Az történt, hogy a nap során minden maradék felvágottat eltüntettem a hűtőből (mielőtt bárkiben rémképek támadnának, elárulom, hogy ez egy szelet sonka volt és másfél szelet párizsi).
Úgy gondoltam, jófej leszek, és este hozok haza valami pótlékot.
Vettem is tíz deka párizsit meg egy tubus májkrémet.
Az anyukám úgy gondolta, hogy jófej lesz, és este hoz haza valami kaját.
Vett is tíz deka párizsit meg egy tubus májkrémet.
Nem tudtam megállni. Van ez így. És tudod mit? Nem volt hiába.
Másodjára sokkal jobb kérdéseket tett fel az a hülye süveg.
Például elsőnek azt kérdezte, hogy mi zavarna jobban, hogyha azt tartanák rólam, hogy gyáva vagyok, vagy azt, hogy hétköznapi, vagy azt, hogy önző vagy azt, hogy… hű, nem emlékszem a negyedikre. Talán ignoráns volt? (Erre most nem jut eszembe jó magyar megfelelő.) Már kifejtettem egyszer, hogy a hétköznapinál nagyobb sértést még életemben nem vágtak a fejemhez. Arról nem is beszélve, hogy gyáva, önző és ignoráns alkalomadtán bizony vagyok. És a többi kérdés is olyan volt, hogy tudtam rá kínlódás nélkül válaszolni.
Mellesleg a pálcám majdnem ugyanaz lett másodjára is, csak most unikornisból van, és nem főnixből (ezt kicsit bánom), és picikét rövidebb is. De ugyanúgy akác.
Mindegy. Nyugodtan ki lehet cikizni. Akkor is helyreállt a világ rendje.
Nézem, csak nézem a fürdőszoba ablakát, és nem értem, hogyan csaphattam akkora fröcskölést (ti. nincs zuhanyfüggönyünk, lévén azt nem olyan egyszerű ferde felületekre fölszerelni), hogy még a kádtól másfél méterre és arra merőleges síkban található üveg is csupa vízpötty. Ennyire nem vagyok tehetséges.
Aztán egyszer csak feltűnt, hogy korábban esett az eső, és az ablak kívülről vizes.
Teljesen nevetségesnek érzem magam, de hát van ez így. Elmesélem, mi van, és akkor mindenki más is nyugodtan érezheti, hogy nevetséges vagyok. Hurrá.
Elfelejtettem, hogyan kell kirakni a Rubik kockát. Nem olyan régen még tudtam – pár héttel ezelőtt, amikor legutóbb kézbe vettem. Most is csak egy (kettő, de abból egy eszembe jutott) lépés hiányzik, de az hiányzik.
És bármit csinálok is, nem találom meg azt a weboldalt, amiről megtanultam. Ez persze önmagában még nem lenne baj, de mindenhol teljesen más módszereket és algoritmusokat találok csak, és azokban nincs benne az a lépés, ami nekem kellene.
És amióta erre rájöttem – nagyjából fél napja – nem bírok magammal, hisztizek és toporzékolok (igaz, csak befelé), és annyira elszomorodtam, mintha valami igazán komoly veszteség ért volna, mintha valami őrülten fontostól kellene megválnom, holott csak a nyüves Rubik kockámat nem tudom minden állapotból kirakni. (Mert amúgy elég sok össze-vissza keverés után előáll olyan állapot, amihez ez a lépés nem szükséges.)
De azért mégis elég vacak dolog.