Ez valami Philip K. Dick cím, nem? Azt hiszem az, de a mai naptól kezdve már ketten osztozunk rajta. Dicső társaság, nem igaz? :) Jól elvagyunk mi ketten, az öreg Dicky meg én.

Pár random statisztika: A 2008-as évben 61 órányi filmet néztem, ez 35 cím 37-szeri megtekintése. (A duplázók a Mamma Mia! és a Juno). Összesen 2, azaz kettő filmet néztem végig tévében, 8 alkalommal voltam moziban, és a többi DVD. Mert ilyen behatárolt a filmnézési kultúrám. Angolul volt 23 film (kettő kétszer is), magyarul 9, amiből több ténylegesen magyar, vagy Olsen banda, vagy tévében ment. Három különleges lingvisztikai csemegém volt, egy német, egy szerb-szlovén és egy francia-arab nyelvű darab (illetve a Papírsárkányok, amit angolnak soroltam, de igazából dariul is van.)

A második legcikibb film az idén a Szerelmes Hangjegyek volt. A legcikibbet nem árulom el. A három legjobb film, amit nem láttam még korábban a Papírsárkányok, a Csillagpor és a Tejföl és lekvár.

Az “amit már a legtöbbször láttam, de az idén újra megnéztem” kategóriában komoly holtverseny alakult ki az Igazából szerelem, az Oroszlánkirály, a Patch Adams és a Jézus Krisztus Szupersztár között (amit az idén nyáron színpadon is láttam.)

A legrövidebb az Abszol-út című “dokumentumfilmecske” volt, 27 perc, a leghosszabb a 144 perces Caspian herceg, de nem sokkal marad el utána két órán és húsz percen át tartó Simon & Garfunkel: Old Friends tour című felvétel.

Sorozatokból 14 és fél órát láttam augusztus eleje előtt, mielőtt felhagytam volna a listavezetéssel.

Könyves statisztikák: Az idei teljesítményem 23691 oldal, ebből 2090 volt kötelező. 7 cím, 1441 oldal volt non-fiction, átlagosan 45 oldallal rövidebbek, mint a 89 irodalmi mű. (A 89-ből 18 angol, a 7-ből egy sem.) A magyar könyveim 8 és fél oldallal hosszabbak az angoloknál.

Egy olyan könyv volt az idén, amit kétszer is elolvastam (ráadásul nem egészen három hét eltéréssel), ez a Csodaidők – Kiszakadtak című rész volt. Három olyan volt, amit az idén láttam filmen is, és olvastam is, ez – ma már harmadszor – a Papírsárkányok, a Csillagpor és a Fantasztikus nagynéni. A Nemere az egyetlen, ahol a könyvet olvastam előbb. Az egyetlen, ami volt angolul és magyarul is az idén, a várakozásokkal ellentétben nem a Tales of Beedle the Bard, azt ugyanis nem olvastam (még?) el magyarul, hanem Meg Cabot és a Neveletlen Hercegnő 9. része. Meg a Jinx, de az nem számít.

A listában összesen 7 tétel szerepel magyar szerzőktől, ebből kettő nem jelent meg nyomtatásban. A maradék, nem angol vagy amerikai szerzők svéd, német, svájci, olasz, francia (kétszer), fülöp-szigeteki, dán, norvég, holland és finn-svéd (Tove Jansson hatszor) nemzetiségekre oszthatók.

Ezzel a teljesítménnyel egyébként az idei “kedvenc szerzőm” Tove Jansson és az ő Mumin-sorozata, igaz, hogy ebből ötöt áprilisban olvastam és egyet októberben, és nem sokra emlékszem belőlük, de a számok magukért beszélnek. Ez a hat könyv együttesen azonban csupán 939 oldal, nem sokkal több, mint az idei leghosszabb könyvem, a Harry Potter és a halál ereklyéi, amit mégis elolvastam magyarul (622). A szoros, második helyet öt könyvvel Jacqueline Wilson szerezte meg, a harmadik holtversenyben Kathleen Duey (kipróbáltam az egyik lovas sorozatát, átlagosan 117 oldal hosszúak és nem jók), és Meg Cabot, akihez meg nem kell kommentárt fűzni – Jacqueline Wilsonnal lassan törzsvendégnek számítanak az évértékelő blogjaimban. Három címet ért el L. Frank Baum (tudtátok, hogy az Óz ennyire hiper-poszt-modern pszichedelikus mese?) és Philip Pullman meg az ő Sötét Anyagok-trilógiája (1170 oldal), tavaly januárban. A 11 kétcímes és 50 szóló-szerzőt most nem sorolom fel.

További statisztikákat ki bírnék ugyan találni, de nem tudom, mennyi értelme volna. Szerintem ezt is éppen elég volt végigolvasni :)