Volt ez a program, úgy hívták, hogy az Olvasás 7 hete. Olasz mintára született kampány volt, azzal a céllal, hogy népszerűsítse az olvasást. A részvétel önkéntes, a nyeremények jelképesek voltak. A lebonyolítást hosszas tervezés és ötletbörze előzte meg, amelynek során végül kialakult minden hétre a választható témák sora. Voltak köztük érdekesebbek és kevésbé érdekesek, olyanok, amik összetartoztak, és olyanok is, amik nem. A tényleges játék július második hetével kezdődött, és – mint a neve is jól mutatja – hét héten át tartott.
Ami az olvasás népszerűsítését illeti, vannak kételyeim. Egyrészt leginkább könyves blogok szerzői csatlakoztak a kampányhoz, és ezeken a blogokon relatíve ritkán fordulnak meg olvasni nem szerető egyének. Annak sem látom túl sok esélyét, hogy valaki, aki korábban nem szeretett olvasni, egy blogbejegyzés hatására nekikezdjen. De nem is ez a lényeg – a lényeg az, hogy ez egy nagyon jópofa játék volt, alkalom arra, hogy mindenféle dolgokon elgondolkozzunk, amiken alapvetően nem szoktunk.
Persze hazugság volna olyasmit állítanom, hogy a sok gondolkodás miatt csúsztam ennyit. Nem elég, hogy két hónap késéssel kezdtem egyáltalán neki, de végül december közepén, azaz még a másodjára kitűzötthöz képest is közel két hónappal írtam később meg az utolsó idevágó bejegyzést. Leginkább azért esett így, mert meglehetősen lusta voltam, és a fejemben állandó rendetlenség uralkodik.
Azért nem látszik, hogy december közepén, azaz alig néhány napja értem csak a végére, mert bár a megszabott sorrendben írtam őket, rendre valamennyit visszadátumoztam. (Az idén nagyon sokat éltem ezzel az eszközzel, magam sem tudom pontosan, hogy miért.) Néha jólesett a lelkemnek, hogy nem került ki fölülre, a nyitóoldal legtetejére, hogy mit írtam legutóbb.
De ez a közel fél év, ami eltelt a program kezdete és részemről a teljesítése között, mégsem volt haszontalan idő. Ha nem is volt folyamatosan a gondolataim előterében, azért valahol egy eldugott kis szegletben csikorogtak a fogaskerekek, és dacára annak, hogy mostanában mennyit (nem) olvasok, egészen sokat tanultam a tulajdon olvasásomról, és egy kicsit még másokéról is.
Ezt megünneplendő álljon itt egy lista, ezúttal a főoldalon legfelül, valós időben arról az összesen tizenkét bejegyzésről, amit mintegy tízezer szó terjedelemben ebben az időszakban elkövettem ebben a témában. Jó mulatást hozzájuk – én a legtöbbet nagyon szerettem írni, és ha az olvasásuk csak feleakkora örömet szerez, már akkor is nagyon megérte belevágni.
- Két hónap eltolódás
…arról, hogy mi is ez az egész, és miért most álltam neki - A kezdet kezdetén
…arról, hogy hogyan lettem olvasó, és mik voltak a legmeghatározóbb könyveim - A kényszeres rendész
…arról, hogy mi is az a hozzávetőleges ábécérend - Ez nem háború!
…arról, hogy az e-book nem ellenség - A könyves blog tündöklése és bukása
…arról, hogy hogyan nem lettem sikeres könyves blogger - Konzekvensen szubjektív
…arról, hogy nem ítélhetek egy könyvet rossznak csak azért, mert nekem nem tetszett - Rettenetes röpdöső rovarok
…arról, hogy miért jó, és miért nem jó hely a Moly.hu - A bestseller
…arról, hogy miféle karmikus adósság késztet az írásra - Azt olvasod, ami vagy
…arról, hogy nem a könyv teszi az embert - A kevesebb néha több
…arról, hogy mire jó a novella - Holnapra kell az olvasónapló
…arról, hogy kell-e mindenkinek olvasnia - Olvastam valahol, valamikor
…arról, hogy hogyan állok mostanság a könyveimmel.