Remélem, senki sem hitte, hogy felhagytam a sorozattal. Nem hagytam. Amit egyszer megígérek, azt idővel – nem azonnal, nem is feltétlenül belátható időn belül, de előbb vagy utóbb, egy kedves ismerősöm szavaival élve kicsivel azután, hogy a reménytelen várakozás  közönnyé fordul, de még a végső lemondás előtt – meg is tartom.

A tudnivalók a szokásosak: spoilerek minden mennyiségben, a jelenlegi, az előző és az elkövetkező kötetekre vonatkozólag, angol és magyar terminológia ötletszerűen vegyes váltakozása, és semmiféle garancia arra nézvést, hogy amit leírok, annak bármiféle értelme is van.

Igazából ez az egész azért csúszott ennyit, mert nem volt kedvem megnézni a filmet. Az volt a tervem, hogy így húsvét körül elolvasom az utolsó könyvet – valahogy passzolt a témája ehhez az egész feltámadás dologhoz -, de nem állok neki úgy olvasni, hogy még van három kötet elmaradásom… akárhogy is, szó szót követett, és végül csak leültem ma délután megnézni a negyedik filmet – amiben szintén van feltámadás, csak nem egészen így terveztem.

Igen, tudom, hogy fogadkoztam legutóbb, hogy nem nézem tovább a filmeket, mert rémesek, de azért a lelkem mélyén tudtam, hogy úgyis megnézem. Most legalább tudom, hogy tényleg rémes, nem csak rosszul emlékeztem rá. Legjobb lenne szót se vesztegetni rá, de egy kicsit azért vesztegetek. Ez egy akciófilm, látványos és végeérhetetlenül unalmas jelenetekkel. Amikor nem sárkányokkal kúszunk a tetőn, akkor polipokkal úszunk a víz alatt, vagy a jó ég tudja, mit csinálunk a labirintusban, mert ott már elegem lett, és áttekertem, akkor pedig egymáshoz logikailag alig kapcsolódó pillanatképek követik egymást. Egyesegyedül a bál és a bálhoz kapcsolódó poénok ülnek, és ennyi. Ó, és ott az a rettentő hármasfogat (és kivételesen nem az evidens hármasra gondolok), Dumbledore, Moody és Voldemort. Mintha mindhárman ugyanazt a rendezői utasítást kapták volna: ugrálj, szaladgálj, kiabálj és hadonássz, mint a megveszekedett, lehetőleg nagyon elhibázott ritmusban és időzítéssel. És oké, Moody/Crouch Jr. kicsit tényleg borult elme, de a másik kettő fantasztikusan intelligens, és sokkal komolyabban lehetne venni őket, hogyha kimértebben és higgadtabban viselkednének.

De ugorjunk inkább a könyvre, és addig már csak egyetlen apróságot akarok elmagyarázni. A borítókkal az a helyzet, hogy bármilyen mutatós is volna, hogyha konzekvensen egyféle szériából tenném a bejegyzésekbe a képeket, úgy döntöttem, hogy nem így teszek. Minden esetben azt a borítót emelem ki, amelyikkel nekem megvan, illetőleg, hogyha több példányom is van egy-egy kötetből (ugyan, kit áltatok, mindegyikből van legalább három, egy magyar, egy kemény- és egy puhafedeles angol, és akadnak még amerikaiak illetve ezeken felüli többespéldányok is), akkor azt, amelyiket éppen olvastam. Jelen esetben ezt a fehéret. Mert csak.

Erre a könyvre pont emlékszem, hogy mikor és hogyan olvastam először. Tizenkét és fél évvel ezelőtt volt (jaj), pár napja már megjelent a könyv, és nekem még nem volt belőle példányom (mai eszemmel közel felfoghatatlan), volt viszont egy legjobb barátnőm, akinek az apukája akkoriban Angliában élt. Ez a barátnő hívott föl egy nyári napon azzal, hogy most hozta a postás a könyvét, és hogy én olvastam-e már, és ha nem, van-e kedvem átmenni hozzá.

Volt.

Lévén mindössze egyetlen példány, a nyakunkat kitekerve olvastuk. Mire megérkeztem, a barátnőm már szert tett valamennyi előnyre, így én a baljára ültem le a nagyszobájukban a pamlagon, és két helyen nyitva tartva, óvatosan lapozva, koncentrálva olvastunk. Még a bizsergős érzésre is emlékszem, amikor felzárkóztam, és ugyanarra az oldalra érkeztünk, és amitől kezdve én jártam előrébb, én olvastam olyasmit, amit ő még nem, és enyém lett ettől kezdve valamiféle felelősség. (És persze helyet is cseréltünk.) Így ment ez késő estig, amikor is a barátnőm lefeküdt aludni, én pedig, mivel akkor még ifjonc voltam és bírtam a strapát, fennmaradtam addig, amíg el nem értem az utolsó oldalig. És még arra a kábulatra és kimerültségre is emlékszem, ami a hatalmába kerített, egyrészt attól, hogy egész nap görnyedtem egy könyv fölött és hajnali kevés óra volt, másrészt meg attól, hogy nem sikerült elhárítani azt, ami amúgy elkerülhetetlen volt, azaz Voldemort visszatérését.

Hát, így. És akkor következzenek a sorszámozott kérdések és megállapítások, meg minden más, amit említésre érdemesnek találok. Akinek van bármire is válasza vagy ötlete vagy hozzáfűznivalója, ne tartsa magában.

1. Kezdjük mindjárt a nagy kérdéssel: borzasztóan szeretném tudni, pontosan hogyan is született újjá Voldemort. Kapásból, honnan tett szert arra a kis csökevényes testre? (És vajon ez a csökevényes testi megjelenés ugyanaz, mint amit a King’s Crosson látunk? Nem, azt gondolom nem ugyanaz, mert az a hetedik kötetben a Harryből való részecske.) Elhasznált hozzá egy horcruxot? Vagy a horcruxot nem is kell használni, az csak garancia, hogy ne haljon meg az illető? És mivel voltak biztonsági lerakatai, ezért az a részlet, amelyik a kezdet kezdetén a testében volt, most szabadon kószálhatott? Ez ugyanaz a rész, mint amelyik Quirrelmort fejéből nézett ki? (De nem ugyanaz, mint amelyik a naplóból nőtt ki a második évben?)

2. Akkor összesen eredendően most hány horcrux is volt? És vajon csak az számít, hogy mennyi van egyszerre, vagy az, hogy mennyi készült valaha is? Vagy az, hogy összesen hány darabba tördelte magát? És Naginit csak Frank megölésével horcruxosította? (Miért nem inkább Bertha Jorkins megölésével? Ő mégiscsak legalább boszorkány volt, nem pedig egy ócska kivénhedt mugli!)

3. És ha már horcuxok (tudom, hogy ebben a könyvben ez még nem  téma, de most mit csináljak, ha egyszer felmerült?) mi történik azokkal a részekkel, amiket lehasított magából? A most újjászületett Voldemort például ki tudná nyitni vagy nem tudná a Titkok Kamráját? Hiszen az arra vonatkozó tudását a naplóba zárta, és a napló megsemmisült. (És a naplóba zárt darabka, ha sikerült volna újjáélednie, nem tudta volna mindazt, amit Voldi tizenhét éves kora után tanult meg? Vagy akár azt, hogy hol rejtette el a többi horcruxot? Hiszen akkor is csak azt tudta, amit Ginny megírt neki. És az újjászületett része nem említi a Titkok Kamrájában történteket – nem tud róla?) Még hogy nincsenek utalások a horcruxokra!

4. Az emlék-módosító vagy törlő varázslatokat meg lehet törni, azt akartam írni, hogy itt van rá eleven példának Bertha Jorkins, de rájöttem, hogy ő nem olyan eleven. Mindegy. Szóval meg lehet törni. Akkor miért rekedt Lockhart az elmeosztályon? Őt nem lehetne kihozni onnan? (Oké, Voldemort nem a jóindulatáról híres, nyilván nem fog besétálni a kórházba, hogy olyan szívesen megtörné azt az átkot, de akkor is, elméleti szinten.) És persze Lord V. a könyv elején és a végén nem egészen ugyanazt mondja Bertha állapotáról az emlék-hackelést követően…

5. Ugorjunk kicsit előre, egészen addig, hogy a Serlegből kiszállnak a nevek. Az első hárommal semmi gond nincs, aztán kiröppen a negyedik is, Dumbledore elkapja, és… nem történik semmi. A könyv csupán annyit ír, hogy “nem mosolygott”. Semmi többet. És félelmetes, hogy ennél nem is kell több, Dumbledore-t ismerjük annyira, hogy tudjuk, ha nem mosolyog, az baj. Nagyon nagy baj.

6. Három próba, oké. És az elsőből még lát is valamit a közönség (és a bírák.) De a második és a harmadik? Ennél kevésbé látványos vagy érdekes feladatot keresve se találhattak volna! A diákok meg retardáltak? Egy órán át ülnek a tó körül a lelátón, és várják, hogy valami történjen? Ki tudja, hány órán át ülnek a lelátón a labirintus körül, ahol fogalmuk sincs, mi zajlik? És akkor még a rokonok is eljönnek, meg Weasleyék, hogy együtt ne lássák, mi történik a próbatétel során? Mekkora marhaság már ez?

7. Percy egy sellő. Az ikrek megállapították, hogy a tojás úgy hangzik, mint Percy a zuhany alatt (azaz víz alól.) Percy továbbá egy kis pöcs, de majd kinövi.

8. Nem hiszem el, hogy Rowling képes volt elsütni a “Can I have a look at Uranus too, Lavender?” poént! Külön pikantériát kölcsönöz a jelenetnek, hogyha tekintetbe vesszük kettőjük eljövendő romantikus pályafutását. És még csak nem is az Uranus az egyetlen ilyen, tele van az egész könyv éretlen kamaszfiús poénokkal, de úgy, hogy mégsem idegesítő meg kínos meg szánalmas, hanem nagyon-nagyon szórakoztató. Ezt imádom. Meglehet, hogy Ron érzelmi érettsége még várat magára, de a beszólásai nagyon rendben vannak.

9. Újabb klasszikus példa az egyszeri viccnek tűnő történetre, amiről később kiderül, hogy nem egyszerűen igaz, hanem ráadásul kiemelkedő fontosságú: Dumbledore kalandja kora hajnalban a semmiből előtűnő szobával, ami telis-tele volt éjjeliedényekkel. (Bár hogy miért sétált el a fal mellett háromszor is, azt bizony meg nem mondhatom. Vagy nem háromszor kell elsétálni a szükségleteinkre koncentrálva? És az igazgatói körletben nincs saját fürdőszobája?)

10. Rita! Hihetetlen, hogy egyetlen nő mekkora pusztítást képes végezni. Kíváncsi volnék, hogy egyszerűen csak bulvárra éhes ostoba nőszemély ő, vagy volt itt valami előzetes terv. Gyanítom, hogy nem volt terv. De az biztos, hogy ha Rita nincs, akkor az egész ötödik kötetben következő lejáratókampányt is nehezebb megindítani (bár nyilván nem lehetetlen). Mennyire alakulhatott volna másképp a történet folyása, hogyha nincs Rita?

11. És persze ha nincs Rita, akkor senki sem hurcolja meg Hagridot sem. Bár igaz ami igaz, Hagrid tényleg nem valami nagyszerű tanár… szeretjük, persze, a helyén van a szíve és kéznél a rózsaszín esernyője, de azért én nem bíznék rá egész osztályokat. Persze nem is vagyok száznegyven éves zseniális iskolaigazgató, úgyhogy nyilván nem értek hozzá.

12. Ez a Harry őrülten kíváncsi. Amúgy mi van vele meg a Merengőkkel? Meglát egy tálat, amiben teljesen ismeretlen fajta folyadék úszkál, és gyorsan beledugja a fejét? Az egy dolog, hogy egyszer megteszi most, de megteszi még egyszer, egy kötettel később is, amikor már pontosan tudja, hogy mi az, és hogy nem lenne szabad. Ejnye, Harry.

13. Viszont azt is gondolom, hogy itt kezd személyessé válni az ügy Harry és Voldemort között. Persze, személyes volt ez már az első pillanattól kezdve is, de csak Voldemort oldaláról. Most viszont Harry észreveszi Neville-t, akinek a családját szintén tönkretették, és észreveszi a Crouch családot is. Talán nem is a személyes itt a kulcsszó. Inkább itt válik világossá, hogy mennyire mindent átfogó, mennyire hatalmas és jelentős dolog is Voldemort, és mennyire rossz lesz, amikor majd visszatér.

14. És vissza is tér. (És tényleg rossz lesz.) Érdekesnek találom, hogy egy pillanat alatt ugranak hozzá a követői. Nyilván mind észrevették, hogy egyre erősebb a jel (Miért erősebb? Azért, mert létrehozták azt a kis testecskét? De akkor nem fokozatosan kéne erősödnie, hanem egyszer csak feltűnne, és kész, nem? Vagy miféle mágia van itt, ami a történések függvényében rajzolja ki egyre jobban a tetkót?) Szóval észlelték, hogy erősödik, rendben van. De egyfolytában maguknál hordják azt a csinos kis maszkot meg a köpenyt, és bármikor, bárhonnan késlekedés nélkül tudnak ugrani az újjászületési partira?

15. És ha már újjászületési parti: Voldinak van humora! Ez határozottan váratlanul ért.

16. Esze viszont továbbra sincs sok. Mennyit pózol és produkálja magát és ad elő komplett jeleneteket, ahelyett, hogy egyszerűen kinyírná Harryt? Nyilván azt akarja, de a hiú természete és a színpadias játszadozása csak húzza az időt, és végül bele is bukik.

17. Mennyien vannak vajon valójában a Halálfalók? Nem tűnik olyan soknak, hiszen szinte mindenkit egyesével megnevez, plusz számolja a három halottat, a két igazoltan hiányzót (Azkabanban), és a három rejtélyesen megfogalmazott igazolatlant is (a gyáva, az, aki félő, hogy végleg elhagyta, és a leghűségesebb harmadik, aki már visszatért hozzá). Mennyi gonosz varázsló kell ahhoz, hogy rettegésben tartsanak egy egész országnyi varázslótársadalmat?

18. Miért hívja Voldemort Pettigrew-t a becenevén Wormtailnek? (És miért vágta le Wormtail az egész kezét? Ujjak levágásában mondjuk már rutinos a srác, de egy egész kéz? Vagy van valami szabály, hogy legalább mekkora testrészt kell feláldozni a hideglelős megtestesülési szertartáshoz? Jó, ezt igazából nem is akarom annyira tudni.)

19. Érdemes továbbá megfigyelni, hogy amikor Harrynek szembe kell néznie Voldemorttal, elbújik, elszalad, kibúvót keres (és talál). Hogy másként fogalmazzak: még nem áll készen a halálra. (De már most is erősebb Voldinál!)

20. Priori Incantatem. Azt értem, hogy hogyan kötött ki a Fawkes tollával töltött pálca Harrynél. De az ég szerelmére, hogy kerülhetett a másik Voldemorthoz, aki már tizenegy évesen is romlottabb volt a sokévi átlagnál?

21. Ez az egész őrülten bonyolult terv a portkey-esített kupával, meg minden mással… nem lehetett volna egyszerűen elvarázsolni mondjuk Harry kispárnáját, vagy tudom is én, Moody behívja valamiért az irodájába, és a kezébe nyom valamit, és kész? Kicsit ez a terv nekem túlságosan is komplikált, és mintha egy csöppet túllőne a célon.

22. Ha már kupa: ki és miért állította be úgy, hogy oda-vissza működjön? Nem az volt a terv, hogy Harry ottmarad a temetőben? Terv szerint senkinek se kell visszamennie az iskolába vele… (Hacsak nem akarja Voldi egy füst alatt még aznap este megölni Dumbledore-t is, de azt gondolom, hogy neki ahhoz nincs szüksége teleportáló kupákra.)

23. Siriusról annyira sokan mondják, hogy felelőtlen, James-t látja Harryben és így tovább. Lehet, hogy ez mind igaz is (az ötödik könyvben talán tényleg). De az is biztos, hogy ebben a könyvben elejétől a végéig pontosan azt teszi, amire Harrynek szüksége van. Mellette áll, segíti, és megpróbálja megvédeni, ha csak annyira is, amennyire lehetséges. Piros pont Siriusnak.

24. Dumbledore félelmetes, amikor akcióba lendül. Nem tudom, hogy bír Fudge annyira gyáván ostoba lenni, hogy szembemenjen vele. Úgy adja a bizarrabbnál bizarrabb utasításokat, hogy a szeme sem rebben. Voldi alig egy órája tért vissza, és ő már szervez, tervez, intéz és mozgásba lendül. Dumbledore-nak vannak hibái, naná, de nagyon bosszant, hogy olyan sokan leírják azért, amit Rita Skeeter (!) ír róla. Komolyan, emberek. Ritának hisztek, vagy a saját szemeteknek? Dumbledore fantasztikus. Dumbledore’s a badass.

25. És végül: Malfoy, a görény. Kell bármit is hozzáfűznöm?

Következő részt illetően időpontot nem mondok. Lesz, amikor lesz. Valószínűleg azután, hogy megnéztem a hozzá tartozó filmet. Amihez jelenleg nincs sok kedvem. Még az ehhez tartozót se hevertem ki. Majd. Egyszer. Előbb vagy utóbb. Kicsivel a reménytelen várakozás  közönnyé fordulása után, de még a végső lemondás előtt.