UFO-jelenség

Hm. A macskámat elrabolták az UFÓk, és valami silány másolatot hagytak itt helyette. Ez csöndben van, fekszik az ölemben, dorombol és törleszkedik. És bár félelmetes ezt még kimondani is, nem hogy leírni, de kedves. Brr. Némiképp aggasztónak találom a helyzetet. Kedves UFÓk! Kérem vissza a macskámat!

Egyébként meg tudja nekem valaki mondani, hogy miért lesz minden sokkal hangosabb, amint lekapcsolom a lámpát?

a szerkesztő jegyzete: úgy tűnik az évek hosszú során szerzett tapasztalatok alapján, hogy a macskám azóta is visszalátogat néha arra az idegen bolygóra, és olyankor az ál-macskát hagyja itt maga helyett. Szerintem fogalma sincs róla, hogy rájöttem.

Hány mondat a macska?

Két kiemelkedően kiváló tulajdonsága van a macskámnak, amik jó eséllyel pályáznának a világ legjobb macskatulajdonságainak a listájára is.

Az egyik az, amikor ülök, dolgozom, és leengedem a kezemet a szék mellé, ez pedig ezerrel iderohan hozzám, és a tenyerem alá lökdösi a fejét. A másik az, amikor hazaérek, belépek az udvarba, ő felemeli a fejét, kihúzza magát, minden lábát kinyújtja, aztán odaszökdécsel hozzám, a lábaim között szaladgál és olyan hangerővel dorombol, hogy az egész háztömbben hallani lehet.

Ezt egyébként csak azért nem írtam meg a két mondatba, mert mindenképp szerettem volna részletesen kifejetni. Mert azért sem, mert akárhogy is számolom, ez most már öt mondat.

Elvan, ha játszik

A poggi néni nagyon vicces játékokat játszik. Rájött ugyanis, hogy az idei középiskolai felvételi feladatsorokat még nem oldotta meg. Már pedig azt minden évben meg kell játszani, mert tudnia kell, hogy “formában” van-e még. Mert milyen kínos lenne már, hogyha egyszer csak nem sikerülne.

És megmondjam, mi a legviccesebb a dologban? Hogy a nyolcadikosok matek feladatsorát meg tudtam oldani hibátlanul, a hatodikosokéban egy hibát vétettem, és a negyedikesekében kettőt is. Hülyeségeket, figyelmetlenségeket, nyilván. De azért mégiscsak. A negyedikes példasorban egyszerűen nem értettem az egyik kérdést. Néztem rá, és nem volt értelme. Mikor megnéztem a megoldókulcsban, akkor jöttem csak rá, hogy mire kellett volna gondolnom. Bár azt hiszem, az nem volt tisztességes kérdés… Mindegy. (Ezek természetesen a számtan példasorok. A magyar feladatsorokkal nem strapálom magam, mert azok baromságok. Évek óta baromságok. Találjuk ki, mit jelentenek az alábbi tájnyelvi szavak. Franc belétek, azt jelentik. Továbbá párosítsd össze a Microsoft ClipArt alakzatokat a jelentésükkel, és a Füles magazin keresztrejtvényeiből kiollózott képekhez írjál fogalmazást.)

Na, majd holnap játszom a pótfelvételikkel is. (Drukkoljatok, hogy holnap összehozzam most már hibátlanra valamelyiket.) Mára már elég volt. Kicsit késő is van. Amúgy is fáj a fejem, és nem is érzem túl jól magam attól, hogy fordítás helyett ilyen hülyeségekkel ütöttem el az időt. Bár meg kell, hogy valljam, hogy elég kellemesen érintett, hogy még a trapézos geometriapéldára rá bírtam jönni, dacára annak, hogy jópár éve már, hogy ilyesmivel játszottam. Kicsit furcsa érzés úgy ránézni egy ilyen példára, hogy “tudom, hogy ki kéne jönnie arra a háromszögre, amelyik 30-60-90, de hogy kéne kijönnie? És mikor elnézem a példát, és felmerül a csipetnyi agyamban a kérdés, hogy “biztos, hogy elég adat van-e megadva”, azonnal le is oltom magamat, hogy hogy a fenébe ne lenne elég adat, tuti ki kell jönnie, és kész. :)

Mindegy, a lényeg az, hogy a gimnáziumi matekfelvételik vicces dolgok, és kész. :) Szeretek számolni.

Általános rossz közérzet

Ami azt illeti, a legkevésbé sem érzem jól magam a bőrömben. És bár ez többféle dologgal is megmagyarázható, mégsem könnyebb tőle bármit elviselni. Igaz, elég jelentősek a rossz közérzeti faktoraim, és elég jelentéktelenek a jó közérzetiek.

És például hova soroljam azt a tényt, hogy nem alszom jelentősen rosszabbul, mint egyébként? Merthogy ez messze nem jelenti azt, hogy a legcsekélyebb mértékben is jól aludnék. Szeretem, mikor az okos emberek azt mondják, hogy “Aki fáradt, az úgyis alszik.” Nem kívánok én nekik semmi rosszat, nem kívánom nekik, hogy próbálják meg, milyen halálosan kimerülten feküdni a sötétben, és várni, hogy valami történjen, az óraketyegésen kívül, lehetőleg. Nem kívánok ilyet ugyanis senkinek. De egy kis megértést azért elvárnék. Nem én vagyok az egyetlen, aki ettől a nem kifejezetten ritka dologtól szenved. De hát az általános vélemény szerint ami velem nem történt meg, az nem létezik. Hihi. Nem is lenne rossz, ha ilyen alapon nem lenne éhezés, háború, gyilkosság, iskolai lövöldözések, stb. Elég sok ország sem létezne, mondjuk.

Azt hiszem, benne van a pakliban a fölöttébb rémítő arányszám, amely a határidő közelsége, és az elvégzett munka mennyisége hányadosával írható le. Nap mint nap harcolok magammal és magamban, és minden nap újra és újra megalkuszom, hogy majd holnaptól rendesen dolgozom.

És közrejátszik az a tény is, hogy bezárt a jégpálya, és így aztán még véletlen se dugom ki az orrom a lakásból. Arról nem is beszélve, hogy hideg van.

Ja, és hogy a hétvégén igen közelről ismerkedtem meg Emmával. Emmával, aki jelen esetben nem hölgy és nem is kutya, hanem vihar. Miért kapnak a viharok mindig női neveket? Most így kapásból Katrina és Wilma jutnak az eszembe. Ez olyan, minthogy az IKEÁ-ban a textiláruknak is női nevük van? (A Wikipédia szerint Rippey Stewart Storm című regényét kell hibáztatni érte. Persze tudom, hogy a Wikipédiát nem árt néha fenntartásokkal kezelni. Szóval ha valaki tudja az igazi választ, ne habozzon közölni velem.)

Ami a Wikipédiát illeti egyébként, hónap elején átnéztem, hogy kik születtek még velem egy napon, a szokásos Arany Jánoson, Lou Reeden, Michail Gorbachovon és Dr. Seusson kívül. Ja, hogy a két pápát* el ne felejtsem. Szóval azt a sikeres felfedezést tettem, hogy valamelyik amerikai iskolai lövöldözős ifjú is szerepel a listán, továbbá a Columbine High Schoolban történt tömeggyilkoggás egyik áldozata is. És sajnos, ahogyan az már lenni szokott, amikor a Wikipédia meg én találkozunk… hajnalig tartó iskolai lövöldözés-olvasgatás lett a vége a dolognak. Van egy tippem, hogy ez is kifejezetten jót tett a lelkiállapotomnak. Ennyire legutóbb talán akkor készültem ki, amikor a mi Fridink pályakezdő írását olvastam a balsorsú magyar szépségkirálynőről. Persze ez a Columbine-dolog benn volt valahol a tudatalattimban. 1999-ben történt, hetedikes voltam, és hallottam a híreket. Emlékszem, nagyon halványan. Valamiért úgy rémlik, hogy hosszú idő óta ez volt az első nagy iskolai tömeggyilkosság, de igazság szerint a Wikipédia listája szerint gyakorlatilag folyamatosan vannak. Azt hiszem, csak a nagyságrend változott. De tulajdonképpen, ha azt vesszük, hogy az eredeti terve ennek a két eszementnek az volt, hogy 500 diákot gyilkoljanak meg, és mindenkit, aki a környező házakból a segítségükre sietne, és aztán eltérítsenek egy repülőgépet, és berepüljenek New York közepébe… kísérteties elképzelés két és fél évvel szeptember 11. előtt.

Említettem egyébként, hogy egyetlen New York útikönyvet tartunk mostanában a boltban, és annyira naprakész, hogy a borítóján a World Trade Center ikertornyai láthatóak, és a háttérben egy apró kosz repül, ami akár repülőgép is lehet? :)

Meg volt közben még egy születésnap is, de erről jobb, ha nem beszélünk. Semmi kedvem még egyszer végiggondolni, ahelyett, hogy örülnék, hogy elmúlt. Olyan az egész – szerencsére -, mint a karácsony. Évente egyszer van, és mikor végre-valahára elmúlt, akkor egy évig megint nem lesz :)

*a szerkesztő jegyzete: három pápa, nem kettő. VI. Adorján, XIII. Leó és XII. Piusz.