Nem tudom, hogy amit csinálok időnként a számokkal, azt minek hívják: cseh számok, vagy zsidó számok, vagy melyik. Időnként felcserélem őket, vagy kihagyok egyet-kettőt (mesélhetnék néhány érdekes pénztárzárásról, de nem mesélek). Tudok róla, hogy ilyen hibám van, de ennyire nem szokott elharapózni a helyzet. (Bár miről beszélek, az aláírásomba is bele tudok zavarodni. Pedig nem is írom le az összes betűt, csak az elsőt és az utolsót. De az összeset közé szoktam gondolni!)

Számos kalandom adódott így a héten.

Első kaland: megpróbáltam meghosszabbítani a könyveimet a könyvtárban, és a mai napig nem tudom, hogy a kártyaszámomat nem tudtam-e beírni, vagy a születési dátumomat, de két napig nem jártam sikerrel.

Második kaland: mikor a vállalkozásomat próbáltam szüneteltetni, meg kellett adni a valami azonosítószámot, ami szintén félresiklott, ugyanis kihagytam belőle egy számjegyet. De kellett hozzá egy második szempár is, aki ezt észrevette, mert én akármeddig is néztem, nem ismertem fel a hibát.

Harmadik kaland: a házszámokkal reménytelen vagyok. Jártam már úgy is, hogy mondták nekem szépen, hogy tizenkettő, én meghallgattam, és felírtam, hogy huszonegy. (Vagy fordítva, a mai napig nem tudom, melyik a kettő közül, de most már odatalálok.) Nos, most elolvastam az internetben, hogy a Munkaügyi Központ Haller utcai kirendeltsége (illetékességi köre: Főváros) a Haller u. 9.-es szám alatt található.

Trappoltam is szépen végig a Haller utcán, de a 9.-es szám alatt történetesen rendőrség volt, pedig igazán körbejártam a háztömböt minden irányból. A 19.-ben lakópark volt és üzletek, a 29.-ben pedig kórház. Így aztán elég biztos voltam benne, hogy nem 9-es szám volt.

De nem ám, ugyanis 6. (Ilyet még nem csináltam.) Sebaj, újult erővel beálltam az utcáig kanyargó sorba, ott töltöttem a tűző napon egy, majd a folyosón még fél órát a Haller utcai irodában, büdös, koszos és rosszarcú emberek között. Nem volt éppen rosszabb, mint amilyenre számítottam, csak éppen olyan rossz volt. Másfél óra sorban állás után sikerült találnom egy apró betűs feliratot, hogy a Haller utcai kirendeltségen speciális ügyfélkörrel foglalkoznak, történetesen hajléktalan munkanélküliekkel. Isteni. Ezt nem lehetett volna valami jól látható helyen is feltüntetni? Például az interneten, ahol csak az szerepel, hogy főváros, az nem, hogy fővárosi hajléktalanok?

Nem mondom, hogy életem legrosszabb másfél órája volt, mert nem hiszem, hogy az lett volna. De nem volt kellemes, azt azért merem állítani.

Úgyhogy célba vettem Békásmegyert. Már nagyjából dél volt, és reggel nyolc előtt indultam, tehát ennek a napnak úgyis mindegy volt már. Tudom, hogy nem mondunk olyat egy helyre sem, hogy a világ végén van, mert esetleg azoknak, akik onnan jönnek, én lakom a világ végén, márpedig én nem. Szóval nem a világ végéig, de nagyon sokáig utaztam, míg odaértem.

(Mellesleg a Munkaügyi Központnak még komolyabb problémái vannak a sorszámokkal, mint nekem. Teljesen össze-vissza adják ki őket, és teljesen össze-vissza is szólítanak.)

Elmúlt. Sorban ültem egy darabig, aztán nagyjából kettő perc múlva kidobtak azzal, hogy menjek vissza holnap. És szüntessem meg a vállalkozásomat, vagy nem vesznek nyilvántartásba.

Én úgy tudtam, hogy bejelentési kötelezettségem van, miszerint munkanélküli vagyok, de megmondták, hogy nincs.

Én úgy tudtam, hogy ha nincs munkahelyem, és nincs működő vállalkozásom, akkor munkanélküli vagyok, de megmondták, hogy nem.

Én úgy tudtam, hogy el kell vinnem magammal minden papíromat, amit csak felsoroltak a weboldalon, hogy regisztrálni tudjanak, de megmondták, hogy ma még nem kellett volna, csak holnap.

Nos, most magam se tudom, hogy mi vagyok, sehol sem vagyok nyilvántartva. Csak azt tudom, hogy holnap délelőtt (még csak nem is reggel, hanem már a hőség idején) minden papírommal újra el kell zarándokolnom Békásmegyerre, mégpedig azért, hogy minden adatomat gépre vihessék, majd kapjak egy elutasító végzést.