2009. május hónap bejegyzései

Napsütötte délelőtt

Közzétéve Szerző:
Válasz

Arra jutottam, hogy a rossz közérzetemnek valószínűleg nemcsak a leépítés fenyegető réméhez van köze, meg a közepesen jól sikerült osztálytalálkozónak, meg az ilyen dolgoknak, amik mostanában elég nagy gyakorisággal estek meg, hanem a Húsvét (mikor is volt az?) miatt felborult beosztásomnak is, ami azzal járt, hogy a Húsvétot megelőző hét óta nem volt szabadnapom. És hiába dolgoztam állandóan hatórás műszakokban délelőtt.

Délelőttösnek lenni egyébként jó. Frissen mész be dolgozni reggel, javában süt még a nap, mikor eljössz, világosban lehet hazaérni. Csakhogy, úgy tűnik, a lelkemnek és szerintem a testemnek is szüksége van néha egy-egy lustálkodós reggelre, egy olyan szabad délelőttre, mint a mai, és néha egy-egy szabadnapra, mint a holnapi.

Tegnap este időtlen idők óta először úgy értem haza, hogy tudtam, nem kell korán kelni. Úgyhogy befeküdtem a kádba egy könyvvel (jobban örültem volna, ha egy jó könyvvel, de hát a könyvtár meg a határidő szorítanak), és nem keltem ki onnan fél egyig. Ez már jót tett.

Ma reggel ugyan nagyon nehezen keltem fel, de mikor sikerült jó pillanatban megpróbálni, azzal se volt gond. Aztán kitakarítottam, friss ágyneműt húztam, kiraktam a szőnyeget szellőzni az erkélyre, és mikor visszahoztam, napsütés-szagú és napmeleg volt – ettől még-még-még sokkal jobb lett minden. Csak utána öltöztem fel, szedtem össze magam, ettem egy pudingot, meg ilyesmi.

És szerintem rövidesen elpályázom itthonról, ugyanis nagyon szép napsütés van odakinn, még ha fúj is a szél, valahol ebédelek egy jót még műszakkezdés előtt, és lehet, hogy nézek magamnak függönyt. Ilyen terveim vannak. Jó, nem? Nekem nagyon tetszik.

Régen

Közzétéve Szerző:
Válasz

Volt idő, amikor mindig mindent leírtam. Minden este fogtam magam, és az egész napi történéseket, gondolatokat, mindent rendbe szedtem. Tényleg mindent, az elfogyasztott Túró Rudiktól kezdve az alvásra pazarolt percek számáig, mindent. Nem is tudom, miért. Nem hiszem, hogy azt gondoltam volna, érdekes. Talán konzerválni akartam, megmutatni, hogy milyen nagyszerű és különleges vagyok. (Hihi.)

(Ma már csak a könyveimet számolom. De azt kórosan.)

Mostanában is vannak gondolataim, de már nem mindig írom le őket. Mostanában elgondolkozom, hogy nemhogy másokat, de egyáltalán engem érdekel-e annyira, hogy szavakba öntsem, leírjam, feljegyezzem. Néha megírom, és utána jövök rá, hogy nem érdekes, igaz, olyankor többnyire már sajnálom kitörölni.

Tele vagyok olyan témákkal is, amiken gyakran gondolkozom, vagy minden nap eszembe jutnak egy-egy bizonyos napszakban vagy élethelyzetben.

Néha azt se tudom, megírtam-e már valamit, és hogy nem ciki-e ugyanazt újra megírni. Néha visszakeresek, hogy vajon… de ez is kicsit kínos azért.

Furcsa. Megváltozott – megváltoztam? – valami. Pedig nem hiszem, hogy butább gondolataim lennének. Talán csak a mondanivalóm kevesebb? De ez se tűnik fel szükségképpen. Nem tudom.

Nem is tudom, mire akarok kilyukadni (nem akarok kilyukadni, az biztos nagyon fáj), egyszerűen csak elmeséltem, hogy ez van. Hogy eszembe jutott a napokban valami, fejben fogalmaztam, ahogy elég gyakran szoktam, csak éppen egyre kevesebbszer írom meg tényleg (már csak azért is, mert elég sokszor el is felejtem vagy az egészet, vagy csak a szavakat), és megfordult a fejemben egy olyan szófordulat, és utalás, egy anekdota-kezdemény, és nem tudtam eldönteni, megírtam-e már. És hogy talán rá kéne keresnem, mielőtt belekezdek.

Persze bele se kezdtem, szóval mindegy. Mégis különösnek találom, hogy nemcsak a 2003-2004 körüli bejegyzések tartalma talányos vagy épp kifejezetten rejtélyes és érthetetlen a számomra, de arról sincs fogalmam se, hogy mondjuk tegnap vagy tegnapelőtt mit tettem, gondoltam, írtam, vagy akartam írni.

Nem tudom, hogy ez baj-e, vagy hogy zavar-e. Elég sok mindent nem tudok magamról.