Nagy nehézségekbe ütközik mostanában az írás. Többnyire egy mondat sem jut az eszembe.
#749
Válasz
2007. április hónap bejegyzései
2007.04.09.
Az elmúlt hónapokat azzal töltöttem, hogy siránkoztam, amiért nincs időm írni. Aztán azon problémáztam, hogy mennyire hiányzik már a blog. Aztán azon, hogy mennyire szorongok a határidők meg a munkahelyi gubancok miatt.
Most aztán van időm. Semmi dolgom. Nincs több határidő, nincsenek munkahelyi gubancok sem. Még a nap is süt. És a blog még mindig hiányzik, és még mindig szorongok. Csak most nem tudom, mitől. Illetve sejtem. De nem tudom.
És nem tudok írni. Se regényt, se blogot. De azért nem adom fel, próbálkozom mind a kettővel. Talán éppen befogadó időszakomat élem, meglehet. Nem baj, lesz ez még jobb is. Addig is próbálok felkészülni lélekben a Fesztiválra, mert a Fesztivál jó. Csak még messze van. És egyfolytában dolgozom addig. Meg közben is. Kivéve a vasárnapot.
Nem baj. Majd elmúlik. Vannak ötleteim is. Talán majd írok róluk. Ideje lenne visszarendeződnöm a normális kerékvágásomba. Holnap reggel úgyis vár a munka, az majd segít kicsit. Arra már elég régen rájöttem, hogy a rutinszerű dolgok segítenek elvezetni az életemet. És amúgy is sokkal normálisabb vagyok, amikor írok blogot. :) Na persze mihez képest, ugye.
De azt hiszem, a legjobb az lesz, ha megyek aludni. Most úgyis öt napot dolgozom egymás után, és abból három is hosszú. Ahhoz pedig erő kell, hogy meg tudjak birkózni vele.
Utólag is boldog nyuszikát mindenkinek.
2007.04.02.
Alig több, mint egy hét múlva itt a Könyvfesztivál.
Végre újra van időm olvasni.
Alig több, mint egy hete, hogy van tiszteletpéldányom (igaz, már csak három, gyorsan fogynak) az első saját megjelent fordításomból.
Alig néhány napja, hogy a második, önálló és saját fordításommal elkészültem.
Újra van időm írni, blogot is, és regényt is.
Csoda, hogy csupa könyv jár a fejemben? Nem tehetek róla, így van. Egyszer és mindenkorra megfertőződtem ezzel a kórral, ami el nem oltható szerelmet kelt bennem a könyv iránt. A könyv iránt, ami pedig nem más, mint papír, tinta, térbeli kiterjedésében csak úgy mint súlyában jelentős tárgy. Imádom. Imádom megsimítani a kötetek gerincét, végigpörgetni a lapokat az ujjaim között. (Nem, szagolgatni valamiért nem szoktam. Nem nagyon éreztem még rá késztetést. Talán az orrsövényferdülésem az oka, nem tudom.)
Szóval megint könyveken jár az eszem, részint a sajátomon persze, részint azokon, amiket tervezek. De az még odébb van. De még inkább töröm a fejem a “másik olvasókon”. Hogy hiába egy állatfaj mindenki, aki olvas, azért én sokakat lenézek és megvetek. Piszokság, tudom.
De megvetem az olyanokat, akik megvesznek minden “menő” híres és vastag könyvet, legyen az Esterházy vagy Spiró vagy éppen Kertész, aztán (jó esetben) belelapoznak, aztán felteszik a polcra, hogy mindenki lássa, hogy ők műveltek.
Nem becsülöm azokat sem, akik csak műfajhoz kötötten olvasnak. Aki csak modernt és posztmodernt olvas, ami ugyan jó (is lehet akár), de kizárólag azt olvasni olyan, mintha mindig csak sült krumplit enne az ember. Igaz, bevallom, még azt is nehezemre esett belátni, hogy az is könyv, ami nem irodalom. De van olyan is, akinek nehezére esik belátni, hogy még az is könyv, ami irodalom.
És nem szeretem az olyan kislányokat sem (kisfiúkra még ez sem jellemző, őket azért nem említem), akik megtaláltak egy felkapott szerzőt, elolvasták két könyvét, közlik, hogy ő a kedvenc írójuk, és attól kezdve nem olvasnak mást. És lehet ez most akár Brezina, akár Jacqueline Wilson (aki egyébként jó!) vagy Meg Cabot (akit érthető okokból nem bántok, na de azért mégiscsak), vagy teszem azt JK Rowling. Félreértés ne essék, a Harry Pottert én a magam részéről imádom. Ez szerintem eddig sem volt titok. De aki csak azt olvas, az ne merje magát olvasó embernek titulálni.
Harry Potter még csak nem is sült krumpli. Belga csokoládé inkább.
Én a magam részéről szeretek a megszokott ízeknél maradni. Első sorban ifjúsági irodalmat olvasok. Meg némi gyerekkönyvet is. Naná. De olvasok “felnőtt” irodalmat is, időnként krimit és sci-fit szintén, még ha arra kerül a sor, akkor egy kis Virginia Andrewst is (aki női és családon belüli horror és pszichológiai thriller, és egyébként borzalmas, és még borzalmasabb, hogy nem tudok rájönni, miért szeretem). És az elmúlt években meglehetősen sok non-fictiont is sikerült olvasnom, pedig az korábban nem volt szokásom. Változatos étrend. Az a hosszú élet titka, nem?
Persze a könyvesbolti eladó mit morog bárkire is, aki könyvet vesz? (Mert azért induljunk ki abból a feltételezésből, hogy veszi. Szerencsére még olyan is van, aki tényleg fizet a könyvért, amit kivisz a boltból. Csak úgy mondom.) De hadd mutassak rá arra az apróságra, hogy munkaidőn kívül csupán olvasó vagyok. Amikor felvettem az egyenruhát, és a szívem fölött cégemblémát viselek, mindenkinek örülök, aki sok pénzt hagy nálunk. De ilyenkor, este, itthon, egyedül hadd nézzek le azt, akit akarok :)
Egyébként meg megint szerelmes vagyok. Most éppen Freddie Mercury az aktuális áldozatom. Azon kívül, hogy az apám, de akár a nagyapám is lehetett volna, és hogy meleg volt, és halott, más akadálya nincs is a dolognak. Miért mindig ilyenekbe szeretek bele?
Na jó, megyek inkább aludni. De legalábbis olvasok kicsit előtte. Aztán alszom. Hátha holnap találkozom már az új kollégákkal. Már amennyire újnak lehet mondani azokat, akik már eléggé elhasználódtak :)
Szóval jóéjt kedves mindenki, olvassatok sokat és változatosan.
*a szerkesztő jegyzete: Azért jól meg tudtam mondani a frankót, nem? A 2011-es álláspontom ugyanezen témában az, hogy mindenki azt vásárol, amit akar, akár elolvassa (remélhetőleg legalább tervezi), akár nem, sőt, mindenki azt olvas, amit akar, és remélhetőleg még örömét is leli benne.
2007.04.01.
Utánozhatatlan érzés elkészülni egy fordítással. Úgy értem, mégiscsak egy regény. Még ha nem is írtam, csak leírtam magyarul. A mai napot még rászántam, végigbogarásztam, vadásztam benne gépelési hibákat meg eltévedt ragokat, meg hiányos mondatszerkezeteket. (Összesen egy darab hiányzó állítmányom volt, a ragok és elütések tekintetében már nem volt ilyen jó a helyzet, főleg azokon a részeken, amiket a hajnali 2 és 4 közötti időszakokban fordítottam.)
Mindenesetre most elküldtem a kész produktumot. És elégedett vagyok, és boldog. Csudajól hangzik, ugye? :) Az is.
És megmondom, hogy mi csudajó még. Az, hogy szabad vagyok. Ha kedden hatkor hazajövök a boltból, akkor aznapra készen vagyok a munkával. És ugyanez a helyzet szerda és csütörtök este tízkor is. Nincs lelkifurdalás, nincs stressz, nincs kényszer.
Holnapra ugyan van dolgom, de előbb-utóbb beiktatok egy tavaszi nagytakarítást is. Az elmúlt három hónapban borzalmas mennyiségű szemét, por és kosz lepte be a galériámat. Aztán lehet, hogy tényleg lakberendezek is majd egy kicsit. Megnézem a korcsolya VB eddig még nem látott részeit. De ezeket majd szépen, fokozatosan, a közeljövőben. Mert holnapra dolgom van.
Reggel el kell menni vásárolni, ha mást nem is, tejszínt és étcsokit mindenképp. Extra hatalmas óriási adag gofrit kell sütnöm, mert három helyre is kell vinni belőle. Egyszer a nagymamámnak. Akinek megígértem ma, hogy felmegyek hozzá holnap ebédre, és hogy viszek neki egy tiszteletpéldányt – bizony olyanom is van. Aztán kell egy adag a megvesztegetett Mezőgazdaságinak is, akiknek megígértem, hogy ha elküldik nekem boltköziben a Révai új Lexikon hiányzó három kötetét, akkor áprilisban kapnak sütit. A harmadik adag pedig természetesen a szokásos helyére megy, ahova mindig minden finomság távozik :) Szóval sütök holnap. Jó lesz.
További pozitív fejlemény – bár némiképp meglepő -, hogy készült rólam egy darab előnyös fotó. Ilyesmi nem szokott történni. Ez a szóban forgó kép is jobban néz ki (sajnos), mint az eredeti. Talán majd beszkennelem egyszer.
A másik pozitív fejlemény, hogy voltam korcsolyázni. Bizony. Ha már minden szabadtéri pálya bezárt, jobb híján elmentem egy fedettre. Hideg volt, nem sütött a nap, sokan is voltak, de legalább jég volt a lábam alatt. Jót tett. Ráadásul megfigyeltem egy új típusú korcsolyázót, amilyent korábban még nem láttam. Jégnagypapának kereszteltem őket. Hatvan fölötti öregurak, és bírnak valamiféle vagány de elegáns stílussal. Olyanok, mint a Charlie: öreg, mint az országút, de a maga módján dögös.
További jó fejlemény még, hogy megnéztem már ma a női rövidprogramokat felvételről, nagyon kedvemre való dolog volt. Viszont most már többet nem mesélek, mert álmos vagyok, meg mert fél 4 lesz mindjárt, és aludnom is kell, ráadásul reggel meg sütök. Szóval így.
Utolsó pozitív megjegyzés, csak így utóiratként, hogy hála az égnek senki sem vert ma át. Megúsztam a Kontroll-ellenőr-csapatot is. Viszont pénteken (mivel vasárnap nem dolgoznak) sikerült beugratniuk a kajaszállítóknak. Szóval így fel is lettem ültetve meg nem is, és ha még annál is kreatívabb és okosabb lennék, mint amilyen vagyok, akkor most én írnám meg a “Mi a címe ennek a könyvnek?” című könyv előszavát.