Meg kell, hogy valljak valami nagyon fontosat. Nem lesz könnyű, de fontos: én hazudtam magának. Vagy talán nem is hazudtam, ez a kifejezés nem teljesen pontos. Mondjuk inkább úgy, hogy megszegtem az adott szavamat.

Nem hangzik sokkal jobban, ugye? Nem is hinném, hogy sokkal jobb volna. Hogy nem is tudja miről van szó? Engedje meg, hogy felelevenítsem az emlékeit!

Emlékszik rá, amikor megkért rá, hogy soha ne felejtsem el a gyerekkoromat? Megtette, talán az Emil előszavában, vagy talán A repülő osztály elő- vagy utószavában. Talán valahol másutt. Akárhol és akármikor történt is, megkért rá, hangsúlyozta, hogy ez a kérés talán ostobaságnak tűnhet, talán evidenciának, de ígérjem csak meg.

És én megígértem. Nem tűnt valami nagy feladatnak.

És emlékszem még a gyerekkoromra? Nem emlékszem. Elfelejtettem.

Igaz, nem akarattal tettem, de nem vettem észre, mikor történt. Arra még haloványan emlékszem, milyen érzés volt gyereknek lenni, de a gyerekkoromat elveszítettem. Néha bízom benne, hogy majd, mikor öreg leszek, előbukkannak az emlékképek, először ködösen, aztán egyre élesebben, ahogy néhány idős embernél megfigyelhető, akik már nem tudják, mi történt velük tegnapelőtt, de azt igen, hogy mi történt az óvodában.

Kérem, ne értsen félre! Nyilván nem felejtettem el mindent. Vannak felvillanó képek és töredékek és szófoszlányok. Leginkább olyan epizódok, amikor megszégyenítettek, vagy amikor nagyon vágytam valamire, amit nem mertem kimondani és nem is kaptam meg, de ezek inkább érzések, mintsem emlékek.

Ez bizony kutyafüle. Még annyi sem: nagy semmi. El tudom képzelni, milyen lehetett nekem gyerekkoromban, no de azért ez a mondat már önmagában is abszurdum.

És ha nem volna elég baj, hogy ez a veszteség ért, mindennek tetejébe még magának is megígértem, hogy nem így lesz, és ezt szörnyen sajnálom. Nem azért, mert tartok tőle, hogy a túlvilágon majd orrba ver miatta – bízom benne, hogy ettől tartózkodik majd -, hanem azért, mert ilyen könnyelmű ígéretet tettem. Akkoriban nem tűnt nagy feladatnak, ma pedig már magam sem tudom, mire kellene emlékeznem.

Mondja csak, Kästner úr, meg tud nekem bocsátani? Igazán nem szeretném, ha haragudna rám.