Aznap, mikor az anyukám annyi idős volt, mint én ma, kisbabája született. A helyzetet súlyosbítandó én voltam az a bizonyos kisbaba. Az ilyen dátumok szükségképpen elgondolkoztatnak kissé. Ha nagy hirtelenséggel holnap reggel arra ébrednék fel, hogy van egy egynapos újszülöttem, bármilyen nagyszerű emberpalánta volna is, meglehetősen kétségbe lennék esve.

És nemcsak az egész, meglehetősen félelmetes “tulajdonképpen mire való egy kisbaba” kérdéskörről van szó, hanem arról, hogy az egyedfejlődésemnek közel sem járok azon a pontján, hogy felelősséget mernék vállalni magamon kívül bármiért. Se egy párkapcsolatért, se háztartásért, és főleg nem egy ivadékért. Van egy macskám, nagyszerű darab, de bármikor gond nélkül elutazom pár napra, és itthon hagyom, még ha kicsit bűntudatom is van miatta.

Az anyukám, mikor annyi idős volt, mint én ma, idősebb volt annál, amilyen én ma vagyok. Férjnél volt, nevelt egy gyereket, és megszülte a sajátját. Ehhez én még kicsi vagyok. Amikor vettem ma egy üveg Unicumot, elkérték a személyimet, ennyire kicsi.

Az anyukám ma kétszer annyi idős mint én, ami azt jelenti, hogy nagyon fiatal. Én még alig éltem, ő pedig ennek a kétszeresét. A két alig se valami sok.

Hát, ettől különleges nap a mai. És nem, nincs egyikünknek sem születésnapja. Nem tudom, miért gondolja mindenki ezt, mikor elmondom neki.