A helyzet az, hogy napok óta írogatok, de félbehagyom a mondatokat, nem szedem össze tisztességesen a gondolataimat, és a végén nem töltök fel belőle semmit. Éppen ezért nem merem megígérni – csak remélem, hogy így lesz majd -, hogy valamikor a napokban végre befejezem a Potter-témájú fejtegetéseimet, és pótlólagosan az elmúlt napokat kitöltöm velük. A terv mindenesetre ez – de éppen úgy terv volt az is, hogy január elsejével elkezdek gőzerővel fordítani, és február 11-ére már javában a 120. oldal környékén járok majd – és ehhez képest a pillanatnyi leküzdött oldalszám 8 és fél. Mert hát lassan mindannyian tudjuk, hogy milyenek az én elhatározásaim.

Mindenesetre most annyiban jó a helyzet, hogy végre végigjátszottam a Theme Hospitalt, ami rengeteg időmet elnyelte, és talán ennek örömére most a felszabadult időmet tényleg a munkára fordítom. Majd kiderül, de látok rá esélyt. Ugyanis lassan ott tartok, hogy közelít a pánikba esés időszaka, miszerint nem leszek kész időre, és akkor mi a fenét csinálok? Megjegyzem, ennek az esélye napról napra nagyobb.

Nagyot dob még a munkamorálomon, hogy egy igencsak borsos összeggel kellett még megajándékoznom az APEH-ot, és ami maradt, nem igazán mondhatnám, hogy komoly motivációs erővel bír. (De ez most egy hosszabb könyv és kicsit emelkedett a tarifám is, úgyhogy ez után majd még többet fizethetek. De tudom, hogy nem így kell megközelíteni a dolgot. Na de mégis…)

Lemegyek egy bögre kakaóért. Megvárod, míg visszajövök? Á, sokáig maradok, és amíg lemászom a lépcsőn, ki a hidegbe, vissza a melegbe, és újra fel a lépcsőn, sok dologra fogok gondolni, és boldogtalan ötletekkel lesz tele a fejem, és mindenkinek jobb, hogyha ebbe most nem megyek bele. Tudom.

Majd, máskor. Amikor lesz kedvem írni ilyesmiről.

Meg kell, hogy mondjam, hogy elképzelhetetlenül hülye vagyok. Ha önsorsrontás kategóriában osztanának Nobel-díjat, többszörös díjnyertes (és milliomos) lennék. A fenébe, hogy nem osztanak. Hogy mitől e hirtelen megvilágosodás részemről? Elmentem reggel korcsolyázni (amitől mindig jó gondolataim támadnak), és támadt egy jó gondolatom, ami egyébként arról szólt, hogy milyen egy idióta vagyok.

Ugyanis amióta beteg voltam, összesen egyszer mentem ki a jégre. Mert lusta vagyok, és mert nem bírok kikelni reggel (vagy éppen délelőtt) az ágyból. És ma délelőtt, amikor ott voltam kinn a jégen (ami most már csak egy hónapig van, hiszen március másodikával bezár – ezt nekem, boldog születésnap), eszembe jutott, amit már gyakorlatilag el is felejtettem. Hogy én ezt mennyire imádom. És hogy milyen jó ott kinn nekem. És ingyen kimehetek amikor csak akarok és időm engedi, és én lusta vagyok és nyűgös és álmos, és nem megyek. Most már nincs mit tenni, a hátralevő időben, amíg van pálya, és el tudok szabadulni reggel, megyek. Akarok.

Mindenféle dolgok járnak a fejemben, és kezdek elkalandozni – ami némiképp visszásan hat, tekintve, hogy a saját gondolataimtól próbálok elkalandozni, ami azért akárhogy is vesszük, némiképp paradox. Persze most olvastam Raymond Smullyan Emlékek, történetek, paradoxonok című könyvét, és kicsit ráálltam erre a témára. Szeretem azt a pasit. Ha nem lenne ennyire öreg, talán még bele is szeretnék. Még ennél is jobban. (Persze Paul Simon is öreg, és Vonnegut is öreg volt, de ő mindkettőjüknél öregebb. Bizony, még fokozható.)

Elmegyek aludni. Még kell, hogy legyen időm rá, mert délután is aludtam egyet. Egyébként is, tele van a fejem képeslapokkal, utazó plüssállatokkal, korcsolyával, könyvekkel. Nagy tervekkel. Csupa olyasmivel, amivel szeretek foglalkozni. (Nem mintha túltettem volna már magam azon a sokkon, amit a korcsolya EB színvonala vagy amit az amerikai bajnokság végeredménye okozott.)

Vajon mennyi idő alatt ér egy képeslap Fehéroroszországba? Ha Ausztráliába – nem elsőbbségi feladással – odaért 16 nap alatt, és Japánba 9 nap alatt, akkor például mi tart Finnországban 14 napig? És vajon Brazíliába mikor ér oda a lapom? És én mikor kapok legközelebb? Szerdán kaptam kettőt, meg tegnap egyet, most már továbbiakat akarok birtokolni :) Továbbá mit gondoltok, fog örülni a magyar királyi posta, hogyha megkérdezem, hogy mit tudnak az amazonos csomagjaimról? Elmesélem, mi a helyzet.

Karácsony és újév között rendeltem az amerikai és az angol amazontól is. Az amerikaitól egyetlen könyvet, az angoltól három könyvet és egy DVD-t. A DVD-t két nappal korábban adták fel, mint a könyveket, és időben megérkezett. A könyveket január 11-ig ígérték. Január 25-én két hét várakozás után gondoltam, hogy írok az ügyfélszolgálatuknak, elnézést kértek, és azonnali hatállyal feladták újra a csomagot – ezúttal azt ígérték, hogy tegnapig megérkezik. Mondanom sem kell, semmi hír róla. Azt is mondták pedig, hogy ha valamilyen csoda folytán megérkezne az előző csomagom, akkor azt ajándékozzam jótékonysági szervezeteknek, vagy tartsam meg boldogan, mert túl költséges lenne visszaküldeni. Ehhez képes a két csomagból egy sincs itt. Az amerikai csomagot múlt péntekre ígérték, és a mai napig nincs arról sem hír. Nem tetszik ez nekem. Mostanában egészen jó véleménnyel voltam a postáról, ugyanis rendben hozza-viszi a lapjaimat (remélem, majd Gulliverrel is így lesz – de Gulliverről majd csak később mesélek, ha már ténylegesen itt lesz), de szeretném most már a kezembe kapni a könyveimet. Na.

És akkor most elmegyek aludni, és aki ráér, az drukkoljon, hogy a) megjöjjenek a csomagjaim b) ne utáljanak nagyon a postán c) hogy a következő képeslapomat ne már megint Finnországból kapjam. Igazán nagyon kedvesek a finnek, de gyakorlatilag minden második lapom tőlük jön, pedig átlagosan csak minden negyediket küldöm nekik, holott a nem magyar felhasználóknak csupán 18%-a finn, következésképpen kicsit kevesebb, mint minden ötödik lapomnak kéne finnek lennie. Finn-nek. Hogy írják ezt helyesen, akárhogy is írom le, nagyon ronda. Finnnek. Nem tudom. Három n-nel biztos nem írják.

(Hülyeséget számoltam. Mert a finneket is le kell vonni az összes felhasználóból, mert amíg én nem kaphatok magyaroktól, ők sem kaphatnak finnektől. Akkor viszont 22%-nyian vannak, de akkor is a minden ötödik kapcsolat lehetnének számtanilag ők – ehhez képest 36%-os a reprezentációjuk. És az a baj, hogy még csak nem is tudok befolyással lenni rá. Arra, hogy hova küldök, némiképp tudok, hogyha játszom a napszakokkal, amikor címet kérek. De az, hogy nekem ki küld, csak azon múlik időzónailag, hogy akinek legutóbb küldtem, mikor igazolja vissza a lap megérkezését.)

Na jó, további fejtegetések helyett elmegyek aludni. A Postcrossing jó dolog, csak nem tudom, hogy hány embert érdekel még rajtam kívül a finnek arányszámainak titokzatos váltakozása.