Üldögéltem ma reggel a teraszlépcsőn, fél kezemben egy tányér gabonapehely, fél kezemben kanál, és természetesen evés helyett bambultam. És valaki megkérdezte, hogy min is gondolkozom olyan elmélyülten.

Neki ezt nem mondtam el (lekéste volna a buszát), de nagyjából a következőkön:

• egy blogbejegyzésen, amihez le kéne fotózni dolgokat, és hogy hol találnék azokhoz a dolgokhoz jó háttereket
• hogy le kéne menni vásárolni és hozni… izé… dolgokat
• hogy mik is voltak azok a dolgok, amiket hozni kellene
• hogy vajon fog-e elég fényt kapni a málna ott a sufni mellett, ahová elültettük a hétvégén
• és hogy hová kéne elültetni a puszpángot meg a kecskerágót, mert ki tudja, meddig bírják még ládában
• nini, maradt pár kóbor szőrszál a térdemen
• hogy valamit most már igazán ki kéne találni arra a leszakadt hintára, mert nagyon hiányzik, hogy nem lehet kiülni, és hogy vajon bugyigumi például alkalmas lenne-e rá vagy sem, és hogy meg tudnám-e próbálni valahol, valamin kis léptékben, mielőtt beruházok százötven méter gumiszalagra
• és hogy mennyibe is kerül mostanában a gumiszalag métere
• mi a fenét csinál az a kutya?! megtépem!
• amúgy mennyivel jobb lenne, hogyha mondjuk a megjavítással együtt átfesteném azt a hintát pirosra, sokkal jobban mutatna
• ó, megplöttyedt a gabonapehely, na nem baj, így sincs olyan nagyon rossz íze
• de vajon a teraszon lenne jobb festeni és újságpapírt tenni alá, abból úgyis olyan sok van, vagy inkább vigyem le a fűre?
• tényleg, az a sok újságpapír, el kéne vinni az egészet a szelektívbe
• na jó, talán mégsem az egészet, mert akkor mit teszek a hinta alá, amikor lefestem
• mi a csodáért akartam elmenni vásárolni?
• hű, nem ma értesítenek ki a Köztársasági ösztöndíjakról?
• miért van az, hogy egyes csokis gabonapelyhekből kiázik a csoki, ebből meg nem?

Úgy nagyjából.