A múlt

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon boldogtalan kicsi lila blog. Volt is oka bőven boldogtalannak lenni: először is, a többi blog lenézte és kiközösítette őt, mert bár nagyon fiatalon, alig pár hónapos korában saját domainre költözött (amin persze egy csomó fölösleges statikus tartalommal is osztoznia kellett), nem volt igazán technikás. Sokáig HTML-ben készült, aztán idővel egy házilag barkácsolt motorral, ami bár nagyon kényelmes volt, semmivel sem akart együttműködni. Szegény boldogtalan kis jószágot még a Google sem szerette.

És ha csak ez lett volna minden baja! De volt persze más is. A tulajdonosa egy beszámíthatatlan nőszemély, nem elég, hogy rendszeresen megcsalta őt, és írt más blogokra is, de még csak annyi jóérzés sem volt benne, hogy megpróbálja eltitkolni. Ó, nem reklámozta éppen, hogy vannak mások is az életében, de nem is tett erőfeszítéseket arra, hogy ne találjon rá a viszonyaira bárki, aki csak egy kicsit is akarja.

Szegény kis blog nagyon igyekezett, bár néha elveszített bejegyzéseket valahol a távoli múlt vagy jövő ismeretlen tartományaiban, esetleg olyan hónapokban, amelyek nem is léteznek, de igazán megtett mindent, ami telt tőle. Voltak olyan dolgok viszont, amik ha megszakadt, sem teltek tőle. Például nem tudott mit kezdeni a hozzászólásokkal. Vagy a 2010 után következő évszámokkal. De kitartóan, jóban és rosszban, egészségben és betegségben is a gazdája mellett állt, hiába érezte, hogy előbb-utóbb el fog pusztulni.

A félrelépések

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két másik blog. Az egyiket úgy hívták, hogy Két mondat (döglött link), és kísérleti blognak született. A kísérlet arra vonatkozott, hogy el lehet-e mondani minden lényegeset bejegyzésenként két mondatban. Úgy tűnt, hogy igen.

A másikat úgy hívták, hogy Könyvespolc (döglött link), és hirtelen felindulásból elkövetett könyves blognak született, aztán rövidke lángolás és hosszas parázslás után kihunyt. Jelen keretek nem teszik lehetővé, hogy teljes élettörténetét megosszam a nagyérdeművel.

Aztán persze volt még harmadik is, negyedik is. A könnyelmű nőszemély, aki mindezen blogok mögött állt, úgy érezte, neki semmi sem elég, és ahányszor új ötlete támadt, nyitott egy újabb rövid életű blogot. Mentségére csak annyit lehet mondani, hogy az elsőt, az igazit soha nem hagyta el a futó kalandok kedvéért, mindig hazament hozzá, még ha közös életüket el is hanyagolta kissé.

A fúzió

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy könnyelmű és beszámíthatatlan nőszemély, aki egy szép napon megelégelte, hogy az életét feldarabolja, és skizofrén módon egyes darabkáit ide, egyes másik darabkáit meg oda helyezze el. Belefáradt, hogy az idejét meg kell osztania különböző platformokon működő különböző blogok között, folyton-folyvást stílust és személyiséget váltania egyikről a másikra.

Azt gondolta, hogy esetleg választhatna egy jól működő, mindennel kompatibilis blogmotort, összebarkácsolhatna egy ízlésének megfelelő színvilágú, egységes kinézetet, és végre-valahára összeköltöztethetné mindazokat, akikkel az elmúlt években megosztotta az életét. Alig néhány év hezitálás után ekképpen is cselekedett.

A szerkesztő jegyzete

Egyszer volt, hol nem volt, úgy esett, hogy a blogok összefésülése nem várt jelenséget eredményezett: néha a különböző helyekről származó, hasonló időben született bejegyzések felelgetni kezdtek egymásnak, sőt, alkalomadtán nem is egészen ugyanazt állították egyazon dologról. Ennek vélhetőleg az volt az oka, hogy a szeszélyes nőszemély sem mindig gondolta ugyanazt ugyanazokról a dolgokról, akár egyazon napon belül sem (lévén szeszélyes). Egyébként pedig ma is úgy véli, hogy akinek nincs jobb dolga, minthogy a száz évvel ezelőtti archívumokban kutakodjék, az meg is érdemli, hogy ellentmondásokba és pontatlanságokba ütközzön.

Ám a szeszélyes nőszemély úgy érezte, hogy a régiségek között mégis akad olyasmi, amihez a mai – rengeteg – eszével mégiscsak hozzá szeretne szólni. Eközben azt is gondolta, hogy nem helyes a múltat meghamisítani, legyen bármilyen zavarba ejtő és kínos is, ezért kieszelte, hogy ahol a helyzet megkívánja, “a szerkesztő jegyzete” megjelölés alatt hozzáfűz egy-két gondolatot vagy éppen helyesbítést. Fontosnak tartja azonban megjegyezni, hogy továbbra is fenntartja a jogot, hogy ezen jegyzetekhez képest is bármikor megváltoztassa a véleményét: ez lehet az oka, hogy esetleg már a jegyzetekhez is akadnak hozzáfűzött újabb jegyzetek, mert ettől szép és posztmodern a digitális identitás.

Az új rovatok

Egyszer volt, hol nem volt, született egy új blog. Lila volt, barátságos és a személyisége már csupán egészen kicsit maradt hasadt. A Nyitólap nevű alapértelmezett nézetében például minden egyes bejegyzése, eredeti forrására és témájára való tekintet nélkül ömlesztve, időrendben jelenik meg.

A szakbarbárok kedvéért azonban megőrzött egy kicsit korábbi identitásaiból is. Így történhetett, hogy a Könyvmoly nevű füle alatt a régi könyves blogból átszármazott, és azokhoz azóta hozzácsapódott bejegyzései, a Két mondat nevű füle alatt pedig a régi két mondatos blogról átszármazott, és azóta azokhoz hozzácsapódott bejegyzései sorakoznak.

Mivel a lobbanékony nőszemély továbbra sem bírt a temperamentumával, de annál már több esze volt, hogy újabb blogot indítson csak azért, hogy amikor véletlenül félévente egyszer eszébe jut valami odaillő, akkor ötletszerűen frissítse, jobbnak látta, hogyha a csupán képes, minimális, vagy nulla szöveget tartalmazó bejegyzéseit egyszerűen átsorolja a Pixelek fül alá, így kedveskedvén mindazoknak, akik nem szeretik a jelenlegihez hasonló végtelen hosszúra nyúló szövegeket. Amikor úgy tűnt, hogy elnyer egy ösztöndíjat, már jó előre kialakított egy, eredendően Rasmus barátjáról elnevezett fület, amely alatt azt remélte, hogy majd annak a számtalan kalandnak fog helyet találni, ami a külföldön töltött hónapok előtt, alatt és után történik vele. Nem így történt, pedig a terv jó volt, de persze sosem késő újabb Kalandokhoz, úgyhogy hátha.

Mivel a véglegességtől és változástoktól irtózó nőszemély nem volt képes teljesen és véglegesen búcsút mondani a statikus tartalmaknak, így sorolta be a Könyvességek menübe mindazokat a köteteket, amelyeknek az elkészülésébe valamilyen úton-módon belekontárkodott, az Ego rovat alá mindazon adatokat, amiket önmagáról feltétlenül említésre érdemesnek talált. Az Azok ott fönn nevű, nem különösebben frappáns felirat alatt adott választ arra a soha nem szűnő kérdésre, amely már a második weboldalverzió óta kísértette, miszerint “Azok ott fönn amúgy kicsodák?” És végül, de nem utolsó sorban az Ez meg mi ez? nevű szándékoltan értetlenséget sugalló kérdő mondat alá elhelyezte jelen (nem annyira) tömör és lényegre törő összefoglalót.