Némiképp elmúlt már éjfél, sőt, tulajdonképpen hajnali kettő is, de kicsit írni akarok, mielőtt lefekszem. A tengert megjártam, jó volt (bár némiképp nedves, sós, és szúrós-kavicsos), de erről majd később, majd máskor.

Most éppen nagyon lámpalázas vagyok, merthogy készülök egymagamban meghódítani Londont. Holnap reggellel kezdődően. Úgy csomagoltam, hogy tudom, hogy haza kell hoznom a Harry Potter and the Deathly Hallowst, mégpedig két példányban. És vélhetőleg már egy is nagy helyet fog foglalni. Még kicsit alkudozom magammal az ügyben, hogy a Nyúlkutya és a London – Útitárs kötet jöjjenek-e. Szeretném vinni mindkettőt, de az egyik még összepréselve is elég sok helyet foglal (és mondjuk a kézipoggyászban a kaja, a hátizsákban meg a Könyv elől veszi el a helyet) a másik pedig nehéz.

Ja igen, backpacker* leszek. :)

Meg HP-bulizni is fogok.

Meg ilyesmi.

És az egésztől meglehetős izgatottság vett rajtam erőt. Olyan ugrálós, pattogós, fogvacogós izgatottság. De azért jó. Csak ijesztő. Mikor pakoltam össze a pénzemet, akkor vettem észre, hogy a két évvel ezelőtti 20 fontos bankjegyeim tökre nem úgy néznek ki, mint amiket most vettem. És hogy úristen, most 80 fontom, ami régi, az nem érvényes? Az nagyon sok pénz! Szóval volt pánik. Aztán rájöttem, hogy Google is my friend, és beírtam, hogy “new 20 pound note”, és megoldódott a rejtély, miszerint idén március óta van új bankó, de a régit is elfogadják még, bár fokozatosan bevonják.

Útlevél, repülő- és buszjegy- és szállásfoglalásos papírok megvannak. Pénzem van. A listámon minden tétel kipipálva. Bár a pizsamát, helytakarékossági okokból egy hosszú pólóra cseréltem. A hosszú nadrágot kivettem, mert 20 fokban még nem kell kordnadrág. Lehet, hogy farmerban utazom inkább. Esernyőm van, és a táska tetejére tettem, hogy ha kell, meglegyen hamar, és ne kelljen bugyikkal beborítani a repteret.

Azt hiszem, tényleg kész vagyok mindennel. A gyomromban görcs van, a fejemben pedig álmosság. Az ölemben egy méltatlankodó macska, aki nem túl boldog tőle, hogy már megint elmegyek, pedig gyakorlatilag még haza se jöttem. Szegény cica.

Akartam írni Harry Potter-gondolatokat, de lehet, hogy azt majd inkább megejtem kintről. És akartam írni a nyaralásról, a HP5-ös filmről, a Jézus Krisztus Szupersztár előadásról, de majd inkább miután hazajöttem írok csak róluk. Ezekre már mind nincs időm ugyanis. Mindjárt fél három, és én fél hétkor kelek. Mert reggelizni kell, ennivalót kell csomagolni, hogy éhen ne haljak háromig, amíg be nem futok a szállásra.

Törülközőt vittem, ágyneműt adnak.

Jaj istenem, nagyon stresszes dolog ez a nyaralás…

Lehet, hogy inkább a kék hátizsákot viszem kézipoggyásznak. Az nagyobb és erősebb. És akkor jöhet a Nyúlkutya meg a London – útitárs, 163/806. Egyébként nem vagyok annyira perverz, hogy fejből tudjam a részlegem minden könyvének az árukódját, egyszerűen csak benne maradt a címke a könyvben, amikor beírattam a Füzetbe valamelyik kollégával.

A nyakkendőmet, a fehér térdzoknimat és a varázspálcámat is eltettem. Meglesz a jelmezem. És van elem a fényképezőgépben, és eltettem a tartalék memóriakártyát, de lehet, hogy azt mégsem viszem magammal.

Akkor még reggel dönteni kell a nadrágom hosszáról, a memóriakártyáról, a Nyúlkutyáról és a plusz egy útikönyvről (a Lonely Planet természetesen jön velem.) És átpakolok a kék hátizsákba.

Ez öt dolog, az megjegyzem, hogy öt dologra kell emlékeznem, és akkor addig idegeskedem, amíg eszembe nem jut mind az összes.

Ja igen, és nyomtatnom kell egy időjárás-előrejelzést, öt napra. Még szerencse, hogy öt napra megyek.

Jaj nekem, kívánjatok szerencsét! Olyan jó, hogy mindenki meg van róla győződve, hogy milyen talpraesett vagyok, és milyen klasszul fogom magam érezni, és hogy meghódítom Londont, de erre én majd csak utólag fogok rádöbbenni, hogy tényleg. Addig pedig marad a stressz.

*a szerkesztő jegyzete: Szeretném tudni, hogy csomagoltam akkoriban, miért esett ennyire nehezemre. Ugyanavval a hátizsákkal utazom azóta is, és szokott benne üres hely maradni. Pedig a Nyúlkutya is mindig jön, sőt, amióta van, azóta a laptop is.