A Molyon futottam bele, és gondoltam, miért is ne játsszak egy jót. Egyrészt régen írtam már, másrészt a könyvekről írni mindig jó mulatság, még akkor is, hogyha egyre kevesebbet olvasok. (Erről egyébként van egy új teóriám, de az legyen inkább egy másik bejegyzés tárgya.)

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?

Sok pocsék olvasmányom volt már. Egyesek azért, mert olyan rossz a könyv, egyesek azért, mert annyira borzasztó. A rossz és a borzasztó jelen esetben egyébként nem szinonimák: a borzasztó azt jelenti, hogy felkavar, kísért és rossz érzéseim támadnak tőle. Mindenféle nehezen olvasott könyveim voltak már. Az biztos, hogy most nem nagyon jut ilyen az eszembe.

Igazság szerint amikor úgy rendeztem be a szobámat, hogy szemben ülhessek a könyvespolcommal, úgy gondoltam, hogy ez sok szempontból nagyon jó lesz, mert csak végignézek rajta, és azonnal eszembe jutnak a címek.

Ez sokszor így is van, de azokat a könyveket, amelyek a mumusaimmá lettek, nem tartom a közvetlen környezetemben a polcomon.

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Még egy olyan, amit nem tudok megmondani. Közös történetünk van, a könyveimnek meg nekem, ahogyan együtt felnőttünk, ahogyan a megfelelő pillanatokban egymásra találtunk, és ahogy az idők során idomultunk egymáshoz és… félreértés ne essék, ez a kölcsönösség nem azt jelenti, hogy szerintem a könyvek objektív valójukban változnának. De a számomra attól függően változnak, hogy mikor veszem őket kézbe és mit látok éppen akkor bennük. Szóval nehéz volna kiválasztani a leghangsúlyosabbat.

(Eddig jól megy ez a kérdőív, nem igaz?)

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?

Az a baj, hogy ez ciki. Kicsit. Vagy nagyon.

Tizenhárom lehettem, és a bátyám, akit sajátos humorérzékkel áldott meg a teremtő, amely a környezetében élők számára néha nem annyira áldásos, nagyon jó ötletnek találta, hogy a kezembe adjon egy fölöttébb igénytelen külsejű, vékony, fekete, valami lilás-zöldes beütésű kötetet. Azt mondta, hogy kalandos, és hogy tetszeni fog, majd meglátom.

Lovecraft volt. A Cthulhu hívása című válogatáskötet.

Nem emlékszem, hogy konkrétan melyik novella volt. Azt tudom, hogy az elsőben agyak suttogtak tartályokban, és azt még végigolvastam, de a második közepén feladtam. Soha életemben nem jártam még így, de nem mertem se lapozni és olvasni tovább, se becsukni a könyvet és letenni, és legkevésbé sem mertem volna lekapcsolni a lámpát és aludni. (Nincs kizárva, hogy még mindig ott fekszem abban az ágyban, és várom, hogy valami történjen.)

Borzalmas volt. Báty persze a mai napig jókat röhög rajta, mint mondta volt, Lovecraft arra való, hogy az ember tizenhárom éves korában frászt kapjon tőle, mert később már nem működik. De én aznap megtanultam két komoly leckét. Az egyik az volt, hogy egyáltalán nem szeretek frászt kapni. A másik az volt, hogy a bátyám ötleteit adott esetben érdemes  felülbírálni.

Néha azt gondolom, hogy elolvashatnám újra, és akkor megkönnyebbülnék, megszabadulnék ettől a fél élettel ezelőtti sokktól, de alapvetően nem szeretném. Mert mi van, hogyha még most is ennyire megrázna? Hogyha most sem tudnék aludni tőle? Persze, ma már tudom, hogy le szabad tenni könyveket, hogyha nem akarom végigolvasni őket. De ennek ellenére nem veszem újra kézbe.

Pedig megtehetném, mert még mindig itt van a polcomon. Ugyanis költözéskor sem mertem leselejtezni. Ott lapít a rohadék az L betűnél a polcon – de legalább csak a hátsó sorban.

4. Mit használsz könyvjelzőnek?

Mély levegő: könyvjelzőt. A polcomon az egyik rekesz könyvjelzőkkel van tele. Ha lapjával egymás mellé állítom őket, nagyjából két, két és fél centi szélesen vannak könyvjelzőim. És megvannak a szabályaim is, mert nem minden könyvjelző használható minden könyvhöz. A svéd könyvjelzőm, a lila a madaras lánnyal például csakis és kizárólag kedvenc könyvekhez való, amiket már vagy olvastam ezerszer, vagy még nem, de teljesen biztosan tudom, hogy tetszeni fog. A könyvfesztiválos könyvjelzőt szoktam használni munkából olvasáshoz és fordításhoz, de a fordításhoz még kettő másik is kell.

Több jó okom is van rá, hogy nem sorolom föl mindegyiknek a rendeltetését. Egyrészt kicsit sokáig tartana, ráadásul mindegyikre azért nincs szabály. Másrészt már így is elég rigolyásnak tűnök, nem kell ezt tovább fokozni. Harmadrészt meg ez azért mégiscsak egy kicsit titkos, az az én egyéni rituálém része, amikor egy könyv olvasása előtt kiválasztom hozzá a megfelelő könyvjelzőt, és az ember ilyen titkokat nem szabad, hogy teljes egészében kiadjon.

Nem kell mindenkinek tudnia, miféle hisztirohamot és fejvesztett rohangászást bírok csapni, hogyha nem bírok elkezdeni egy könyvet, mert tudom, hogy ahhoz pontosan melyik könyvjelzőm kellene, de nem találom, hogy hol van, és hosszasan gondolkoznom kell, könyveket kapkodni le a polcról és lapozgatni, hogy megtaláljam, miben felejtettem.

(Még jó, hogy nem nagyon szoktam könyvjelzőket elveszíteni.)

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt… hm?

Mostanában egyáltalán nem, ami nem kevéssé aggasztó. Majd helyrejövök, persze, gondolom. (Vagy nem, mert már elolvastam egy életre elegendő könyvet és telítődtem, és hátralevő éveimben valami teljesen mással fogok foglalkozni.)

De amikor még olvastam, akkor mindig és mindenütt. Folyamatosan. Két evés között, egy alvás és egy munka között, szóval mindig, amikor éppen nem kellett feltétlenül valami mást csinálnom.

6. Mi volt az első könyved amit olvastál?

Ez komolyan kérdés? :) Az első, amire meghatározóan emlékszem – természetesen – A két Lotti. A további részletekről értekeztem már korábban. Meg még millió és egy másik alkalommal még korábban.

7. Puhakötésű, vagy keményfedeles?

Nem mindegy? Gyanítom, hogy ez a kérdőív eredendően külföldi eredetű, amely esetben volt jelentősége annak, hogy megveszed-e a könyvet drágán, amint megjelenik, vagy türelmes vagy annyira, hogy megvárod a puhát. Nos, a Harry Potter esetében keménytáblásaim vannak, merthogy ott nem értem rá várni. De általában olcsó könyvet veszek, merthogy a tartalma érdekel, nem a borítója.

8. Mit olvasol most?

Liszt Ferenc: Chopin.

De könnyen lehet, hogy beletörik a bicskám. Nem egészen erre számítottam, és mindannak ellenére, amit fentebb írtam Lovecraft kapcsán, miszerint félre merek ma már tenni egy könyvet, ha nem nekem való, az a szomorú igazság, hogy ezt mégiscsak el akarom olvasni.

De hogy a fene enné meg, nem elég, hogy ez egy régi szöveg, a fordítás is korabeli, ráadásul szó sincs életrajzról, hanem zenei értelmezgetések és fejtegetések, és még lilább, mintha egy irodalmi elemzés volna, holott azt hittem, hogy azt már igazán nem lehet felülmúlni, aztán tessék.

9. Hányadik oldalon jársz?
Fogalmam sincs, de mindjárt megnéztem, jó? Két hete nem volt már a kezemben, de lehet, hogy három…

30.

Szóval tulajdonképpen még lehet majd jobb.

10. Rajta hagyod a kezed nyomát a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leöntöd, leeszed, egyéb barbárság)?

Ha egy mód van rá, akkor inkább nem. Kivételt képez a szabály alól mindaz, amiből fordítok. Azt kőkeményen összefirkálom.

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

Biztosan. Végső soron mi más befolyásoljon? Pár éve elég jól meg tudtam mondani borítóról, hogy mi fog tetszeni – nem az a szabály, hogy aminek tetszik a borítója, az jó lesz, mert ez nem így működik, hanem egyszerűen típusra, megérzésre.

Szerintem a borítónak nem elsődleges célja, hogy esztétikus legyen és minden szempontból gyönyörűséges, hanem inkább az, hogy segítsen besorolni a könyvet, hogy milyen kategória, mihez hasonlít, hová való. De ez csak az én ostoba elméletem, aminek lehet, hogy semmi értelme nincsen. Akárhogy is, a könyvesbolti éveim alatt működött.

12. Az oldalszám?

Ez a kérdés arra vonatkozik, hogy tettem-e már félre könyvet azért, ahány oldalas? Hogy szempont-e a következő olvasmány kiválasztásánál a terjedelem? Ha ez a kérdés, akkor nem.

Általános iskolás voltam, és a felső tagozatos táborban történt, hogy a vasútállomáson ültünk a bőröndökön, vártuk a vonatot, és a könyvek kerültek szóba, és a nagyhangú fiúkat hallgattuk a párhuzamos osztályból. Az olvasásról volt szó, és arról, hogy amikor kézbe vesznek egy könyvet, az első dolguk kinyitni hátul, és megnézni, hogy hány oldalas. Emlékszem, mennyire megütődtem ezen. Könnyen lehet, hogy már a nyolcadik osztály utáni nyáron jártunk, tehát tizennégy lehettem, és soha addig eszembe sem jutott, hogy a könyveknek van oldalszáma.

Ma már tudom, meg néha gondolok is rá, de inkább csak úgy, hogy számolok vele, hogy “már csak ötven oldalam van, ez nem lesz elég amíg bemegyek a városba és hazajövök, el kéne rakni még valamit tartalékba.”

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?

Néhány évvel ezelőtt rendszeresen veszekedtem az anyukámmal, hogy mégis, hogy csinálhat ilyet. Aztán megöregedtem, és már én is hátra szoktam lapozni. Nem mindig, és nem is rendszeresen, csak olyankor, amikor nem bírom a feszültséget, és nem akarok félni, nem akarok szorongani és feszengeni, tudni akarom, hogy ennek a sok szörnyűségnek vége lesz, hogy nem maradnak örökre haragban, hogy túlélik, és így tovább.

És ha az derül ki, hogy mind meghalnak, hogy valami szörnyűség történik, akkor is legalább már úgy olvasom, hogy tudom, és nem menet közben ér a pofon.

Igen, ez gyávaság, tudom. De nem mindig érzem úgy, hogy bátornak kell lennem és elviselnem a csapásokat. Néha azt gondolom, hogy Hornbynak van igaza, aki azt írja a daloskönyvében, hogy a (tartalmában) szörnyűséges zenében az a becsapás, hogy úgy tesz, mintha nagyon demokratikus volna, de igazából egyáltalán nem az, mert kizárja azokat, akik nem szeretnének szörnyülködni. Csak ő sokkal értelmesebben fogalmazta ezt meg.

Egyszerűen van olyan, hogy fontosabb az a megerősítés, a feszültségoldás mint a regény “rendeltetésszerű” átélése.

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Hihihi.

Még néhány olyan is van, amit még nem olvastam újra. Sőt, azt hiszem, olyan is akad, amit soha nem is fogok újraolvasni.

De azért a jellemző mégiscsak az, hogy ha valahol jól éreztem magam, ha valahol érzelmi löketeim szabadultak fel, és ahol olyan szereplőkkel találkoztam, akik fontosak lettek nekem, akkor újra el akarok látogatni oda, és kideríteni, hogy még mindig olyan-e, vagy ha nem, akkor mi változott, és még mindig jó-e ott nekem.

És egyébként is, felületes és feledékeny olvasó vagyok, még A két Lottiban is találtam egy olyan mondatot tavaly ősszel, amire nem emlékeztem.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset (pl. leöntötted kávéval, stb.)?

Öt évet dolgoztam könyvesboltban; persze, hogy értek balesetek. Fejemre esett, rám borult, felborult, összetört, csuktam már be könyvet félig az ágyneműtartóba, szakítottam el lapot, vágtam el késsel védőborítót, amikor csak a fóliát akartam felszakítani, és az oldalak szélével az ujjamat, vágtam már be a fejem alsó polcokba, amikor fel akartam állni, estem le létráról, lyukasztottam ki térdemet a piramisok fiókjában… (Igen, a piramisoknak van fiókja, általában kettő is. De csak az újaknak.)

Ezek tök természetes dolgok.

És akkor aznap még csak nem is dolgoztam, amikor összedőltek a polcok.

16. Eladod vagy -ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszenek?

Na, ez pont fordítva van. Ami nem tetszik, azt nem veszem meg. Előbb olvasok, utána vásárolok.

17. Még a fürdőbe is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározható helyen?

Ez az illedelmes megfogalmazása annak, hogy olvasok-e a vécén?

Egyébként igen, olvasok. Meg a kádban is. Egyedül a kölcsönbe kapott könyvekkel és a Kindle barátommal vagyok körültekintőbb, azokat nem olvasom bárhol.

18. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett, megvásárolandó könyveket?

Van egy saját táblázatom, meg ott a Moly is. Aztán néha azt gondolom, hogy talán jobb lenne egy füzet.

De igazság szerint a legjobb mégis az volna, hogyha újra elkezdenék olvasni. Nem tudom, hogy boldogabb lennék-e tőle, de nagyon szeretném. Aztán ha már olvasok újra, akkor majd lehet azon gondolkozni, hogy miként vezessem a listámat.