– Tudod mit?
– Mit?
– Történt valami érdekes.
– Veled mindig történik valami érdekes.
– Igen, de ez most tényleg érdekes.
– Mhm.
– Nem érdekel?
– Mondd csak.
– Volt egy pasi a metrón.
– Perverzbe futottál?
– Nem volt perverz! Legalábbis nem hiszem.
– Hát akkor?
– Csak úgy állt. Mellettem. Mögöttem. Úgy félig mögöttem, félig mellettem. Kicsit közelebb az illendőnél, talán.
– Igen, és?
– Úgy szemben álltunk az ablakkal. Szóval nem az ajtóban, hanem az ülések között. Érted.
– Értem.
– És ahogy kanyargott a metró, állandóan összeért a könyökünk. Épp csak egy kicsit.
– Azt mondtad, nem volt perverz…
– Nem, nem volt. Tulajdonképpen jó volt. Olyan furcsa, de jó. Elsőre azt hittem, hogy véletlen, de kicsit túl sok véletlen volt. Meg hát tök közel állt hozzám, és annyira nem is volt tele a metró…
– Jó, és mi történt?
– Hát szemeztünk. Az ablakban. A tükröződésben.
– Ott nem is lehet szemezni.
– Dehogynem lehet! Mi tudtunk.
– Tökjó. Milyen volt?
– Magas. Olyan magas, amennyire szeretem. És elég jóképű is. Tetszett.
– És utána?
– Hát egy csomót gondolkoztam. Hogy most telefonszámot fogunk-e cserélni, vagy beszélgetünk, vagy ilyesmi. És hogy késésben vagyok, és ha leállok beszélgetni, akkor tuti elkések.
– Mindig gondolkozol hülyeségeken.
– Tudom.
– Jó, de mi történt?
– Semmi. Leszállt a Stadionoknál, én meg ott maradtam, és bámultam magam elé.
– Jól elcseszted, ugye tudod?