Nemcsak naptárilag ütött be a nyár, meg időjárásban. (Meg a közelgő Könyvhétben.) Hanem megérkeztek a szúnyogok is. Számomra továbbra is érthetetlen, hogy mégis, mi a fekete fenét keresnek a szúnyogok a Belvárosban. (Gondolom engem.) De tény, hogy minden éjszaka, akár nyitva van az ablak, akár csukva, özönlenek befelé. És megállapodnak a legjobb fényforrás, a plafon felé fordított lámpám fölött. Azt igen kevesen érik meg közülük, hogy meg is kóstoljanak, ugyanis ott, a plafonon szokták halálukat lelni. Még csak második napja pusztítom őket, de már megint tragikus a helyzet: a plafont vér- és döglött-szúnyog foltok tarkítják. Undorító. És megmondjam, hogy mi undorítóbb még ennél is? Az, hogy ezek a rettenetes undokságok jövő nyárig leszáradnak, lehullanak és/vagy beivódnak, mert minden nyáron fehér plafonnal indul a szúnyogvadászat.

Megpróbáltam a macskám érdeklődését felkelteni a nyomorult ízeltlábúak iránt, de mivel szegénykém úgy agyilag az egyszerűbb teremtmények közé tartozik, nem egészen érti, hogy mit várok tőle. Valószínűleg a légynél kisebb méretű állatok nem ragadják meg a figyelmét. (A legyeket ellenben figyelemreméltó kitartással üldözi, és ha egyszer elkapta, és sikerül is megölnie – volt már olyan, hogy kicsit megrágta, aztán a légy elrepült -, akkor élvezettel szaggatja szét ízeire. Az is szép látvány, na meg hangra se utolsó. Persze már beletörődtem. De azok a vérfoltok a plafonon… Kicsit bizarr.