Még jó, hogy legalább részben dokumentáltam a 2008-as listáimat; nincs öt perce, hogy sikerült ügyesen felülírnom és megsemmisítenem. Gratula nekem. Nem mondom, hogy nem sajdult bele a szívem, leginkább azért, mert hazudni nagyon csúnya dolog.
A legviccesebb dolog a vonattal hazaközlekedésben a Budafok-Belváros nevű vasútállomás. Valószínűleg se nem a legegyszerűbb, se nem a leggyorsabb megoldás hazafelé a vonat, következésképpen nem ez az optimális útvonal, de van egyetlen jelentős előnye a busszal szemben: a busz csak induláskor áll be a megállóba, és addig ott vacoghatsz, a vonat viszont már fél órával előbb is ott áll.
Majd, ha melegebb idő lesz, még átgondolom a stratégiáimat.
De most megyek és siratom a listáimat.
És azt, hogy amilyen vacakok a benti gépek, a fele dokumentumot, amit megpróbáltam lementeni róluk, üres txt-kké alakultak. Majd holnap megpróbálom újra.
De inkább beköthetnék már az Internetet. Unom ezt a kuponosdit, meg azt, hogy egyszerre vagy a “Böngészés”-t vagy a “Szövegszerkesztés”-t használom, vagy a “Megnyitás”-t, ami igazából nem alkalmas az adathordozón levő adatok megnyitására, csak a listaszerű megtekintésére.
És fáj a szívem a feljegyzéseimért. És amilyen kóros nem-használt-file-törölgető alak vagyok, se a pendrive-omon, se a laptopomon nem maradt meg. Francba, francba, francba!
Ráadásul megint itt eszi a penész a srácokat. Reggel hétre jönnek. Itt nyüzsögnek. Zajonganak, büdösöznek, és mindent felforgatnak. Amikor már három hete laksz valahol, és azt hiszed, hogy kezd otthonos lenni, akkor beállít egy csapat hottentotta, és azt mondják, hogy a te házad még nincs kész, és egyébként is, ezt mondta a főnök.
Aki az apám.
Holnap reggel megint jönnek. Még a macskám is tiszta stresszes tőlük. Nekem meg fáj a fejem a festékszagtól. És sírhatnékom van a listám miatt. Francba. Majd megpróbálom reprodukálni. Részletei tuti megvannak még valahol. De akkor is a francba!