Nagyon kevés dolog érdekel mostanában. Vagy köt le. Vagy érint meg. Vagy ilyesmi. Tényleg nagyon kevés. Valamiképp minden olyan semmilyen, értelmetlen, kisszerű és súlytalan. A világ csak megy tovább, és nem történik semmi. Este lemegy a nap és reggel felkel újra, a növények nőnek, az emberek öregszenek, radikális változás nem történik. Pitiáner az egész mindenség, és ennek fölötte állok.

De van két dolog, ami mégis közel tudott férkőzni hozzám. Egyik sem új találat, mindkettőről tudok már egy ideje, de mostanra lett fontos.

Az egyik a TED. Azt hittem, már tényleg mindenki ismeri, de aztán sorozatban akadtam olyan emberekre az ismeretségi körömben, akikről biztosra vettem, hogy függők, akik még csak nem is hallottak róla, úgyhogy pár mondatban elmesélem. Nem tudom pontosan, miféle szervezet, vagy miféle emberek ezek, de már sok-sok éve azzal foglalkoznak, hogy összetrombitálnak mindenféle területről olyan szakembereket, szakértőket és beszélőket, akik hatalmas konferenciák keretében elmesélik, hogy ők mit csinálnak, ez miért fontos, és hogyan változtatja meg az ő munkájuk vagy az ő szemléletük a világot. Ezeket a beszédeket lehet megtekinteni a weblapon, és az angolt nem beszélők kedvéért rengeteg videó elérhető magyar felirattal is (egyre több, az önkéntes fordítók folyamatosan dolgoznak az ügyön). A terjedelmük rendszerint 20 perc körül van, azaz annyi, amennyit a modern ember is képes koncentrálni, és a témáknak olyan széles a spektruma, hogy mindenki találhat kedvére valót.

Mindenesetre csak a vicc kedvéért álljon itt az egyik kedvencem – és ez rövid is, nincs három perc. Messze nem ez a leginspirálóbb, de tényleg rövid. (A teljes méretre váltó gomb ott van a jobb felső sarokban, csak nem egészen látszik.)

A teljesség igénye nélkül még sorakozzék itt néhány másik kedvencem, egy a kreativitásról, egy másik a rendetlenségről, egy harmadik az oktatásról és egy negyedik nagyszerű és különleges és meglepő darab a boldogság és a döntések összefüggéseiről.

A másik a flash mobok intézménye. A flash mob (kissé suta magyar megfelelője a villámcsődület) a saját, egyáltalán nem szabatos definícióm szerint azt jelenti, hogy sok ember észrevétlenül megjelenik valahol, aztán valamilyen jelre egyszerre valami többé-kevésbé bizarr tevékenységbe kezd, amit néhány perc elteltével abbahagy és továbbáll, mintha mi sem történt volna. Erre is álljon itt egy gyönyörű példa:

…és egy másik is (igen, tudom, hogy ez egy reklám, de akkor is tökéletes):

És most már tényleg nincs más hátra, minthogy eláruljam, miért pakoltam tele videókkal ezt a bejegyzést. Elmondom, de rövidre fogom, mert nagyon személyesnek és egyúttal nagyon fontosnak is érzem. Ezek a videók valami szokatlan melegséggel töltenek el, megindítanak és megérintenek, úgy, ahogy mostanában semmi sem képes.

Mert van bennük valami, ami homlokegyenest szembemegy mindazzal, amit az életről gondolok és tapasztalok minden áldott nap; olyasmiket, hogy az élet mennyire unalmas, hogy csupa olyasmit csinálok, ami igazából a legkevésbé sem érdekel és nem fontos számomra, hogy minden vagy szomorú vagy jelentéktelen, hogy a dolgok csak következnek egymás után, de nem vezetnek sehová.