Az a helyzet, hogy itt pihen a gépemen sok-sok évnyi blog. Jelen pillanatban mindaz, ami 2003 januárjától kezdve 2006 áprilisáig történt. Hónapok óta nem töltöttem már fel semmit sem a régi írásaim közül, és ugyan gyanítom, hogy ez megközelítőleg hatmilliárd-kilencszázkilencvenkilencmillió-kilencszázkilencvenkilencezer-kilencszázkilencvenkilenc embert hagy hidegen, és csak engem foglalkoztat, azért mégis elmesélem, mi a helyzet. Végtére is mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor érdekelt, hogy mi izgatja ennek a jelentős számú embernek a fantáziáját?

Az a helyzet a régi blogbejegyzéseimmel, hogy egyáltalán nem is jutottam még el a nehezéig: 2006 tavasza már az az időszak, amikor dolgoztam, rendes, igazi felnőtt emberek között, főállásban, meg ilyesmi. A helyzetet súlyosbítandó éppen összetört a szívem, és ezt orvoslandó őrülten szerelmes voltam. Ehhez képest annyira sokat írtam, és annyira érdektelen dolgokat, hogy még nekem sincs türelmem végigolvasni. Márpedig olyasmit nem töltök fel, amit nem olvastam el, már csak azért sem, mert valami érdekes kódolási fiaskó okán az archívumomban minden egyes ő és ű betűről elvesztek az ékezetek. A hat évvel ezelőtti önmagamat határozottan fárasztónak találom, és ezúton is hadd fejezzem ki mélységes együttérzésemet mindazoknak, akiknek akkor valóságosan is el kellett engem viselniük.

Értem én, hogy vannak olyanok, akik szeretnek egy blogot a legelejéről elolvasni, ha nem is végig (bizonyos terjedelem után az gyakorlatilag lehetetlen, és jobb is ez így), de legalább a kezdeteket összevetni a jelennel. Szívem szerint ettől mindenkit óva intenék, mert a kezdet – a kezdeti jópár év – borzalmas.

És 2006 csak a jéghegy csúcsa. A kezdet kezdete ugyanis 2003 januárjára tehető, a középiskola poklának mélységes bugyraiba, ami valószínűleg közel sem lett volna annyira pokoli, ha nem teszem magamnak azzá, de ez jelen pillanatban mellékes.

Megtehetném, hogy így hagyom az egészet, ahogy van.

Azt is megtehetném, hogy feltöltöm a régi dolgokat, de titkosítva, jelszóval elzárva, vagy akár nem is publikusan, bár annak végképp semmi értelme nem volna, hiszen ugyanaz megvan nekem is, a saját gépemen.

Mindeközben azt is érzem, hogy mégiscsak az volna a helyénvaló, hogyha az egész blog – maholnap tíz év – itt lenne hozzáférhetően. Nem tudom, miféle szabályok írnak elő ilyesmit, de úgy érzem, hogy ezt kellene tennem. És milyen szép is volna, hadd lássa a világ, hogy legalább valami történt velem ennyi idő alatt, hogy kicsit továbbléptem onnét, ahol voltam, és ha még mindig nagyon hülye vagyok is, legalább már annyira nem, mint akkor.

De mégis, hogyan untathatnám azzal a világot, amihez még nekem magamnak sincs türelmem? Hogy nem akarom felvállalni a tizenhat éves önmagamat, az majdhogynem mindegy is, tulajdonképp egészen vigasztaló, hogy nem sok közösséget érzek azzal a poggival.

Nem tudom, mi legyen, és azt se tudom, mi lesz. Csak abban vagyok biztos, hogy nagyon jó volna valami módon lebeszélni a gyanútlan olvasókat arról, hogy visszanézzenek az elejére. (Ennek természetesen az a legjobb módja, ha az eleje nem elérhető. És akkor már megint visszajutottunk oda, hogy.)

Esetleg kijelölhetnék egy új kezdetet, egy második kezdőpontot, de az is csalás, sose hinném el magamnak.

Az a baj, hogy nincs nagyon más lehetőségem, vagy tényleg visszamegyek az időben 2003 januárjának legelejére, sokszáz bejegyzéssel korábban, mint ahol most tart a már most is kezelhetetlen méretű archívum – amit nem nagyon szeretnék – vagy pedig így marad befejezetlenül és feldolgozatlanul – amit szintén nem nagyon szeretnék.

Borzasztó az egész, na.

Az biztos, hogy tizenhat évesen soha eszembe sem jutott volna, hogy tíz évvel később mennyire ostobának fogom találni magam. Teljesen biztos voltam benne, hogy nálam nagyobb észt még nem hordott hátán a föld, és természetesen mindenben igazam van, és minden kósza gondolat, ami csupán átfut a fejemen nemhogy mindenki számára döntő fontosságú, de pótolhatatlan kár is esne, hogyha egyetlen foszlányát is veszni hagynám a hétköznapi és átlagos életemnek.

Szóval, adja magát a kérdés: mi a fene történt velem tíz év alatt?