Van az a sokat idézett, igencsak kétes értékű tanács, miszerint amikor reggel a tükörbe nézel, jól teszed, ha megkérdezed magadtól, hogy ha ez volna életed utolsó napja, akkor is ugyanazt tennéd-e, amit ma tenni készülsz. Amennyiben túl gyakran válaszolsz nemmel, valamit rosszul csinálsz, és váltani kell, így az életbölcsesség.

Annak az elemzésétől most tekintsünk el, hogy mennyire értelmes egy olyan élet, amelyiknek minden napját úgy éljük, mintha az utolsó volna – gyanítom, hogy nem nagyon. (Mondjuk én lehet, hogy telefonálgatnék, vagy felülnék az első vonatra, és a legkevésbé sem érdekelne, hogyha nincs jegyem. Kikötnék valahol és meghalnék valahol, nem nagy ügy.)

Az ellenben jobban izgat, hogyha feltételezzük, hogy ez a tanács követendő, akkor miért csak az “igen” és a “nem” válaszokkal számolunk a minden reggel felteendő kérdésre. (És miért feltétlenül a “nem” a rossz válasz? Hiszen az átlagember életének napjai közül a legtöbb nem élete utolsó napja. Olyan többnyire csak egy van.)

És vajon mi a helyzet az én válaszommal, miszerint “igen, mert rohadtul fogalmam sincs, hogy mi mást csinálhatnék”? Az talán jobb, mintha egyszerűen nemet mondanék?

Na, hát ezért nem szoktam reggel tükörbe nézni.