Nos, a napot valóban a lakásba bezárva töltöttem, megfélemlítetten. Nem vagyok boldog attól sem, hogy majd holnap ki kell dugnom az orromat a rideg valóságba, de annyi baj legyen – szokás szerint ez sem kívánságműsor.

Ami a Nagyszabású Takarítási Hadműveletet illeti, az avatatlan szemlélő azt hihetné (ha beengedném, vagy éppenséggel tegnap beengedtem volna a privát territóriumomra), hogy míg tegnap ilyenkor a régió csupán nagyon elhanyagolt dzsungel képét mutatta, ma már inkább emlékeztetett atomtámadás sújtotta területre. A laikus szemlélő, mint amúgy is oly sokszor, természetesen jelen esetben is tévedne. Való igaz, hogy első ránézésre a felfordulás talán felülmúlja a tegnapit. De tény, hogy több nagy fekete zsáknyi szemetet kidobtam már, és hihetetlen mennyiségű macskapisis és/vagy szennyes ruhát lehordtam – igaz, hogy ennek egyeneságú folyományaként a mosógép, mint olyan, gyakorlatilag eltűnt a halmok között. Jobban mondva alatt. De ez csak részletkérdés.

Hasonlóképp hihetetlen tény, hogy a feljáró felé eső harmadon már látszik a szőnyeg. Elvileg kék, de a kék színe még nem igazán jelent meg. Ehhez azt hiszem, minimum drótkefére és porszívóra lesz szükség. Első kísérleti elemzéseim alapján haj, fűrészpor és a macska fogainak és karmainak tulajdonítható papírcafatok képzik a fő takaróréteget. Ez már csak azért is jó, mert a fűrészpor eredete mindenképp csak egér lehet, egerem pedig emlékeim szerint nem volt tavaly december óta.

A másik tény, ami hihetetlen (és kissé szégyenletes is), hogy itt bizony nem történt tisztességgel takarítás azóta, hogy dolgozni kezdtem. Illetve azt azt megelőző karácsony óta. Ami pedig kis híján két esztendővel ezelőtt történt. Az egyetlen jó dolog ebben a rettenetben az, hogy azóta sokkal kevésbé ragaszkodom a dolgaimhoz, és a nagyon nagy részüktől könnyedén meg tudok válni. És ma is nagy élvezettel dobáltam ki mindenféle vackokat. És így lesz ez holnap és holnapután is munka után.

Új helyre került a számítógép is. Kicsit luxusnak tűnt, hogy két asztalt is tartsak, dacára annak, hogy a.) már iskoláskoromban sem tanultam asztalnál (bár persze másutt se nagyon) b.) nem vagyok már iskolás, és c.) a közeljövőben nem is várható és nem is tervezem, hogy az legyek. Szóval a gépem átkerült másik asztalra, és amint az egyszervolt gépasztalt kiszabadítom az azt beborító takarók, vacakok, és tisztán tartandó dolgok alól, le fogom vinni azt is a földszintre, esetleg át a másik szobába. A raktárba. A leselejtezett játékok és a fűrészgép meg a betonkeverő mellé. Bizony.

Igazából az egyetlen komoly nehézséget már akkor is tudtam, amikor nagyon régóta nem volt már kedvem nekikezdeni a takarításnak. Ugyanis a minimális helyen is, ahol tartózkodom (nevezetesen 2×4 méter 1,5 méter belmagassággal) minden négyzetcentiméteren könyvtornyok magasodnak. Amikor nyolc évvel ezelőtt ideköltöztünk, akkor is több, mint 80 dobozra rúgott a könyvek mennyisége. Ami persze remek dolog. Igazán klassz dolog ennyi könyvvel együtt élni. Komolyan. Csak nagyon nem praktikus. Szóval amint végeztem a kosszal és a lehető legtöbb helyet felszabadítottam, továbbá a ruhákat szétválogattam a “kell”, a “most nem kell” és az “egyáltalán nem kell” kategóriákra, és eszerint rendre a jól elérhető és a nehezen elérhető szekrényekbe, illetve minőségtől függően a kukába vagy a vöröskeresztnek száműztem, akkor jön majd a könyvek szétválogatása. Valószínűleg a “kell”, “kellhet még” és “nem kell” kategóriákba, amiből a harmadikat “eladható”, “elajándékozható” és “eladományozható” alcsoportokra fogom bontani.

Jut eszembe, kellene valamit kezdeni azokkal a másolt DVD-kkel (amik nekem természetesen nincsenek, hiszen az ilyesmi illegális), amiket később, mikor már nem voltak olyan hihetetlenül drágák, beszereztem legálisan is. Nincs szükségem ennyi dupla példányra. De azt lehet, hogy azokat egyszerűen elajándékozom.

Ez az egész halálosan unalmas, ugye? Nem baj. Engem most ez foglalkoztat. És örülök annak is, hogy csaknem egy fél négyzetmétert sikerült, illetve majd sikerülni fog felszabadítani, és mivel összesen is elég kicsi területtel gazdálkodhatom, ez elég jelentős fejlődést jelent majd. Még az is lehet, hogy a macska kosarát is elő fogom keresni, ugyanis lesz neki hely. Bár nem hiszem, hogy abban akarna tanyázni, amikor ott az ágyam. Mindegy, olyan pici ez a tér, hogy nem szabad semmiképp sem tovább osztani. Úgyhogy ennek jegyében holnap délután fel fogom számolni a polc alatti, az ágy és polc közötti, és az ágy alatti (hűha) tenyészeteket. Annyira nem lehetnek rettenetesek, mint ami a számítógép alatt és körül volt, ugyanis még ha az alvást beleszámoljuk sem töltök ott annyi időt, mint itt.

Igazából az olyan dolgokat, amikre nincs már szükségem, szívbaj nélkül kidobálom. A komoly gondot azok a dolgok jelentik, amik nem az enyémek. De majd valamit azokkal is kezdek. Például dobozba teszem. :)

A nap fegyverténye az, hogy sikerült belekezdenem, és a látszattal ellentétben jelentős haladást elérnem. És megvan bennem az Elszántság és az Eltökéltség is, hogy holnap folytassam. Úgyhogy most megyek, és megágyazok (van tiszta ágyneműm), és alszom. Szükségem van a pihenésre, már csak azért is, mert holnap dolgozni kell, és szombaton – még ha önhibámon részint kívül is – igen gyászos teljesítményt nyújtottam. És kompenzálnom kell. Ugye. Nyilván.

Hm. Mikor fogok vajon fotókat csináltatni?

Mindenféle dolgok történtek. Olyanok is, amiket el akartam mesélni, és olyanok is, amiket nem. Minden bizonnyal olyanok is, amikre meg már nem is emlékszem. Mindenesetre a lényeg az, hogy már megint nem írtam, ki tudja mi óta. És azt sem tudom, mikor fogok legközelebb. Mondjuk abban eléggé reménykedem, hogy nem maradunk bezárva a lakásba, de hát ugye ki tudja. Kajánk pár napra van elegendő. Ha a halkonzerv is számít, akkor pláne. A pattogatott kukorica-készleteim még elég sokáig kitartanak, van egy fél üveg meggybefőttem is, kakaó és cukor és tej is elég sok van még, és ki tudja, mi van az ágyam alatt? Mindegy, a kajakészleteken kívül is, a fontos csak az, hogy pénteken nyit a pálya, és én ott leszek.

Pillanatnyilag a korcsolyapálya nyitása az egyetlen jó dolog, amire számíthatok. Eléggé nem jól alakulnak mostanában a dolgok, mégpedig azok a dolgok, amikre nem bírok ráhatással, de alapjaiban rengetik meg az életemet. Persze ha a saját tanácsomat megfogadnám, akkor elengedném a dühömet és elkeseredettségemet, és élvezném az életet, de a helyzet az, hogy nem kívánom elengedni egyiket sem, hanem dühöngeni és sírni akarok, amíg helyre nem áll minden. A szomorú helyzet csak az, hogy a dolgok éppen mindent akarnak, csak helyreállni nem, és ezért aztán elég értelmetlen vállalkozás lenne ilyesmivel próbálkozni.

Továbbá nyakamon a november, és az új NaNoWriMo, és bár ötletem van, az egyelőre tényleg nem több, mint ötlet, egy kiindulópont és néhány elképzelés, de messze nem történet még. És nem tudom, hogy hogy fogok történetet csinálni belőle. Könnyen lehet, hogy sehogy, de egyelőre még nem tudom. Nem akarom már a kezdet előtt feladni, de a lelkesedésem mostanában a közelébe sem ér a tavalyinak. Nem tudom úgy feltüzelni és beleélni magam, mint tavaly. Ami már csak azért is meghökkentő fejlemény, mert mintegy egy héttel ezelőtt még remekül voltam, és boldogan készültem rá. Talán majd megkérdezem a Brekit, hogy elnevezhetek-e róla egy szereplőt, és akkor majd jobb lesz. Vagy a Hosszút is beleírom meg a Brekit is, és akkor viszont már meg fogja közelíteni a szellemi mazochizmus és perverzió végső megjelenési formáit, amit meg nem kellene. Tekintve, hogy egyikükre sem kívánok túl sokat gondolni, mert már eleget bőgtem mindkettejük miatt. És fogok is még.

Szóval NaNo, és rosszul alakuló dolgok, munkamorálom sehol, fizikai teherbírásom szintén a negatív tartományokban kóborol. Az építkezés állítólag halad, de amennyire én látom, áll, az utcára nem lehet kimozdulni, mert már napok óta azt hallani csak minden médiumban, hogy aki nem tudja igazolni a lakhelyét, és a belvárosban lakik, az készüljön fel rá, hogy nem biztos, hogy visszajut a lakhelyére (na nem mintha a tavalyi kalandos mozizás után idén bárhova is kívánkoznék). Szóval holnapra az a nagyszabású terv van, hogy takarítok. De nem egyszerűen csak takarítok, hanem nagyszabású szanálásokat is tervezek, és még bútort is akarok átrendezni, meg a gépem is új helyre fog költözni, legalábbis ezt tervezem. És még az sincs kizárva, hogy porszívózni is fogok, de ebbe azért senki se élje bele magát. Mert azért mégiscsak 24 órából áll egy nap, még ha ott van az éjszaka, akkor is.

Szóval nem vagyok csúcsformában, de eltökélt és dühös vagyok, és ez jó kiindulás a takarításhoz, mert ad hozzá némi erőt, plusz talán jót is tesz kicsit. (Legfeljebb nem.)

Most viszont azt hiszem, megyek és alszom egyet. Hiszen reggel korán kell kelni, mert dolog van.

Szegény macska nagyon fogja utálni ezt a takarítós dolgot, az is biztos. Hm.

Na, majd egyszer biztos minden jobb lesz.