Végre, végre, végre van erőm és időm leülni írni. Olyan rémesen rosszul álltam a fordítással, hogy nem éreztem tisztességesnek még magammal szemben sem, hogy ha már azzal nem haladok, nekiüljek blogot írni. Ami viszont nem jelenti azt, hogy ötletem nem volt rá, ugye. (Februárban is kihagytam kettőt. Ez van.)

Bridget meg nem azért nem vagyok, mert megszűntem szingli lenni. Az ellenkező híresztelések ellenére, nem szűntem meg. Szerencsére. Vagy sajnos? Nem, azt hiszem, szerencsére. Csak éppen – a változatosság kedvéért – már megint a pasikon törtem a fejem, a keresleten meg a kínálaton, a felhozatalon és Mr Darcyn. A Bridget Jones-féle Mark Darcy-ra gondolok természetesen, nem az Austen-féle gnómra.

Szóval rájöttem, hogy bármilyen jó pasi is Colin Firth, Mr Darcy nem az. Vagyis dehogynem jó pasi, nem ez a jó megközelítés. Arról van szó inkább, hogy egy Darcy engem a sírba tenne. Mark Darcy úgy néz Bridgetre, mint egy különös kis állatra. Mint egy szeretetreméltó kedves kis tengerimalacra, aki időnként rendetlenséget csinál a terráriumban, és szétszórja a fűrészport, de azért szeretjük. Olyan el- és lenéző szeretettel. Amilyen a kicsi szőrös állatkáknak jár. Jó, hogy Bidget olyan, amilyen… De akkor is, mégis, mi szerethetőt talál Darcy-n? Már persze azon kívül, hogy tud főzni. Omlettet.

Csak azt próbálom mondani, hogy egy olyan pasiban, aki bár az esze jobban tudja, mégis megengedi magának, hogy a tökéletlen de kedves nőt szeresse, az nem túl vonzó. Mondhatni… nem is tudom. Idegesítő? Én nem vagyok egy Bridget Jones. Én nem veszem ezt ilyen könnyedén. Engem a sírba tesz, amikor nem tudok felnézni egy pasira. Amikor úgy érzem, hogy az én kezembe teszi a gyeplőt, udvarol, bókol, és gyakorlatilag azt mondja, hogy bármiben alárendeli magát nekem. Ez egyszerűen így nem megy.

Egyébként pedig fázom, és elmegyek aludni, mert egyébként sem sikerült azt leírnom, amit szerettem volna. Valahogy leírva elveszett az értelme. Majd egy másik alkalommal újra nekifutok. Így készül az író, vagy mi.