Kinyaraltam magam. Nem mintha ez olyasmi lenne, ami első hallásra hihetőnek tűnne – pedig igaz. Úgy értem, jó nyaralni, és rossz visszajönni, főleg ebbe a lakásba rossz. De mégiscsak van egy pont, amikor elég. Nem mintha nem lett volna jó. Nagyon is jó volt. Az idő csodás, kényeztetett bennünket, a tenger langyos és nyugodt, stb. Igaz, minden nap tettünk egy kisebb sziesztát, hogy a legutálatosabb órákban ne legyünk kinn. Eddig mindenki szétröhögte rajta a fejét, akinek megemlítettem, és gondolom, most sem lesz ez másképp; nem sikerült elég könyvet vinnem magammal. Ez persze csak azoknak vicces, akik láttak már engem nyaralni indulni. A bőrönd ugyanis nem azért kell, hogy sok ruhát vigyek magammal. Francokat. A ruhákat bele tudnám gyömöszölni a munkába járós hátizsákomba. (Oké, a cipők meg a törülköző nem férne bele.) A többi hely a könyveknek kell. Következésképpen többnyire fél bőröndnyi könyvvel járok nyaralni. És nem volt elég.
Dacára annak, hogy vittem magammal útleírást is, hogy ne csupa könnyen emészthető szórakoztató irodalom legyen.
Láttunk mindenféle dolgokat, időnként majd el fogok szórni képeket a blogon. Rengeteget fotóztam, többet is a kelleténél, de az az igazság, hogy szükség is volt rá, hogy megbarátkozzam az új fényképezőgéppel. Ki kell ismernünk egymást, ugye.
Aztán, mire észbe kaphattam volna, már itthon is voltam. És vissza is mentem dolgozni. Ezzel még eléggé hadilábon állok. Részint persze örültem neki, hogy visszamehetek, részint viszont az elmém egy jelentős része még mindig tagadja a “kinevezést”, és valahogy nem látok kiutat. Eléggé pocsék helyzetbe csöppentem most bele, őrülten rendelek könyveket úgy, hogy fogalmam sincs róla, hogy milyen készletnek kell lennie. Iszonyatos felelősség van a vállamon, vagy legalábbis úgy érzem, hogy az van, és ehhez képest úgy érzem, mintha totóznék.
A totó elég pontos hasonlat. A focihoz körülbelül pontosan annyira nem értek, mint az idegen nyelvű könyvekhez, a tankönyvekhez vagy a számítástechnikához. Így aztán csak nézem a listát, és betippelek egy számot. És bízom benne, hogy nyerek vele valamit.
Elég bizarr munkahely és munkakörülmények ezek így.
Persze tudtam, hogy az eleje nagyon nehéz lesz – és csodák csodája, tényleg az is. De szerencsére most még nem rettegek tőle, egyelőre úgy tűnik, inspirálnak a körülmények.
Csak el ne kiabáljam :)
Hát, nagyjából ezek a dolgok vannak. Mára legyen elég ennyi.
