Gyanús nekem ez a paplanhuzat-dolog. Meg is mondom, miért. Az emberek többsége – állítólag – ágyneműhuzatba húzott takaró alatt alszik. A lepedőt meg a párnahuzatot értem. A paplanhuzattal kapcsolatban már vannak fenntartásaim (ti. ha huzatba van húzva, akkor hogyan érzed, hogy a takaró, ami alatt alszol szőrös?) De oké, nyáron az ember nem akarja érezni, hogy szőrös, nyáron jó, ha sima és hűvös az ágynemű – ezt még egy magamfajta csekély értelmű medvebocs is felfoghatja.

De azt a részét nem értem, hogy minek minden áldott este a huzatba igazítani a takarót, mikor egy tíz percnyi helyezkedés után a fele már kilóg, és reggelre a takaró az ágy egyik sarkában van, a huzat pedig a másikban. És nemcsak egyszer vagy kétszer, hanem állandóan. És minek is szánni minden nap 5-7 percet valamire, ami úgyis csak egy világméretű összeesküvés, és becsapás?

Élnem kell a gyanúperrel, miszerint azok, akik azt állítják, hogy a paplanhuzat a töltelékével együtt tud maradni, hazudnak. Vagy, ha nem hazudnak, akkor nem arról a paplanhuzatról és töltelékről beszélnek, amelyik alatt alszanak. Amelyik alatt senki sem alszik, az nyugodtan egyben is maradhat.