2010. október hónap bejegyzései

Piacképes

Közzétéve Szerző:
Válasz

Láttam a Tescoból kifelé jövet egy falragaszt azon a folyosón, amelyiken a buszmegállóba kell menni. Azt írja nagy, színes, ordító betűkkel, hogy “Piacképes szakmát szeretnél?” Ezen aztán úgy elgondolkodtam, hogy nem is szálltam buszra, hanem gyalogoltam hazáig. És mire hazaértem, megtaláltam a válaszomat.

Nem, nem szeretnék egy új, piacképes szakmát. Azt szeretném, ha az én meglevő szakmám lenne piacképes. A kettő közel sem jelenti ugyanazt, és nem felcserélhető. Ha nem lesz a létező érdeklődési körömben a létező szakmám piacképes, akkor lehet, hogy piacképtelenül fogok élni.

Meg is mondom, miért. Ha csak “egy” állást szeretnék, hogy valami legyen, akkor kiköthetnék mindenféle helyeken, azt hiszem, lehetnék pénztáros, telemarketinges, meg sok más gusztustalanság. Csakhogy én egy olyan állást szeretnék, ami jó nekem. Nem sok értelme lett volna különben otthagyni az előzőt, azért, hogy másutt lehessek inkább boldogtalan.

Az első válaszok

Közzétéve Szerző:
Válasz

Az egyik azt mondja, “helyes, úgy is mondhatnám, szemtelen”, a másik azt írja, “rokonszenves és céltudatos”. Akkor vajon hol az igazság? Nem mondom, mind a kettő pozitív a maga módján, főleg abban a kontextusban, amelyben előkerült, de mégsem fedi egymást egészen a két kifejezés jelentéstartománya.

Szünet

Közzétéve Szerző:
Válasz

Nem, nem akarom a blogomat szüneteltetni, ez az egész nem erről szól. Amíg valami nagyon jó okom nem lesz rá egyszer, hogy végleg abbahagyjam (pillanatnyilag nem jut eszembe ilyen jó ok, de attól még lehet), addig írni fogok. Hogy mennyire rendszeresen, mennyire bőven, és hogyan, az majd kiderül.

De mostanában mégis sokféle dolog szünetel nálam. Nemcsak a könyvesblogom, ahova nagyon régen nem írtam, de többé-kevésbé az olvasásom is. Leginkább persze azért, mert nem utazom sehova (még a városban sem), és itthon nehezen ülök le egy könyvvel. Érdekes, régebben ez sem okozott gondot.

És az még érdekesebb, hogy mióta nem olvasok egyfolytában új könyveket, bevillannak apróságok, gondolatok és felismerések azokból, amiket korábban olvastam. Semmi komoly, semmi szörnyen jelentős, de valahogy attól, hogy kicsit hagyom pihenni a benyomásokat, alakulnak, formálódnak. Tudom persze, hogy ennek így is kell működnie, csak többnyire fontosabb azért küzdenem, hogy a felszínen maradjak, mint időt adni a gondolatoknak a formálódásra.

Ennek azt hiszem, megint nincs sok értelme. Ezért kellene gyakrabban írnom. Amikor valamiről azt gondolom, hogy van értelme, és csak akkor derül ki róla, hogy nincs, mikor leírtam, az egyértelműen arra utal, hogy valami nincs egészen rendben a gondolatból szavakat képző algoritmusommal.

Dögök

Közzétéve Szerző:
Válasz

Gedeon már megint virágzik, illetve készül, már három helyen növesztett bimbókat, vagy valami kis zöld izéket, amikből a ragacsos folyadékot eregető gömböckék fognak kinőni. Szóval virágzik.

Odamegyek az ablakhoz, megcsodálom mind a három zöld fürtöcskét, és közben, mintegy mellékesen megjegyzem, hogy “Na, mi van Gyönyörűm?”

Még be se fejezhetem, és a macska már az ablakpárkányon van, és a kezemhez dörgöli a fejét. Igaza is van, ő úgy tudja, hogy csak ő lehet a Gyönyörűm.

Az első levelek

Közzétéve Szerző:
Válasz

Miután hat hetet ültem az üres Word előtt, megelégeltem magamat, a töketlenkedést, az ostobaságomat, meg ezt az egészet. Bár az elégedetlenség már hamarabb is jött, de most érte el azt a pontot, hogy besokalltam magamtól.

Miután hat hetet töltöttem azzal, hogy siránkoztam, vajon hogyan is kell önéletrajzot írni, és hogyan kell kísérőlevelet írni (és elolvastam az Interneten fellelhető minden tanítást róla), akcióba léptem.

Elsőként eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó megfogadni ezeket az idióta tanácsokat. Miszerint az önéletrajznak nem az a célja, hogy bemutasson az eljövendő munkáltatómnak, hanem hogy szerezzen nekem egy interjút, jó marketinganyagként eladjon engem neki. És azt az ötletet is kivágtam a kukába, hogy mindenféle sablonfrázisokkal operáljak, és leírjam, hogy kiváló kommunikációs készségem van (mikor nincs), hogy remek csapatjátékos vagyok (holott utálom az embereket), és csak akkor írom le, hogy milyen mélységesen motivált vagyok, ha tényleg.

Szóval tudtam, hogy favágó módon fogok hozzákezdeni ehhez az egész állásvadászathoz. Tudtam, hogy mit akarok a levelemtől: leginkább azt, hogy legyen olyan, mint én. Legyen őszinte, legyen tudatos, és szerezze meg nekem az állást, amit akarok. Igen ám, de hogyan? Ezen a feladványon ültem nemcsak az elmúlt hat hétben, hanem már előtte is egy ideje.

Tegnap késő este aztán új erőt éreztem magamban, nekiültem, és megírtam két óra alatt azt a levelet, amit másfél hónap alatt nem voltam képes. Ma reggel átnéztem, kinyomtattam tucatnyi példányban, és elbaktattam velük a postára. A többi már nem rajtam múlik.