Egy elég szar dolog történt. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy jól fel is szaladt a vérnyomásom. Pedig nem szokott.

Éppen zajlik a Skate Canada, most kell Mao Asadának futnia éppen, ha minden igaz, és én izgatottan várom a pontokat. Szóval zarándoklok fel-alá a lépcsőn, mert odalenn vezetem a táblázatot a pontokról. Hogy ki hol áll. Ilyesmi. És ahogy jövök fel a lépcsőn, véletlenül kinéztem az ablakon a függöny mögött, és azt látom, hogy egy idegen pasi áll az ablak előtt, de úgy értem, hogy közvetlen az ablak előtt, zsebre tett kézzel, és bámul befelé. És jó, hogy túl sok mindent nem láthat, végtére is be van húzva a függöny, de mégis mi a francot csinál az ablakunk előtt hajnali fél egykor?! Brr.

Szóval megálltam az ablakban, és visszabámultam, és kellett látnia, mert idebenn ég a lámpa (és közben futkározott a hideg ezerrel a hátamon), és még csak el se nézett. Bámult rám ezerrel, semmi fejleszegés, máshovanézés, eloldalgás. Semmi. Csak visszanéz. Mintha tök normális dolog lenne egy idegen lakás ablaka alatt – ami megjegyzem, nem utcai, hanem udvari ablak -, és befele bámulni. Hajnali fél egykor.

Szólongattam azt a tökfejű kutyát, de ilyenkor bezzeg nem jönne oda hozzám, megfélemlíteni a bámuló embert. Gyáva kukuc.

Aztán felírtam két pontszámot, és visszamentem megnézni, hogy ott van-e még, és már nem volt. És most kicsit hülyén érzem magam, mert mi van, ha ott se volt, és csak képzeltem az egészet?

De tuti nem képzeltem. Ott állt, bámult befele, és ráadásul volt pofája visszanézni rám. A fenébe vele.

El akarok költözni. Olyan helyre, ahol nem lehet bebámulni az ablakon. Mondjuk valamelyik magas emeletre. Brrr.