Mindenféle dolog kavarog a fejemben, legalább három így kapásból, de már miközben leírtam, eszembe jutott a negyedik is. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy egész nap teljesen jól éreztem magam, és estére ez elmúlt, és hogy ez nincs ez így jól.
Tegnap kellett volna írnom. Tegnap tényleg voltak jó dolgok. De mire este hazaértem, már alig láttam a fejfájástól. Egy darabig gondolkoztam rajta, hogy írok. Hogy pont annyit írok legrosszabb esetben is, hogy “Migrén.” Az is eszembe jutott, hogy talán beírom ezt a két mondatba. Aztán rájöttem, hogy ez csak egy mondat, és egyszerűen nem bírtam mit kitalálni. Be se kapcsoltam a gépet. Leültem korcsolyát nézni. És itt jön a nagy meglepetés: nem bírtam nézni, és kikapcsoltam. Először csak a hangját vettem le, aztán a szememet is becsuktam, és rájöttem, hogy ennek így nincs sok értelme, és kikapcsoltam és lefeküdtem aludni. És hülyeségeket álmodtam. És mikor reggel felkeltem még mindig fájt. Mármint a fejem. És még most sem múlt el teljesen.
Amikor mondták, hogy vénykötelessé teszik a Quarelint, tudtam én, hogy ennek rossz vége lesz. Tudtam, hogy el kéne menni és feltankolni, de aztán azt is mondták, hogy visszatartják a patikákban, hogy az emberek ne tankoljanak fel. Szóval tudtam, hogy előbb-utóbb nagyon meg fogom szívni. Csak egy kicsit reménykedtem abban, hogy inkább utóbb. Hát inkább előbb lett belőle. Bár bevettem valami zöldet és gusztustalant, de az viszont nem segített semmit. A harmadik sem, ma délután. Szóval ez így nem jó.
Egyébként voltak jó dolgok. Álmodtam is érdekeset, amit el lehetne mesélni. Van könyves dolog is. Van munkahelyi dolog is, bár az tökre nem érdekes rajtam kívül senkinek. És van egyéb dolog is, amitől pedig rosszul érzem magam. És az egyéb dologról nem akarok írni. Vagyis nagyon is akarnék, de nem merek, mert nem akarok sírni, mert nem érzi jól magát a fejem, és attól pláne nem érezné jól magát. Egyébként is úgy érzem, hogy hányni fogok, pedig nem kéne. Hányingerem is van meg nem is. Nem tudom, mennyire váltották ki egymást a különböző dolgok, de az biztos, hogy most össze akarok kucorodni és meghalni valami eldugott helyen. Leginkább.
Ami nevetséges, mert tökjó napom volt. Ki hinné?
Mindenről az tehet, hogy állandóan hazudok magamnak. Aztán jól elmondom másoknak, hogy megerősítsem magam. Aztán pánikrohamaim kezdenek lenni tőle, hogy próbálom elhitetni magammal azt, ami nem igaz. Hehe. Jó nekem.
Elmegyek aludni. Jobb ötletem ugyanis nincs, viszont holnap meg dolgozni kell. A hétvégén meg fordítani. Ja igen, mert még az is van. Egy kis megfeszített munka a hónap végére. Hurrá.
Tényleg megyek aludni. Nincs kedvem ébren átvészelni, amíg újabb dolgok jutnak eszembe.
Mikor fogok végre korcsolyát nézni? Könnyen lehet, hogy csak áprilisban. Miután takarítottam. Vagy nem. Mit tudom én.
Leromlott a blogírási színvonalam. Nem lett volna szabad ennyire kijönni a gyakorlatból. Mostanában csak addig jutok el, hogy néha fejben megfogalmazok pár mondatot, de sosem írom le. Pedig jó lenne. Jó lenne leírni, és jó lenne, ha le lenne írva. De én nem. Nem is tudom, hogy miért nem. Mert nem. Csak. Gondolom.
Nem akarok holnap dolgozni menni. Itthon akarok maradni, meggyet enni és korcsolyát nézni. Persze megyek dolgozni, a meggy itthon marad, a korcsolyát meg majd megnézem áprilisban. És fáj a fejem, és nyűgös vagyok, és nem lenne szabad kiborulnom, már pedig ki fogok. Miért nem tudok parancsolni magamnak?
Főleg akkor miért nem, ha hazudni viszont tudok magamnak. El tudom hitetni magammal, hogy bizonyos dolgok érdekelnek, amik pedig nem, és hogy bizonyos dolgok nem számítanak, pedig de. Rábeszélem magam, hogy bizonyos dolgokat szeretek, pedig nem, és úgy teszek, mintha egyes dolgokat nem akarnék, pedig de. Hülye vagyok, ez van. Még jó, hogy van egy macskám, különben az ég világon senki nem lenne, aki szeretne. És akit szerethetnék.