A józan ész kicsit olyan, mint egy szülő, aki néha kicsit el kell, hogy menjen otthonról, és egyedül hagyja a kamasz gyerekét, hogy boldoguljon, ahogy tud. Nem szívesen teszi, de valamiért muszáj neki elmennie, megmondom őszintén, szívesebben venném, ha nem tenné, de hát lehet, hogy dolgozik, vagy egyszerűen csak elfárad, és pihennie kell. Nem is ez a lényeg.

Az a lényeg, hogy amikor a józan ész éppen hazajön, akkor azzal kezdi, hogy pontosan tisztázza a hülye kamasz gyerekével, hogy mi minden történt az ő távollétében. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy olyan kamasz, aki ugyan meglehet, hogy el akar titkolni egyes dolgokat a szülője elől (az lenne a meglepő, ha nem akarna), de nem képes rá. Előbb vagy utóbb úgyis minden kiderül.

És amikor kiderül, akkor a józan ész arcát fokozatosan elönti a vörösség, látni, hogyan kúszik fel rajta az indulat centiről centire, és amikor eléri a füle fölső vonalát, akkor sípolva áramlik ki a gőz. Aztán vesz egy nagy levegőt, és megpróbál higgadt maradni, noha a hangja sajnos megbicsaklik:

“Hogy mit csináltál, te átokverte kölyök, amíg nem voltam itthon?”