Az lenne a javaslatom, hogy tegyünk úgy, mintha február nem történt volna meg. Ez a blog szempontjából voltaképpen amúgy is helytálló, de szeretném egyértelműen jelezni, hogy ez az állapot nem tartós és nem fog állandósulni.

Nem arról van szó, hogy ne történt volna semmi február során. Történt. Nem olyan sok, de történt. Idővel majd sor is kerül hozzávetőleg mindenre, gondolom, úgy többé-kevésbé utólagosan, pótlólagosan, elejtett utalások és itt-ott beiktatott magyarázatok kapcsán. Mindenféle dolgokat átgondoltam, megtapasztaltam, összegeztem, átrendeztem, kategorizáltam és listákba szedtem. Úgy nagyjából. Nem teljesen, értelemszerűen.

A lényeges dolgok annyiban merülnek ki, hogy be tudtam költözni időben (hurrá), az Erasmus ösztöndíj megérkezett (végre), a tanulmányi ösztöndíjról még semmi hír (pedig lassan ideje volna), az első kurzusomnak a végére értem (és még élek), beiratkoztam nyelvtanfolyamra. Ha konkrétan barátaim még nincsenek is, de már ismerek embereket, már beszéltem egész mondatokat svédül, voltam az állatkertben, rájöttem sok dologra a honvágyat és az irigységet illetően, és lassan kezd kialakulni valamiféle életmód és -ritmus körülöttem.

Csak mindehhez kellett egy kis idő. Kellett idő ahhoz, hogy az ittlét normálissá váljon, kellett idő ahhoz, hogy amikor nem normális, akkor kihisztizhessem magam, kellett idő ahhoz, hogy kialakuljanak egyes rutinok és szokások. Kellett idő ahhoz is, hogy kicsit ne fogalmazzak meg mindent, hogy kicsit hagyjam, hogy egyes apróságok anélkül rázódhassanak a helyükre, hogy szakadatlan címkéket aggatnék rájuk.

Most jobban érzem magam.

Nem is. Most jól érzem magam.

Úgyhogy hamarosan jövök újra, érdekes dolgokkal. Vagy nem annyira érdekes dolgokkal. Vagy ki tudja, miféle dolgokkal. De valamivel. Márciusban.