Mérlegelnem kellett.

Ha az ember egyre gyakrabban kapja azon magát, hogy olyasmiket mond, minthogy “nem értem, miért van ez, mert velem nem szokott ilyesmi történni”, illetve hogy “nem tudom, nem szoktam így érezni magam” és “nem szoktam ilyesmit csinálni”, akkor egy idő után gyanakodni kezd.

Két lehetőség adja magát: vagy az önismeretével van gond, vagy pedig valami radikálisan megváltozott, és lehet, hogy eddig nem szoktak volt ezek a dolgok bekövetkezni, de mostanában riasztó gyakorisággal esnek meg mégis.

Azaz mostanában szoknak.

És lehet persze okokat keresgélni, magyarázatokat gyártani, és reménykedni benne, hogy ez csak időleges, de akkor sem feltétlenül ártalmas belátni, hogy jelen időszakban a dolgok másként mennek.

Kicsit neurotikusabb lettem a mostani félévben, mint egyébként. És teljesen mindegy, hogy ez elmúlik-e tavaszra vagy így marad (mármint nyilván nem mindegy mindegy, csak jelen mondat szempontjából mindegy), csak az biztos, hogy nem tesz jót, hogyha folyamatosan megpróbálok megfelelni egy olyan ideálnak, amit az elmúlt évek tapasztalatai alapján reálisan megvalósíthatók tartottam, és most mégsem az.

Új szokások. Több idegeskedés. Folyamatos megnövekedett igény a megerősítésre és kötődésre. Eddig nem tapasztalt típusú szorongások. Néha zavaró mértékű elhagyatottság és magány. Mélységes tanácstalanság. Rendszertelen periodicitású segélynyöszörgések.

Mindig tartogat valami újat az élet.