…az, hogy belül üres és unalmas vagyok. Vannak érdekes szokásaim, körbebástyázom magam bizarr és vicces dolgokkal, jópofa történetekkel, és az emberek, úgy tűnik, el is hiszik, hogy ezek mögött ott vagyok én, aki szintén érdekes, bizarr, vicces és jópofa, meg még sok másik jelző is, amit hajlamosak rám aggatni.

De az igazság az, hogy mindez csak egy lufi, egy védőbástya, és páncéling, ami odabenn kong az ürességtől. Mondanám, hogy védekezési mechanizmus, de a helyzet az, hogy nincs is mit megvédeni a külvilágtól. Egyszerűen csak azért van szükség erre a szokásokból, álarcokból és manírokból álló falra, hogy el tudjam különíteni az én-űrt a külvilág-űrtől.

És ez azért tényleg elég szomorú.