Akartam írni “emlékezzünk az öt évvel ezelőtti rettenetre”-blogot, de nem írok. Anélkül is emlékszünk rá mindannyian, túlságosan is élénken. Mintha tavaly lett volna, nem pedig öt (öt!) évvel ezelőtt.

Ami a munkámat illeti, köszönöm az aggodalmat, gond nélkül teljesítettem a mai 100%-omat, híven a szent elhatározásomhoz. Nagyon jól is érzem magam így, de tényleg. Még egy icipici elismerésre vágyom, de ettől eltekintve kifejezetten jó így. Tényleg. Takarítottam, áruztam, pakoltam, cipeltem, riasztóztam, rendet raktam, egész nap. Bőségesen eltelt így ez a 11 óra. Nem is bánom. A legkevésbé sem. Lehet, hogy fizikailag nagyon elfáradtam – tulajdonképpen ez biztos -, de lelkileg nem vagyok megviselt.

B. beugrott hozzám ebédelni. Úgy tűnik, hogy tényleg mégis szóba állunk. Ennek azért örülök. :) Ezúton is köszönöm a pizzát.

Egyébiránt meg álmos vagyok, fáj a fejem, és korán is akarok kelni, hogy elintézhessek dolgokat. Úgyhogy most megyek. És már nem írok listát a tennivalóimról, csak esetleg megszámolom őket. A számra emlékezni fogok, és ha már tudom, hogy hány darab tennivalóm van, akkor nem valószínű, hogy egyet is kihagyjak.

Jó éjt. Most nem írok mást. Nincs mit. Pakoltam egész nap :) Az meg annyira csak nem érdekes. Fanficfion-ötlet körvonalazódik a fejemben. Újra. Ugyanaz az ötlet, mint korábban már néhányszor. Előbb-utóbb csak kisül belőle valami jó, nem igaz?