Péntek délelőtt valaki beszólt nekem.

És teljesen mindegy, miért, hogy tudom-e úgy értelmezni, hogy igaza volt, vagy sem, hogy ismerem-e az illetőt, hogy fogok-e még valaha is találkozni vele, vagy hogy pontosan mi is történt. Lényegtelen. Igazából csak az bosszant, hogy ennek most már pár óra híján három napja, és még mindig bánt a dolog. Még mindig zakatolnak a fejemben a fogaskerekek, és hiába kérem, hogy ne tegyék, újabb meg újabb változatokat csiholnak elő, hogy mit is kellett volna válaszolnom az illetőnek ott és akkor.

(A helyzetet egyébként tovább bonyolítja, hogy valamit mondtam, de nem emlékszem, hogy mit.)

És ez így rossz. Szeretném, ha ezt nem csinálná az agyam.

És szeretném, ha ezt nem csinálnák az emberek sem. Szeretném, ha mindenki hagyná békén a másikat létezni úgy, hogy nem követel tőle folyamatosan magyarázatot arra, hogy ki is ő, miért az, aki, és miért csinálja azt, amit szokott.