Nem, nem akarom a blogomat szüneteltetni, ez az egész nem erről szól. Amíg valami nagyon jó okom nem lesz rá egyszer, hogy végleg abbahagyjam (pillanatnyilag nem jut eszembe ilyen jó ok, de attól még lehet), addig írni fogok. Hogy mennyire rendszeresen, mennyire bőven, és hogyan, az majd kiderül.

De mostanában mégis sokféle dolog szünetel nálam. Nemcsak a könyvesblogom, ahova nagyon régen nem írtam, de többé-kevésbé az olvasásom is. Leginkább persze azért, mert nem utazom sehova (még a városban sem), és itthon nehezen ülök le egy könyvvel. Érdekes, régebben ez sem okozott gondot.

És az még érdekesebb, hogy mióta nem olvasok egyfolytában új könyveket, bevillannak apróságok, gondolatok és felismerések azokból, amiket korábban olvastam. Semmi komoly, semmi szörnyen jelentős, de valahogy attól, hogy kicsit hagyom pihenni a benyomásokat, alakulnak, formálódnak. Tudom persze, hogy ennek így is kell működnie, csak többnyire fontosabb azért küzdenem, hogy a felszínen maradjak, mint időt adni a gondolatoknak a formálódásra.

Ennek azt hiszem, megint nincs sok értelme. Ezért kellene gyakrabban írnom. Amikor valamiről azt gondolom, hogy van értelme, és csak akkor derül ki róla, hogy nincs, mikor leírtam, az egyértelműen arra utal, hogy valami nincs egészen rendben a gondolatból szavakat képző algoritmusommal.