Őrlődök, hogy mit is csináljak, mihez is kapjak. A konyhaasztalom pihen az albumom, amit nagyon szeretnék bővítgetni rajta, de nagyon fáradt vagyok, fáj a lábam, és nem bírnék ma is hajnalig az asztal fölött görnyedni.

Írnám a regényt, de nincs nagyon kedvem – éppen egy olyan semmilyen, érdektelen részen kellene átvergődnöm, és tudom, hogy amikor végre elkezdtem megírni, akkor hirtelen 180 fokos fordulatot vesz a cselekmény, és juszt sem az lesz, amit terveztem, hanem valami egészen más, és minden valószínűség szerint valami szörnyű. Mert a regényben – nálam – mindig szörnyű dolgok történnek.

Ráadásul tegnap végül befejeztem egy levelet, ami már azt kell, hogy mondjam, hogy évek óta esedékes volt. És az annyira lefoglalta a kreatív energiáimat, hogy most nem is nagyon vagyok író hangulatomban.

Voltam este kabaréban, és az jó is volt, de aztán a két óra alatt szerzett vidámságomat kicsit elmulasztotta egy s más (ezt hogy kell írni?), úgyhogy most nem mesélem el a kabarét. Majd úgyis meg lehet nézni a tévében. Ha jól látom, akkor szeptember 7.-től kezdődően. Mindegy.

Szóval kapkodom a kurzort a monitor egyik sarkából a másikig, a regény-ikontól a blog-ikonig, és most még a telefon is csöng. És most hiába jut eszembe, hogy nincs kedvem fölvenni, mert itt nem “megy hátra” a másik telefonhoz három csöngés után. Megyek. Felveszem. Azt hiszem.

De inkább nem.

Jó éjt, megpróbálok aludni. Hátha ma kivételesen sikerül. Nagyon szükségem lenne már egy éjszakára, amit át tudok aludni.