Elég rendesen kilelt a hideg tegnap délután, akárhány fok is volt odakinn. Mindjárt el is mesélem, hogy történt.

Olvastam. Ültem a buszon ugyanis. Hogy mit olvastam, nem is olyan lényeges, sokkal lényegesebb, hogy a buszutazás alatt, az olvasmányomnak hála többször is eszembe jutott a Beatles Yesterday című száma.

Először az a jelenet a Mr. Bean filmből, amikor megtörténik az a bizonyos baleset a festménnyel, és Mr. Bean és a múzeumos kolléga jól leisszák magukat, és papír koktélernyőcskéket tűznek egymás hajába. Abban a jelenetben, feltéve, hogy jól emlékszem, ez a szám szól.

Aztán eszembe jutott valaminek a kapcsán a Learn Something Every Day, amit mostanában meglehetősen kedvelek,  és ahol épp a minap került szóba, hogy a Yesterdayt mintegy 7 millió alkalommal dolgozták fel, ami által egyébként ez minden idők legtöbbet feldolgozott zenéje.

Ezt a statisztikát egyébként már általános iskolás koromban is tudtam, mert élénken emlékszem egy esetre, amikor egy nyolcadikos fiú – L. Z., ugyanaz, aki nyáron az ötven fokban suhogós szerelésben túrázott a felsős táborban, mondván, ő nem hőérzékeny – játszotta zongorán valamelyik énekkaros próba előtt. Nekem nem nagyon tetszett, és valami epés megjegyzést készültem tenni, hogy ha már a világon ezt a számot dolgozták fel a legtöbben, talán megtanulhatott volna egy jobb változatot is, de nem tettem. Nem azért, mert elöntött volna a jóindulat, hanem mert ez a bizonyos L. Z. megelőzött, és mondott valami nagyon hasonlót, amiben ugyanez a statisztikai adat szerepelt, és én kis híján megpukkadtam.

És aztán – erről, és arról, amit olvastam – eszembe jutott, hogy tényleg, a Yesterdayt mi valamikor énekeltük az énekkarral, valamelyik karácsonyi iskolai koncerten, és mélyen együttéreztem a közönséggel, mert mostanra van róla némi sejtelmem, hogy az mennyire borzalmas lehetett.

Ezek után – akkor már a metrón utaztam – elkezdtem magamban énekelgetni, ugyanis elég sötét volt, és nem tudtam volna tovább olvasni. Nem mindenhol jutott eszembe a szöveg, de fokozatosan azért felderengett.

És amikor már leszálltam a metróról, és mentem fölfelé a lépcsőn, még mindig énekelgettem, és azt a sort fejeztem be épp, hogy “Suddenly, I’m not half the man I used to be”, amikor felértem az aluljáróba, ahol egy fiatal srác furulyázott.

A Beatlestől a Yesterdayt.

És mikor meghallottam, ott tartott, hogy “There’s a shadow hanging over me”.

Pontosan annál a sornál, mint én.