Ért ma egy megvilágosodás. A gondolatokról és a lábkörmökről szólt, meg arról, hogy a kettő dolog több szempontból hasonlít egymásra (és persze még több szempontból nem, de annak csak nem szentelek bejegyzést, hogy miben különbözik egymástól egy gondolat és egy lábköröm, mert merem remélni, hogy ezzel minden egyes olvasóm tisztában van.)

Mostanság olvasok önismereti pszichológiát, és fejben sokszor vitatkozom Mohás Líviával. Vannak olyan dolgok, amikben nagyon nem értek vele egyet, bár attól még lehet neki igaza. Valamire mégis rávilágított (innen a megvilágosodás). Igen, tudom, hogy banális.

Arra jöttem rá, hogy nem minden gondolat fontos. Nem minden gondolat érdemes feljegyzésre. Nem kell eszelősen igyekeznem, hogy ahányszor csak valami eszembe jutott, azt megőrizzem az utókornak, mint az emberi gondolkodás jelentős lépcsőfokát, vagy akár a saját gondolkodásomét. Arra is ráeszméltem, hogy ha egy-két ötlet kimaradt és elveszett, azokért talán nem is olyan nagy kár, mert ha elfeledkeztem róluk, akkor talán nem is voltak olyan fontosak.

A gondolatok, amennyiben jól értelmezem a jelenséget, az agy működésének melléktermékei. Nagyon jó dolog, hogy az agyam működik, és folyamatosan ontja magából az eredményeket. Nagyjából úgy, ahogy a lábamon is folyamatosan növekszik a köröm. Jó dolog, hogy van, nagyon hasznos, de soha eszembe sem jutna minden egyes levágott lábkörmöt megdátumozva üveg alá rejteni, és az utókor számára jegyzetekkel ellátni. Végtére is csak egy lábköröm. A legtöbb embernek van belőle, és csak attól, hogy ez a bizonyos darab az enyém, még nem lesz különleges.

Személyes igen, de különleges nem. És ez bizony jelentős különbség.