Ma éjjelre kakaót főztem. Ahhoz volt kedvem. Olyan jólesik. Máshogy meleg, mint a tea, más a textúrája is, bár nem tudom, mennyire értelmes dolog folyadékok esetében textúráról beszélni. Mindenesetre másféle minőségű lé, és most nagyon jólesik. A kakaó jó. Az esti kakaó még jobb. Még akkor is, ha most, a nap folyamán majdhogynem először kicsit ideges vagyok. (Jó, a reggelt kivéve, akkor is ideges voltam, de az elmúlt.) Kiengedtem a macskát, mert tudom, hogy annyira szeret mindig kimenni, de amíg vissza nem hozom, görcsben áll a gyomrom. Ugye nem ilyen, amikor az ember először engedi a gyerekét iskolába? Ugye nem ilyen, amikor először hagyja ott a nagyszülőknél? Amikor először… amikor először bármi. Vagy tizedszer. Vagy akárhányadszor. És az sem múlik el soha? Azt hiszem, itt az ideje, hogy komolyan átgondoljam ezt a “sok gyereket akarok”-dolgot.

Egyébként megint gondolkoztam hazafelé, amikor baktattam a körúton. Olyan kellemes, nyári este volt, egy szál pólóban voltam, meleg szellő fújdogált meg ilyesmi. Olyan este, amikor kézen fogva andalogni, és hintázni lenne kedvem, de akkor sem érzem magam végtelenül magányosnak és elhagyatottnak, ha egyedül vagyok. Olyan igazi, belevaló nyári este volt, talán az első az idén. És gondolkoztam. Igenis jó hely ez a Bizonyos Bevásárlóközpont. Oké, rengeteget kínlódom, de akkor is fejlődik az emberismeretem, a szociális érzékem, a gyakorlati érzékem szintúgy, és izgalmas dolog megfigyelni közösségeket működés közben. Ez az, amiért nem bánom a műanyag fényt meg a műanyag levegőt egész nap – a sok ember. A sok ember, aki ott dolgozik, meg az a sok, aki ott vásárol. És akik közül senki sem egészen százas, sőt.

Arra rájöttem, és még csak nem is ma, hogy egyetlen pasi se normális. Ma csak megerősítést nyertem ebben a felfogásomban. A kérdés tehát az, hogy hol van az a szint, amin felül nem vagyok képes elviselni a tenyészhím nemnormálisságát. Ők képzik az egyszerűség kedvéért A-nak nevezett halmaz számosságát, akik az x > a egyenlőtlenségnek eleget tesznek Emellett létre kell hozni egy másik halmazt is, figyelembe véve, hogy én sem vagyok éppen egy egyszerű eset: ennek a halmaznak a számosságát azok a pasik képzik, akik vannak annyira idióták, hogy képesek legyenek elviselni engem. Nevezzük ezt a halmazt B-nek, amely az x < b egyenlőtlenséggel írhatók fel. Tehát a potenciális pasi (P) eleme az A és B halmaz metszetének.

A kérdés csupán az, hogy van-e a két halmaznak metszete. Előfordulhat, hogy nincs (üres halmaz), tehát az a pasi, aki annyira hülye, hogy engem elvisel, azt már én képtelen vagyok elviselni. Ebben az esetben egyrészt csökkentenem kell az A értéket, azaz toleránsabbnak kell lennem és/vagy növelnem kell a B értékét, amennyiben konformizálódnom kell, és az átlagos hím számára elfogadhatóbb formációkat ölteni. Aztán persze az is lehet, hogy van metszete a két halmaznak, és akkor viszont nincs más teendőm, mint várni és remélni.

Továbbá amennyiben metszet számossága 3, akkor a felhasznált elemek mennyisége alapján mégis kénytelen leszek növelni a tartományt a fentebb ismertetett módok valamelyikén. Ha több mint 3, akkor még próbálkozhatok, ha pedig kevesebb, mint 3, akkor valahol nagy félreértés történt. (Kicsit pihent vagyok ma éjjel, tudom. Viszont most kimegyek a macskáért, és kidobom a papírokat, amikre a számegyeneseket és grafikonokat rajzoltam.)

Tekintve, hogy ez az első igazi munkahelyem (hiszen az, ahol évente csak pár hetet dolgozom, azt hiszem, nem számít igazán), nincs igazán összehasonlítási alapom. Abban ennek ellenére biztos vagyok, hogy vannak nagyon is abnormális, deformált jelenségek ebben a közösségben. Az egyik, amit néha nagyon nehezen viselek, az az, hogy van néhány ember, akiknek olyan kifejezetten nagy és széles skálán mozgó lelki élete van. Akkor lelki életek vannak, hogy beleremeg a mennyezet. És valahogy mindig mindenki aszerint alkalmazkodik, ugrik, tevékenykedik, hogy ennek a néhány meghatározó léleknek milyen napja van, és mindent megtesznek azért, hogy felvidítsák, vagy vidáman tartsák, vagy… nem is tudom. Ja, és mintha ez a műszak jobban jeleskedne ebben a lelki élet dologban, mint a másik, a miénk. Másrészt nagy erőkkel zajlik a folyamatos bolha → elefánt irányú metamorfózis, és tök jelentéktelen dolgoknak lehet akkora feneket keríteni, hogy ki se fér a biztonsági kapuk között. De erre még lehet azt mondani, hogy butaság, vagy ilyesmi: ártalmatlan fontoskodás. De amikor a fontos dolgokkal meg senki nem foglalkozik, akkor nem tudom eldönteni, hogy én vagyok-e a buta és hibás értékrendű. vagy itt tényleg nem stimmel valami.

Akkora kultusz van itt például az evés körül, mintha az lenne a nap legfontosabb eseménye, hogy ki, mikor, kivel és mit eszik. Éppen ezért hajnali fél 5 után négy perccel legyen szíves mindenki, büntetőjogi felelőssége teljes tudatában nyilatkozni ezekben a kérdésekben. Megjegyzem, ilyen se nagyon volt még a másik műszakban. Lehet, hogy ez ennek a csapatnak az erőssége, nem tudom.

A harciassági tervek jegyében pedig elárulom, hogy az új életfelfogásom a következő: ha valakiről nem tudom eldönteni, hogy buta-e vagy rosszindulatú (vagy mind a kettő), arról a butát fogom feltételezni. És alapvetően mindnenkinek úgy indulok neki, hogy van annyi józan esze, hogy nem akar a kollégákkal összebalhézni, mert tudja, hogy együtt kell dolgozni akár a végtelenségig is, ha nem tovább, és jobb a békesség. Tehát rengeteg energiát és türelmet fogok beleölni abba, hogy akiről minden látszat azt sugallja, hogy rosszindulatú és görény (nem, ennyire rossz esetek – még – nincsenek, de ez most elmélet) azt is jóindulatú, csekélyértelmű lényként fogom kezelni. Az ugyanis sokkal szórakoztatóbb :D Ma is nagyon szórakoztató volt, amikor egy alaklom szülte Sherlock próbált olyan dolgokat elmondatni velem, amiket nekem eszem ágában nem volt elmondani, főleg nem neki. Hihi.

Most pedig megyek és lefekszem, és olvasok Biffet. Mert Biff jó :) Biff egy jószándékú idióta, és tényleg az. Már pedig ha Jézus (azaz Józsó) képes volt legjobb barátjaként elviselni ezt a jóindulatú idiótát, akkor kutya kötelességem nekem – még ha a szüői génállományom nem is olyan kiváló, mint az övé – is legalább megtűrni és nem utálni őket. Ez a terv.