Többször több helyen bevallottam már, hogy szeretek mindent ábécérendbe tenni, amit csak lehet. És amit nem lehet, azt színsorrendbe. És ha véletlen találkozom valamivel, amit se ábécé, se szín szerint nem lehet sorba rendezni, akkor becsukom a szemem, befogom a fülem és sikítok.

Talán ennyire nem sarkított a helyzet, de a lényege ez.

Nem tudom, mikor lettem ilyen, mert gyerekkoromban borzasztóan rendetlen voltam. Kamaszkoromban a környezetem még mindig felvállalhatatlan volt, de a könyvespolcomra akkor már ügyeltem. A régi lakásban furcsa méretű és alakú polcaim voltak, különböző magasságúak (leginkább alacsonyságúak), úgyhogy jelentősen gyakoribb volt a szín (és sorozat) szerinti rendezés, mint az alfabetikus.

Ábécérend azóta van, hogy elköltöztem, és az új helyen új polcaim is vannak. A bal felső sarokban elkezdődik (néhány verseskötettel, de közvetlen utána az) A betűnél (Adams, Douglas), és a negyedik – utolsó – polc közepén elérkezik a Zs-hez (Zseleznyikov, Vlagyimir). Onnan jönnek az antológiák, a pszichológia, a sarkkutatás, a műkorcsolya, és mind a két szakácskönyvem.

Persze az ábécérend nem teljesen szigorú vagy szakszerű. A könyvesbolti éveimben kifejlesztett “hozzávetőleges ábécé” szerinti elrendezés azt jelenti, hogy ha mondjuk egy szerzőtől vagy egy összetartozó sorozatból valami átcsúszna a következő sorba, vagy  az ég ne adja, oszlopba, akkor valamit kicserélek, hogy együtt maradhassanak. És előfordul, hogy a tudományos művek nem szerzőnél, hanem kulcsszónál keresendők az ábécében. És van hátsó sor és vannak sor tetején keresztbe fektetett könyvek is, mert kevés a hely, és mert kinőttem a polcot.

Ami kicsit meglepő, mert nagyon óvatosan vásárolok. Régen, még mielőtt megkezdtem volna a könyves pályafutásomat, előbb vásároltam, aztán olvastam. Ma már ezt nem bírnám se anyagilag, se tárolókapacitásban. Így aztán előbb olvasok, utána pedig vagy vásárlok, vagy nem. Amíg a boltban dolgoztam, nagy haszonnal gyakoroltam a dolgozói kölcsönzést. Amióta ez nincs, kénytelen vagyok beérni a könyvtárral.

Persze azt is megtanultam a könyvesbolti éveim alatt, hogy egy könyvet addig kell megvenni, amíg kapható. Ha egyszer elfogyott, vagy el még nem fogyott, csak eltűnt, gyakorlatilag a lehetetlennel határos begyűjteni. Ha mondjuk három évvel később jut eszembe, hogy ez vagy az mégiscsak nagyon kéne, nem biztos, hogy szerencsém lesz.

És ha mondjuk van egy szerző, vagy egy életműsorozat, vagy egyszerűen egy sorozat, akkor az ugye mégiscsak úgy jó, hogyha hiánytalan. Például a Nick Hornby-sorozatomból hiányzik a Hosszú út lefelé, mert mikor elolvastam, nem tetszett különösebben, és nem is vettem meg. De most hogy néz ki, hogy minden más itt van a polcomon, csak az az egy nem? És lehet kapni? Persze, hogy nem lehet kapni.

Aztán itt van Henning Mankell Csillagkutya-sorozata. A második, harmadik és negyedik kötet itt van nálam. Csillagkutyám nincs, és talán soha nem is lesz.

Aztán vannak másféle bosszúságok is. A Galaxis útikalauzból megvan mind az öt, négy a fekete Gabós kiadásban, a Viszlát, és kösz a halakat viszont a Möbiusosban. Az Anne-sorozatból hét kötet egyforma, a régi Európás sorozatból való, de az egy hiányzót a fél centivel magasabb, zöld Könyvmolyképzős kötettel tudtam csak kipótolni, az díszeleg közöttük. Mi ez, ha nem bosszantó? És a Fecskék és Fruskák, aminek a kilenc magyarul megjelent kötetét négy kiadó ötféle kiadásában sikerült csak összeszednem?

Ezek a nagy drámák, nem igaz? (Á, nem azok. Drámák szerintem egyáltalán nincsenek a polcomon. Vers is csak alig.)

No és persze sznob is vagyok. Szeretem, hogyha nem is első kiadások vannak meg nekem, de valamiért mégiscsak különlegesek. Mint mondjuk a Harry Potter és a bölcsek kövéből a csúnya zöld változat az Indiana Jones betűkkel. Ami azt ordítja, hogy “én már akkor is olvastam Harry Pottert, amikor még senkit se érdekelt, és úgy tűnt, hogy bukás lesz!”

És akkor a komisz-gonosz Maecenas kiadót még nem is említettem, akik képesek voltak elkezdeni az új, kétnyelvű, ráadásul gyönyörűséges Vonnegut életműsorozat kiadását akkor, amikor végre sikerült összegyűjtenem a teljes életművet. És az amerikaiak, amikor gondolnak egyet, három összeillő borítóval megjelent könyv után a befejező negyediket (és az első hármat újra) kiadják teljesen áttervezett másmilyennel? Ugyanaz a méret, de más szín és más külalak. De hát hogy cserélhetném le az újra azt a The Boyfriend Listet, amiből fordítottam? És miért is vásárolnám meg újra azt, ami már megvan? Csak azért, mert kéne?

Mert persze vannak ám olyan könyvek is, amikből egyszerűen muszáj több példányt tartanom. Lehetőség szerint ugyanabból a kiadásból. Kettő egyforma darab van például – a teljesség igénye nélkül – A két Lottiból, az Emma meg énből és a Zabhegyezőből. Aztán olyanok is vannak, amik különböző kiadások, vagy éppen van belőlük angol is, és magyar is. Sőt, még olyan is van – természetesen a Harry Potter -, amiből angol, magyar és amerikai kiadások is sorakoznak a polcon. Hogy miért? Meg nem mondhatom. Valamiért fontos volt összegyűjteni.

Ráadásul van, hogy abban sem vagyok teljesen biztos, hogy mi az, amit birtokolnom kell. Néha elolvasok valamit, nem hagy bennem mély nyomot, de néhány hónap, vagy akár év múlva egyszer csak teljesen váratlanul bevillan, és azonnal fel kell(ene) lapoznom. De olyan is van, amit megveszek, és soha nem fogok kézbe venni, de persze megválni se akarnék tőle.

Amikor költözködtünk (hogy akkor hogyan válogattam a könyveim között, hány szűrő volt, és hányan nem mentek át egyiken, hogy aztán a következőnél visszakerüljenek, külön bejegyzést érdemelne) és közöltem, hogy a szobám egyetlen magas falát (padlástérben vagyok ferde plafonnal) végig kell polcozni, a családom némiképp felhördült. Egyes álláspontok szerint oda az íróasztalomat kellene tenni, mert ott kapna természetes fényt az ablakból. Nem hagytam magam. A végeredmény az lett, hogy a polc uralja a szobámat. Balra az ábécé eleje, jobbra a vége. Előtte a madaraim, a tetején az elefántok. Alatta összegömbölyödve a macskám.

És ez így is van jól. Mit lehet ezen nem érteni?

A bejegyzés az Olvasás 7 hete
(elcsúsztatott egyéni verziójának)
keretében született.
Feldolgozott téma: II/3-4.