Álmos vagyok, de nincs kedvem aludni. Talán az időt sajnálom rá. Vagy csak szeretek ülni a földön a szobámban, és nézni. A falat, az ablakot, az ablakpárkányon elégedetten gunnyasztó Gedeont. Gedeon láthatóan elégedett az időjárással, zöldebb, mint valaha. (Gedeon szobanövény.)

elégedetten gunnyasztó Gedeon

Jó itt ülni, a könyvespolcnak vetni a hátamat, valahol a K és az L betű határvidékén. A fotelban a macska ül, és olyan eltökélten néz, hogy tudom, ha megpróbálnám ledobni onnét, tizennyolc karommal védené magát, de nem ám belém akaszkodna velük, hanem a bútorkárpitba. Mégiscsak macskából van, gonoszságból és pamutból készült.

Megpróbáltam felkattintani a lámpát az ágyam fölött. Egy pillanat töredékéig elgondolkozott rajta, majd az izzó egy hangos pukkanással a tudtomra adta, hogy mit gondol rólam.

A macska idejött mellém és dorombolva segít gépelni. Ha nem akadályozna nagyon, még azt hinném, meghibásodott, és kedveskedni próbál. Elég sok mostanában a légy (szúnyogok szerencsére nincsenek), és a macska, színtiszta kedvességből azokat is vadássza. Persze közben az asztalon, a konyhapulton, a konyhaszekrények tetején és minden ablakpárkányon rendet tesz, a fölöslegesnek ítélt dolgokat pedig lerugdossa minden egyes elrugaszkodásnál.

A legyek pedig csak jönnek.

Azt hiszem, a szabadságomat sajnálom, ami egy pillanat alatt elrohant. Olyan az egész, mint egy hosszú hétvége, már csak két nap van belőle hátra, és kész. Eltűnt. Nem is tudom, hová lett, egyszerűen csak elszaladt.

Talán azért tűnik így, mert pocsék idő van, és be vagyok zárva a lakásba. Persze sokkal rosszabb lenne, ha a belvárosban volnék a négy fal között, és igazából panaszra nincs okom. Csak kicsit szeretnék még itthon maradni. Még nem volt időm elfelejteni a benti dolgokat.

Talán aludnom kéne.

Csak éppen élvezem ezt az “éjjel van és ülök a szobámban, nézem a falat és elmélkedem” dolgot. Levettem néhány könyvet a polcról, belelapoztam, mosolyogtam egyet-kettőt. Ez az egész így határozottan rendben van.

Talán mégis lefekszem aludni. Előbb vagy utóbb mindenképp muszáj lesz. Most már utóbb van ráadásul, már tudom, hogy jelentéktelen butaságokat írtam le, pedig az előbb, amikor úgy döntöttem, hogy jó most nekem, és fejben összeraktam pár mondatot, akkor még fontosnak és jelentőségteljesnek tűnt minden szó.

Gyakrabban kéne írnom – nemcsak blogot, mindent, illetőleg bármit -, mert az elmúlt időkben nagyon kijöttem a gyakorlatból, már azt se tudom, hogy kell nekikezdeni. Az meg végképp mindennek a csimborasszója, hogy mire előveszem a laptopot a fiókból, elfelejtem, hogy mi volt az a szép és lírai kép, amit fel akartam írni.

Elmegyek aludni. Jó éjtet mindenkinek.