem vagyok megbízható. Öntörvényű viszont nagyon is vagyok. Gyáva is. A szám az nagy, tudok nagyot tervezni, álmodozni, képzelegni, aztán amikor a megvalósításra kerülne a sor, visszakozom. Lusta is vagyok. Nem egy és nem kettő alkalommal, hanem gyakorlatilag állandóan van valami, amit meg kell csinálni, de egyszerűen nem vagyok hajlandó kimozdulni miatta a lakásból. És talán még rosszabb, amikor nem egyszerűen kell, hanem igazából én akarom az adott dolgot, de nem vagyok képes megtenni érte, hogy felöltözöm és kidugom az orromat. És oké, hogy most korcsolya van a tévében, és hogy az egész napomat annak szenteltem, de mégis megígértem dolgokat, amiket pedig szinte biztosan tudtam, hogy nem tudok (lusta leszek) tényleg megtenni.

Elmeséljem, mivel töltöttem a mai napomat? Felkeltem nagyon későn. Gondolkoztam rajta, hogy fürdök, aztán mégsem. Ültem a gépem előtt, blogokat olvastam, és vártam, hogy történjen valami. Nem történt semmi, de nem volt kedvem felkelni, lemászni, ilyesmi. Aztán háromnegyed 12 körül kezdtem ráeszmélni, hogy mindjárt kezdődik a műsor. Lementem, megetettem a macskát. Gondolkoztam, hogy csinálok reggelit magamnak, aztán nem csináltam. Pattogattam kukoricát, bontottam meggybefőttet, főztem teát, és leültem a tévé elé. Negyed egykor. Hat után tíz perccel fel is keltem. A jégfelújítás idején kimentem pisilni. Aztán amikor vége lett a korcsolyának, ebédeltem. Aztán visszajöttem, és megnéztem három rész Hetedik mennyországot. Aztán kicsit furdalt a lelkiismeret, és gondolkoztam rajta, hogy kéne egyet telefonálnom, illetve valaki másnak még egyet, aztán persze egyáltalán nem telefonáltam. Fordítottam néhány oldalt. Elkezdtem blogot írni. Abbahagytam. Nem csináltam semmit. Aztán bogarásztam Harry Pottert, IMDbt, YouTube-ot, korcsolya-dolgokat. Volt közöttük valamiféle összefüggés, de már nem emlékszem mi.

Na, hát ezért utálom az életemet. Mert töküres. És egész nap egyedül vagyok. Megmondjam, kihez szóltam ma? A macskámhoz. Meg a tévéhez. Amikor hülyeséget beszélt a kommentátor. Néha a kutyára is rászóltam. És anyukámmal is váltottam pár szót vacsora közben. Tegnap reggel óta ugyanabban a ruhában vagyok. Jó, nem egészen, de tegnap este óta mindenképp. Büdös vagyok, koszos, és főleg elégedetlen. Bár megfigyeltem, hogy egy ceruzával fel tudom tűzni a hajamat. Na, ezért ugye érdemes volt ma felkelni?

Na jó, a korcsolyáért érdemes volt. Még ha én magam nem is voltam kinn a pályán már hétfő óta. Ami egyébként nagy fényűzés, mert mehettem volna szerda, csütörtök vagy ma reggel is. Mivel mindjárt hajnali négy, gyanítom, hogy ma se megyek sehova. Hát így.

Elegem van. Valaki más szeretnék lenni. Valaki más, akinek jobb természete van, aki kedvesebb nálam, aki jobban ért az emberekhez, aki meg tudja magát fegyelmezni, akinek nem jelent állandó kudarcot élni és viselkedni. Én nem hiszem, hogy valaha is alkalmas leszek arra, hogy civilizált módon éljek. Bármennyire vágyom is rá, nem lenne szabad férjhez mennem és gyerekeket szülnöm – és bár el se nagyon tudom képzelni, sőt gyakorlatilag lehetetlennek tűnik, mégis riasztó a képzeletbeli kép -, mert jó eséllyel tönkretenném még az utódaim életét is. Ha én nem tudok teljes értékű felnőtt lenni, nem is érzem magam annak, nem is érezhetem, és soha nem is fogom annak érezni; akkor pedig nem szabad befolyásolható tudatú gyerekeket olyan nyomorékká tenni, amilyen én vagyok.

Egyszerűen nem érdemlem meg, hogy bárki is szeressen. Nem lenne szabad álmodoznom sem róla.